Gyulai Jenő

 

Tóth Andrea, Gyulai Jenő felesége

 

Eperjesen (Sáros vm., ma Prešov, SK) született 1911. november 17-én.

Teológiai tanulmányait Bécsben végezte (1930–1935).

Papp Antal érsek, apostoli kormányzó Miskolcon szentelte a Miskolci Apostoli Exarchátus papjává 1937. december 5-én.

Miskolcon érseki levéltáros (1935–1937). Múcsonyban s.lelkész (1937–1939), majd Kassán hitoktató (1939–1945). Kisvárdán hitoktató (1945–1949) és kisegítő s.lelkész (1949–1950). Mikóházán h.lelkész, majd parókus (1950–1977). Az Abaújszántói Esperesi Kerület esperese (1964–1977). 1977-től nyugdíjas. Tb. esperes.

Miskolcon hunyt el 1978. december 25-én. Miskolcon kísérték utolsó útjára.

Felesége: Tóth Andrea (†1983), Tóth János gör.kat. lelkész és Guthy Vilma leánya, gyermekeik: Gábor (1938), István (1939), László (1942), András (1944), Mária (1949).

 

Pirigyi István

Gyulai Jenő 

Konzultor, parókus

(1911-1978) 

 

Anyai részről Martyák Gábornak, az amerikai görög katolikusok első magyarországi származású főpásztorának volt unokája. Mindenekelőtt róla kell ejtenünk néhány szót.

A magyar kormány századunk eleje óta szorgalmazta Rómában a Magyarországról kivándorolt görög katolikusok egyházjogi helyzetének rendezését. Átmeneti megoldásként apostoli vizitátor kiküldésének engedélyezését kérte. A Szentszék ebbe bele is egyezett, s erre a tisztségre a kormány előterjesztésére Hodobay Andor eperjesi kanonokot nevezte ki. Hodobay feladata az Amerikában élő görög katolikus hívek felügyelete volt. Tisztségét 1902-1907 között töltötte be. Közben a kormány egyházmegye szervezését és felszentelt püspök kinevezését szorgalmazta Rómában. Arra hivatkozott, hogy az amerikai ruszin hívek körében igen nagy sikerrel dolgozik az orosz skizmatikus propaganda. Ezt azzal is bizonyította, hogy az Amerikából Magyarországra hazatérő ruszinok itthon is propagálják a pravoszláviát.

Az eperjesi püspök, Vályi János Hodobayt 1907. március 4-én hazahívta. Ekkor a Szentszék Ortinszky atyát, a galíciai bazilita szerzetest az amerikai görög katolikusok első püspökévé nevezte ki. Azonban csupán címzetes püspök volt, ugyanolyan joghatósággal rendelkezett, mint Hodobay. Lényegében ő is csak apostoli vizitátor volt alárendelve a területileg illetékes római katolikus püspöknek.

Azt a tényt, hogy a Szentszék nem Magyarországról, hanem az Ausztriához tartozó Galíciából küldött püspököt Amerikába, a kortársak azzal magyarázták, hogy Rómában nagyobb befolyása van Bécsnek, mint a magyar kormánynak. Hazánkban ezekben az években szembeszökő volt az „antikatolikus irány félelmetes terjeszkedése” (Szabó Jenő: A görög katolikus magyarság utolsó Kálvária-útja, Budapest, 1913. 25. o.)

Az amerikai ruszinok viszont nem voltak hajlandók Ortinszkyt püspöknek elismerni. Arra hivatkoztak, hogy az USA-ban élő görög katolikus hívek száma félmillió körül van. Háromnegyed részük magyarországi származású, tehát magyarországi püspököt kérnek. Újságcikkekben támadták Ortinszkyt, azt hangoztatták, hogy a magyarországi rutén népet meg kell menteni a galíciai ukrán püspöktől. Gyűléseket rendeztek, melyeken kijelentették, hogy elszakadnak Ortiszkytől, és Drohobeczky Gyula körösi püspököt hívják meg főpásztoruknak.

