A-Á

Álmos Zoltán

Álmos Zoltán

1873. Nyíregyháza | 1944. Nyíregyháza

 

Nyíregyházán született 1873. március 12-én. A gimnáziumot Nyíregyházán és Egerben, a jogot pedig Eperjesen és Budapesten végezte. Tanulmányainak befejezésével a debreceni törvényszéken kezdett dolgozni, majd a técsői járásbíróság elnöke lett. Innen került vissza szülővárosába, Nyíregyházára, ahol már mint ügyvéd folytatta jogászi pályafutását. 1927-ben a Hajdúdorogi Püspökség és Székeskáptalan jogtanácsosa, akkori elnevezéssel ügyésze lett. De már jóval korábban bekapcsolódott a magyar görögkatolikusok egyházi és társadalmi életébe. Tevékeny szerepet játszott a Hajdúdorogi Püspökség megalapításában, majd nyíregyházi székhelyének megszervezésében. A Magyar Görögkatolikusok Országos Szövetségének (MAGOSZ) vezetőségi tagja volt. Résztvett az Actio Catholica hajdúdorogi egyházmegyei szervezetének munkájában is. Jogászi munkássága mellett széleskörű irodalmi tevékenységet folytatott. Már budapesti egyetemista korában hivatásos újságíró volt. Utóbb Nyíregyházán több újságnak volt szerkesztője és munkatársa. Rendszeresen jelentek meg tanulmányai a Görögkatolikus Szemlében is. írásai a görög szertartás iránti rajongó szeretetét tükrözik. Ezt a szeretetet akarta átültetni hittestvéreinek szívébe is. Ugyanakkor keményen szembeszállt a korszellem szűklátókörű, a magyarságnak mérhetetlen károkat okozó ostoba előítéleteivel. Az idősebbek még emlékeznek rá, hogy a görögkatolikusokat annak idején ki akarták rekeszteni a magyarság közösségéből.. Ezt külföldön még napjainkban is kihasználják ellenünk.

 Álmos Zoltán írásaiban ismételten emlékeztetett arra, hogy a magyar nép először a kereszténység keleti formájával ismerkedett meg; népünket a görög egyház papjai térítették meg, az ország első püspöke, Hierotheosz görög szertartású volt, a régészeti leletek arról tanúskodnak, hogy a görög hittérítők az ország szinte egész területén hirdették az evangéliumot. Arra is rámutatott, hogy a XVIII. század második felében megindult görögkatolikus liturgikus mozgalom egyik láncszeme volt a magyar nemzeti megújulás folyamatának. Hosszas betegség után Nyíregyházán halt meg 1944. augusztus 17-én. Másnap a Nyírvidéki-Szabolcsi Hírlap a többi között ezeket írta Róla:

"Tegnap életének 72. évében meghalt Álmos Zoltán Dr. az egyház, a haza, a szociális megújhodásért küzdő magyarság őserejű harcosa és hitvallója... tetemes magyarság siratja és gyászolj a...Tanúság-öröksége: merjünk magyarok és európaiak lenni, merjünk összefogni az embertestvérekkel, de magyar módra, idegen eszméktől, bántó, idegen faji indíttatásoktól mentesen... Emléke áldott lesz az igaz embereknek.

" Egy korabeli költő pedig ezeket írja róla: " Szíve gazdag volt, nótás és szelíd: erőssége volt egyháza s a hit. Az igazságot hirdette... a szó tudta: ha szívből jő, vigasztaló. Nyíri föld, fogadd be tetemét! Idő-hirdesd az emlékezetét /Radvány Sándor/.

Temetése augusztus 19-én volt tisztelői hatalmas tömegének részvételével. A temetési szertartást a távollévő Dudás Miklós püspök helyett Bányai Jenő nagyprépost végezte a nyíregyházi görögkatolikus papság segédletével. Egyik szép mondása szerint : " ki múltjára érzéketlen, szebb jövőre érdemtelen". Napjaink példamutató emlékezete segíthet minket, mai görögkatolikusokat egy ígéretesebb jövő kiépítésében.... Ő írta az alábbi hitvalló, megrendítő szépségű sorokat fenséges rítusunkról:

„ ... ami a virágnak az illat, ami a szoborban az alak és kifejezés, ami a rajzban a vonal és a zenében a ritmus, ami a tragikumban a fenség, az írásban a stílus, a beszédben a modor, a festményben a színfolt, az építészetben a harmónia és a monumentalitás, az nekem az én szépséges keleti rítusom.

Nem mondom, hogy lényeg. De azt sem, hogy nem. Mert vegyük el a virágtól a színt és illatot, a szobortól a formát, a zenétől a ritmust, a rajztól a vonalat, és így tovább, összeomlik minden, amit tartalmilag e fogalmakhoz füzünk, míg az ibolya ibolya marad még akkor is, ha rózsafák erdeje borul is sátorként föléje. " (Megjelent a "Szemle" 1930. november 2-i számában) "Vallás, erkölcs, művészet" című tanulmánya a Görögkatolikus Szemle 1929. évi december 1-i és 22-i (18. és 19.) számában jelent meg.

B

Bonkáló Sándor

Bonkáló Sándor

1880. Rahó | 1959. Budapest

 

A szláv irodalom és nyelvészet egyik leghíresebb, legjelentősebb magyar kutatója Kárpátalja festői szépségű, vadregényes vidékén lévő Rahó községben született 1880. január 22-én. O is, mint nagyon sok kárpátaljai " vegyes házasságból " származott: édesapja magyar, édesanyja ruszin volt. Ezért a magyar mellett anyanyelvi szinten beszélte a ruszint is, de elsajátította a szlovák, lengyel, bulgár, orosz, ukrán, német és francia nyelvet is.