1913. május 13-án az Apostoli Szentszék az Amerikában élő rutén szertartású papok és hívek részére apostoli exarchátust (adminisztratúrát, kormányzóságot) állított fel, Ortinszkyt püspöki joghatósággal felruházott apostoli adminisztrátorrá nevezte ki. Ekkor a ruszinok is megbékéltek vele. Ennek egyik feltétele az volt, hogy a püspök megígérte: 10 évvel elhalasztja az „Ea semper” kezdetű bulla végrehajtását. Ezt a bullát a Szentszék Ortinszkynak az USA-ba való érkezésekor adta ki, s ebben megtiltja a görög katolikus papoknak a nősülését. Mint láttuk, a kihirdetést Takács püspök tette meg.

Ortinszky 1916. március 24-én meghalt. Ekkor a Szentszék elérkezettnek látta az időt a magyarországi és a galíciai görög katolikus közösségek kettéválasztására. A két közösség számára két adminisztrátort nevezett ki. A galíciaiak főpásztora Ponyatisin Péter, a magyarországiaké pedig Martyák Gábor apostoli adminisztrátor lett. Ezzel megkezdődött az amerikai görög katolikus hierarchia teljes megszervezése. Ezt azonban az első világháború hátráltatta.

Martyák Gábornak igen súlyos körülmények között kellett irányítania papjait és híveit. Az egyházkormányzás mindennapi gondjai mellett a háború vége felé az amerikai ruszinok körében felerősödött a Magyarországtól való elszakadás eszméje. Martyák Gábor, aki mindvégig hűséges maradt a magyar hazához, ezt meggátolni nem tudta. 1924-ig volt az amerikai görög katolikusok főpásztora. Tőle a kormányzást Takács Bazil felszentelt püspök vette át.

 

Gyulai Jenő életútja

Eperjesen született 1911. november 17-én. Gyermekkorát ebben a városban és Abodon töltötte. Édesapja ugyanis e község parókusa lett. Középiskolai tanulmányait Miskolcon végezte. Érettségi után a miskolci apostoli exarchátus papnövendéke lett. Az adminisztratúra papnövendékeinek képzésére három ösztöndíj volt biztosítva a budapesti Központi Papnevelő Intézetben, egy pedig a bécsi Pázmáneumban. Gyulai Jenő 1929-ben a bécsi Pázmáneumba került, a bécsi egyetemen végezte a teológiát, ahol teológiai szigorlatot is tett.

Tanulmányainak végeztével 1935. február 4-től 1937. augusztus 27-ig az apostoli kormányzóság irodájában teljesített szolgálatot, mint iktató és levéltáros. Ezekben az években azzal a gondolattal foglalkozott, hogy misszionáriusi munkát vállal, vagy esetleg kolostorba vonul. Végül is a világi papságot választotta. Papp Antal érsek szentelte fel Miskolcon 1937. december 5-én.

Felszentelése után Múcsonyba került segédlelkésznek. Itt 1939. január végéig működött.

A politikai határok megváltozásával az exarchátus jog-hatósági területe is jelentősen megváltozott. Az első bécsi döntés után (1938) hat, Kárpátalja elfoglalása (1939) után pedig öt eperjesi egyházmegyés parókia került Magyarországhoz. Az előbbiek a kassai esperesi kerülethez tartoztak, az utóbbiak Felsőzemplénben, Ciróka-völgyben voltak. Ezeket a Szentszék a miskolci apostoli kormányzósághoz csatolta, viszont az adminisztratúrától két, eredetileg munkácsi egyházmegyés egyházközséget (Rudabányácskát és Beregdarócot) visszacsatolt az anyaegyházmegyéhez.

Papp Antal érsek-kormányzó Gyulai Jenőt 1939. február 1 -tői a kassai állami iskolákhoz önálló hitoktatónak nevezte ki. Emellett börtönlelkészi szolgálatot is teljesített, s ebben a beosztásában számos, politikai okokból üldözött emberen tudott segíteni, sőt kapcsolatai révén meg is menteni.

Papi szolgálata mellett újra kezdte tanulmányait is. 1941-től Budapesten a Pázmány Péter Tudományegyetemen teológiai, majd az egri Érseki Jogakadémián egyházjogi tanulmányokat folytatott.

A második világháború után - mint oly sok felvidéki magyar életébe,- az ő sorsában is tragikus fordulat következett be. Mint görög katolikus magyar papot naponta zaklatták. Nem is volt Kassán maradása. 1945. február 15-én minden vagyonát hátrahagyva menekült el a városból. Lovas kocsival jutott el feleségével és négy gyermekével Sátoraljaújhelyig, innen vonattal Kisvárdára mentek, ahol apósa, Tóth János kerületi esperes volt a parókus. Az út dermesztő téli hidegben egy teljes hétig tartott.

A második világháború után visszaállították a trianoni határokat, így a 11 eperjesi parókia is visszakerült az anyaegyházmegyéhez. Viszont az eredetileg munkácsi egyházmegyés paróchiákat (Rudabányácskát és Beregdarócot, valamint a háború után megszervezett Kölcsét) a Szentszék nem csatolta vissza a miskolci apostoli kormányzósághoz, hanem továbbra is a hajdúdorogi püspök joghatósága alatt hagyta. Ennek feltehetően az volt az oka, hogy XII. Pius pápa Dudás Miklós püspököt 1946 elején a munkácsi egyházmegye apostoli kormányzójává nevezte ki, s e tisztsége alól a világháború után sem mentette fel.

Mivel a háború után az exarchátus minden parókiája be volt töltve, Papp Antal érsek nem tudott neki beosztást adni. Dudás püspök viszont Kisvárdára hitoktatónak nevezte ki. Az életet - mint a legtöbb menekültnek - elölről kellett kezdenie. Családjával együtt apósa magánlakásában rendkívül súlyos anyagi körülmények között élt.

1948-ban az egyházi iskolákat államosították, 1949-ben pedig bevezették a fakultatív hitoktatást. Ez azt jelentette, hogy az iskolai hittantanításon való részvétel már nem volt kötelező. A szülőknek a hitoktatásra a gyermeket külön be kellett íratni. A hitoktatásra való jelentkezés az 1949/50-es tanévben még kevés kivétellel 100 %-os volt, de már a következő tanévben a politikai körülmények változásai nyomán a jelentkezők létszáma alaposan megcsappant. így, mint nagyon sok hitoktatónak, Gyulai Jenőnek is meg kellett tapasztalnia, hogy a városban a munkája lényegében feleslegessé vált. Kisvárdán rajta kívül másik hitoktató is működött: Bodnár Béla. Ő már évek óta itt élt. Ő itt maradt, mint segédlelkész, Gyulai Jenő viszont Mikóházára került.

Mint említettük, Papp Antal halála után a Szentszék Dudás Miklós hajdúdorogi püspököt miskolci apostoli kormányzónak nevezte ki (1946). Dudás püspök a két egyházi szervezet különállását azzal is kidomborította, hogy papjaikat - ritka kivételtől eltekintve - saját joghatósági területükön helyezte el. A hajdúdorogi egyházmegye 1948-ban megjelent második sematizmusában (névtárában) külön feltünteti, hogy Gyulai Jenő, a teológiai tudományok magisztere, kisvárdai hitoktató, a miskolci apostoli exarchátus papja. - Utóda, Dr. Timkó Imre püspök a különállásnak ilyen irányú hangsúlyozását megszüntette: a kinevezéseknél már nem volt tekintettel arra, hogy a lelkész melyik egyházi szervezethez tartozik.

Gyulai Jenő 1950-ben került Mikóházára. Az akkori helyzetre jellemző, hogy felesége, aki tanítónő volt, itt állást nem kaphatott. A kis zempléni községben híveinek száma mindössze 330 körül volt. Korábban a jelentősebb parókiák közé tartozott, mert népes leányegyházai voltak: így a többi között Alsóregmec, ahol több hívő élt, mint az anyaegyházban. Éppen ezért a mikóházi lelkésznek még káplánja is volt. Alsóregmec azonban 1945-ben önálló egyházközség lett. Emellett a háború után Mikóházán is megkezdődött a hívek elköltözése, így a lelkésznek nagyon súlyos gondot jelentett gyermekeinek - kiknek száma időközben ötre emelkedett - felnevelése és taníttatása.

Sikerült megnyernie híveinek szeretetét és tiszteletét, akik között főleg liturgikus neveléssel ért el kiemelkedő eredményeket. Hívei közül két pap, két papné és egy apáca került ki. Fáradhatatlan buzgósággal szolgálta a leányegyházakban: Felsőregmecen, Mátyásházán és Vilyvitányban élő híveit is.

Lelkipásztori buzgóságának és teológiai felkészültségének elismeréseképpen a főpásztor kerületi esperesnek, szentszéki bírónak és konzultornak nevezte ki. A káptalant helyettesítő konzultori testületet Papp Antal érsek-kormányzó alapította.

Egyházirodalmi munkássága

 

Gyulai Jenő hitoktatói és lelkipásztori elfoglaltsága mellett számos tanulmányt és szentbeszéd-sorozatot is írt. A tanulmányai közül néhány, melyek az egyházi unióra vonatkoznak, a Keleti Egyházban jelentek meg.

Kitűnően beszélt németül, s német nyelvtudása segítségével igyekezett bemutatni az egyház egységével kapcsolatos írásokat, melyek a német nyelvterületen jelentek meg.

Mindenekelőtt ismerteti Ludwig Berg: Ex Oriente című, 400 oldalas kötetét. Szerzője: Dr. Berg professzor a berlini orosz emigránsok lelki gondozásával volt megbízva. Könyvének első részében az unió általános kérdéseiről tárgyal. Idézi Szepticzkij András Ivovi görög katolikus metropolita egyik igen érdekes megnyilatkozását, amely szerint X. Pius pápának nagyszabású tervei voltak az oroszországi unió megvalósításával kapcsolatban. A pápa orosz katolikus patriarchátus felállítását tervezte.

A kötet második részében a szerző a pápaság és Oroszország történeti kapcsolatait mutatja be, a harmadik részben pedig dogmatikai és egyházfegyelmi kérdésekkel foglalkozik. A keletiek a leghevesebben a primátust támadják. Velük szemben a szerző olyan katolikus történészeket idéz, akik azt bizonyítják, hogy az egyháznak a primátusról való mai tanítása megegyezik az ősegyház atyáinak tanításával. Felsorakoztatja azokat a katolikus szerzőket is, akik a keleti aszketikus életről és a népi vallásosságról vallanak, s azokat is, akik a keleti egyházban jelentkező új törekvésekről írnak, így például a papok második, vagyis a felszentelés utáni házasságának engedélyezését szeretnék elérni. (Megjelent: Keleti Egyház 1935. évi sz. 292-294. o.)

Gyulai Jenő ismerteti Dr. P. Baur OSB (bencés szerzetes) Im christlichen Orient című könyvét is.

Faulhaber német kardinális Münchenben Szent András-ról elnevezett papnevelő intézetet alapított keleti szertartású papnövendékek nevelése és tanítása céljából. Ezt az intézményt 1932 óta P. Chrysostomus Baur vezette. Könyvének megírása előtt meglátogatta a keresztény Kelet legfőbb szent helyeit; kolostorokat, könyvtárakat, egyházi központokat. Élményeit, megfigyeléseit foglalja össze könyvében. A szerző a nyugati olvasót egy a számára teljesen új, ismeretlen világba vezeti, írását azzal a megállapítással kezdi, hogy a nyugati emberek közül csak kevesen ismerik a keresztény keletet, és még kevesebben tudják helyesen megítélni. Éppen ezért, mindenekelőtt megismerteti az olvasót a keleti kereszténység életével, szerzetességével, liturgiájával.

A szerző szemére veti a keleti egyháznak, hogy a IV. és V. században püspökeik, papjaik, szerzeteseik „legjobb erőiket örökös vitákban és a világtól való egyoldalú elzárkózásban merítették ki ahelyett, hogy minden igyekezetükkel az egész Kelet megtérítésének szentelték volna magukat. Mi lehetett volna a keresztény és a görög világból, ha a szerzeteseknek ezek a nagy seregei nemcsak a barlangokba, üregekbe, pusztákba vonulva a világot kerülő életet éltek volna, hanem a világot és éppen az arab világot megtérítették, meghódították volna Krisztusnak, még mielőtt Mohamed megjelent. A görögség és az egész nagy bizánci birodalom alapjában véve emiatt a mulasztás miatt ment tönkre.”

A szerző azt is elmondja, hogy őt, mint nyugati bencés szerzetest Keleten mindenütt szeretettel és jóakarattal fogadták. Ettől függetlenül, a keleti ortodox szerzetesekkel folytatott beszélgetés után az volt a benyomása, hogy még nagyon messze vagyunk az egyházi egységtől. Ahogy írja:

„Hogy az egyház egysége az egyedül helyes és hogy Krisztus akaratának egyedül megfelelő, az minden ortodox előtt természetes dolog. Talán alig is lehet Keleten egy papot, vagy szerzetest találni, aki ezt az egységet forró vággyal ne kívánná. Csak abban van a tragikum, hogy mindannyian azt tartják, hogy nem a görögöknek, vagy az ortodoxoknak kell a latinokhoz, hanem a latinoknak őhozzájuk megtérni, azaz ortodoxszá lenni. Mi latinok - mondják ők - nemcsak az egyház egységétől szakadtunk el, hanem a hit egységétől is, mert megváltoztattuk a hitet, új dogmákat vezettünk be, mint a Filioque (= és Fiútól; t.i. származik a Szentlélek), a pápa csalhatatlansága, a primátus, a római Kongregációk, amelyek által a pápa nemcsak a legfőbb, hanem a gyakorlatban az egyetlen valódi püspök lett az egyházban... Bevallom, - folytatja a szerző - még sohasem ébredtem oly világosan, oly súlyosan a katolikus hit és a katolikus egyháznak a pápa fősége alatt való egységbe visszavezetni (t.i. az ortodoxokat), mint ezen az estén. Nem, emberek nem fogják visszahozni az uniót, legkevésbé vitatkozásokkal. Istennek kell elküldenie az ő angyalát és prófétáját, s ennek az ortodoxok közül kell származnia. Mi csak imádkozhatunk...” Gyulai Jenő hozzáteszi: „Ezekért a szép gondolatokért, ezért a nagy szeretetért, megértő nagylelkűségért, amellyel a Kelettel foglalkozik, s amely az egész könyvet áthatja, csak hálásak lehetünk a szerzőnek, mert ezzel a könyvvel nagyban elősegíti a nyugati közönség között a keleti kereszténység megismerését és megértését.” (In: Keleti Egyház, 1935. 326. o.)

Gyulai Jenő külön tanulmányban ismerteti a „Keleti Napok” kötelező megtartására vonatkozó pápai rendelkezéseket. Emlékeztet rá, hogy a Keleti Kongregáció 1929. augusztus 28-án körlevelet intézett a püspökökhöz, hogy a papnövendékekkel gondosan sajátíttassák el a keleti kereszténységre vonatkozó tudományokat. A Kongregáció útján a pápa azt is elrendelte, hogy a katolikus papnevelő intézetekben és minden más katolikus ifjúságot nevelő intézetben szenteljenek egy napot a keleti kereszténységnek olyan rendezvények szervezésével, melyek elősegítik annak megismerését. A továbbiakban ismerteti a Kongregáció 1935. január 27-én kelt újabb rendeletét, mely nemcsak megismétli a korábbi rendelkezést, hanem egyben 25 pontból álló témajegyzéket is mellékel, melyek mindegyikéből külön-külön előadást lehet készíteni a Keleti Napok rendezvényeire. így például a szakadás története; a keresztény Kelet egyes részeinek helyzete és történelme; a keleti keresztények irodalma; a keleti szertartású katolikusok; a keletiek egyesülésének pszichológiai nehézségei: a keleti egyház liturgiája; a bizánci szertartás különböző liturgiái és azok története; a római pápai keleti intézet, stb. (In: Keleti Egyház, 1937. 44. o.)

Végül megemlítjük még Gyulai Jenőnek a német uniós mozgalomról írt tanulmányát.

E tanulmány megírására az adott alkalmat, hogy 1936. június 29-én Dr. Budka Miklós lvovi segédpüspök a müncheni Szent András papnevelő intézet egyik növendékét a müncheni Szent Bonifác székesegyházban a keleti uniós mozgalom számára áldozópappá szentelte. A szertartás felejthetetlen élményt jelentett a német híveknek. Ezt a fiatal papnövendéket kifejezetten azzal a céllal szentelték fel, hogy egyszer majd misszionáriusként megy Oroszországba. Ám hosszú és fáradságos volt az út, mely végül is ehhez a papszenteléshez vezetett. Gyulai Jenő ennek az útnak az állomásait is bemutatja.

Tanulmányában elmondja, hogy Ausztriában 1923-ban megalakult a „Catholica Unió” egyesület, melynek célja és feladata: 1. buzgón imádkozni, hogy Isten minél több - főleg keleti szertartású - fiatalt hívjon missziós papi hivatásra, akiket a keleti nem egyesültekhez, főleg az oroszokhoz lehet majd küldeni apostoli munkára, 2. keleti fiatalok számára papnevelő intézetek felállítása, ahol őket a rájuk váró nehéz feladat ellátására ki lehet képezni, 3. sajtótermékek, főleg a keleti egyházra vonatkozó írások kiadása.

A kezdeményezés megnyerte a Szentszék támogatását; s annak kifejlesztését a bencésekre bízta. Úgy intézkedett, hogy minden országban legalább egy rendházat a keleti szertartású bencések számára rendezzenek be, s készüljenek fel arra, hogy majd Oroszországban alapítanak rendházakat. E rendelkezésnek először Belgiumban tettek eleget az Amay sur Meuse-i uniós kolostor alapításával.

Néhány év alatt a Catholica Unió egyesület Németországban, valamint Európa és Amerika számos más országában is elterjedt. Németországban 1932-ben megalapították a már említett Szent András Papnevelő Intézetet. Az első tanévet öt növendékkel kezdték el. Közülük egy görög, egy rutén, két ukrán és egy német nemzetiségű volt. A növendékek a müncheni egyetem teológiai fakultásán hallgatták a teológiát. Az intézmény alapítói és fenntartói meg voltak győződve arról, hogy közel van az idő, amikor az itt végzett növendékek Oroszországba mehetnek apostoli munkára.

Gyulai Jenő tanulmányában szorgalmazza: a magyar nép is csatlakozzon ehhez a kezdeményezéshez. Sürgeti, hogy itthon is szervezzék meg e mozgalmakat a pogány missziók mintájára: „Uniós vásárnapokat és ima-napokat rendezni parókiáinkon. Felkelteni az érdeklődést a nagy ügy iránt és bekapcsolódni az egyetemes mozgalomba. Ez bizonyára még sokkal nagyobb rokonszenvre találna magyar népünk körében, mint a pogány missziók, hisz a szerencsétlen orosz nép és a többi keleti szertartású népek történelmi múltjuknál és kultúrájuknál fogva sokkal közelebb állnak Európához, mint a pogányok.” (In: Keleti Egyház, 1937. 86-90.o.)

Gyulai Jenő több száz oldalnyi tanulmánya és több ezer oldalnyi szentbeszédei kéziratban maradtak. Külföldi kapcsolatai révén az igen nehéz ötvenes években több száz könyvet kapott, ezekből merítette prédikációinak témáit. Ezek egyrészt alkalmi beszédek (esküvőre, temetésre, gyermekek, édesanyák, sportemberek, tanítók, stb. számára), túlnyomó részük azonban a római katolikus egyházban vasár- és ünnepnapokra előírt evangéliumi szakaszhoz kötődnek. Ezeket nyilvánvalóan római katolikus papok felkérésére készítette. Abban az időben nyomdai kiadásra nem volt lehetőség, gépelt formában terjesztették nemcsak a mi vidékünkön, hanem a Dunántúlon is.

 

Utolsó évei és halála

1975-ben agyvérzést kapott, és munkaképtelenné vált. 1977-ben Miskolcra költözött, ott is fejezte be áldozatos életét.

Timkó Imre püspök az 1979. évi I. számú körlevelében a többi között ezeket írja róla:

„Gyulai Jenő nyugalmazott mikóházi parókus, érdemes esperes, konzultor, szentszéki bíró 1978. december 25-én a miskolci kórházban elhunyt.

1950-től nyugállományba vonulásáig mikóházi parókus volt. Nagy teológiai műveltségű, kiváló szellemi képességekkel rendelkező, szelíd természetű paptestvér volt, akinek szelídségét csak szerénysége múlta felül. Elődöm, b.e. Dr. Dudás Miklós püspök, 1961-ben kerületi esperessé, később konzultorrá nevezte ki. Egyre hanyatló egészségi állapota miatt kénytelen volt megválni az aktív lelkipásztori szolgálattól. Hosszantartó, súlyos betegségben hunyt el az elmúlt év karácsonyán. Temetése 1978. december 29-én volt Miskolcon.”