A gimnáziumot Ungváron és Máramarosszigeten végezte. Érettségi után felvették az ungvári görögkatolikus teológiára. A teológia elvégzése után tanulmányait a budapesti egyetem bölcsészkarán folytatta, ahol 1906-ban latin-német-szláv szakos tanári oklevelet, 1910-ben pedig bölcsész doktori diplomát szerzett.

A tanári munkásságát megszakítva 1910-ben a lipcsei, 1913-ban pedig a szentpétervári egyetemen folytatott nyelvészeti tanulmányokat. Ez utóbbi helyen ismerkedett meg Alexej Petrov orosz tudóssal, aki a helyszínen tanulmányozta korábban Kárpátalja történetét, és megállapította, hogy itt a ruszinok nem őslakók. Ugyanezt az álláspontot képviselte mindvégig Bonkáló Sándor is.

Tudós hittestvérünk 1917-ben az orosz nyelv és irodalom magántanára lett a pesti egyetemen, két évvel később egyetemi professzorrá nevezték ki, és megbízták a ruszin nyelv és irodalom tanszékének megszervezésével. Itt az 1919/20-as tanévben meg is kezdte a rutén nyelv és irodalom oktatását, ám a tanszéket 1924-ben megszüntették, és a fiatal professzort 44 éves korában nyugdíjazták. Ettől kezdve 20 éven keresztül szakmai tanulmányokat írt és fordított, a magyar rádióban előadás sorozatot tartott az orosz és a rutén irodalom területéről. De nemcsak szakmai, hanem irodalmi alkotásokat is átültetett nyelvünkre. Ezek közül legjelentősebb Tolsztoj: Háború és béke c. regényének fordítása, mely 1928-29-ben jelent meg. A második világháború után 1945. november 1-én újra tanítani kezdett a pesti egyetemen: az ukrán nyelv és irodalom professzora lett. Ám ebből a beosztásából is felfüggesztették. Azzal vádolták meg, hogy lekicsinylő nyilatkozatot tett a szovjet irodalomról. Végül politikai okokból 70. születésnapján 1950-ben végleg nyugdíjba tették. Önálló müvei: A rahói kisorosz nyelvjárás leíró hangtana /1910/; A szlávok /l915/; A magyar rutének /1920/; Az ukrán mozgalom története 1917-1922 /1922/; Az orosz irodalom története /1926/; A kárpátaljai rutén irodalom és művelődés /l935/; A rutének/1940/.

Dr. Salga Attila, Bonkáló Sándor munkásságának kiváló kutatója és egyben folytatója összeállította a nagy tudós munkásságának jegyzékét. Eszerint Bonkáló újságokban ,folyóiratokban és más kiadványokban 64 tanulmányt, a Guttenberg Nagy Lexikonban a Hungária Irodalmi Lexikonban és az Irodalmi Lexikonban számos cikket írt, 26 müvet fordított oroszról magyarra.

Egész életén át hitvalló görögkatolikus volt. Magas tisztséget töltött be a Magyar Görögkatolikusok Országos Szövetségében: a Szövetség igazgatóságának volt tagja. Tudományos nézetei ellenkeztek a múlt rendszer felfogásával, ezért nevét alig említették, legfontosabb müvét, "A rutének" c. munkáját pedig szinte teljesen kivonták a forgalomból. A közelmúltban jelent meg újra Dr. Salga Attila jegyzeteivel, utószavával ellátva.

Bonkáló Sándor Budapesten hunyt el 1959. november 3-án. Külföldön jobban becsülték, mint itthon: születésének 100. évfordulóján számos helyen megemlékeztek róla, így még a svédországi Upsalában is, ahol tudományos emlékülést rendeztek tiszteletére. Csak a rendszerváltás után indult meg újraértékelése, elsősorban Dr. Salga Attila kezdeményezésére, aki még 1974-ben róla írta doktori disszertációját " Bonkáló Sándor emlékezete" címmel.

 

Bud János

Bud János

1880. Ladomérfalva | 1950. Budapest

 

Bud János, a magyar történelem egyik legnevezetesebb görögkatolikus személyisége a Zemplén-megyei Ladomérfalván született 1880. május 30-án. A budapesti egyetem jogi karának elvégzése után elsősorban mint szakíró hívta fel magára a figyelmet.

Sorra jelentek meg tudományos munkái. Legjelentősebbek: A munkanélküliség statisztikája Magyarországon; A gazdaságok társadalmi koncentrációja; A gyermekmunka hazánkban és külföldön; Bűnügyi statisztikánk és kriminalisztikánk statisztikája, Árstatisztika.

Felfelé ívelő pályája 1910-ben indult el. Ekkor segédtitkár lett a kereskedelmi minisztériumban, de 6 év múlva, viszonylag egészen fiatalon, 36 éves korában, mint miniszteri tanácsos a Közélelmezési Hivatalba került, 2 év múlva 1918-ban pedig az Országos Árvizsgáló Bizottság elnöke lett. 1920-ban a Műegyetem gazdaság-politikai tanszékén nyilvános rendes tanár, 1921-ben államtitkár a közlekedési minisztériumban .

1922-ben Rétságon nemzetgyűlési, 1927-ben Békéscsabán országgyűlési képviselővé választották. Szerkesztője volt a Közgazdasági Szemlének. 1922. október 19. — 1924. május 24. között közélelmezési miniszter. Az első világháború után hazánk nyomorúságos helyzetében a közélelmezés irányítása és biztosítása a lehető legnehezebb feladat volt.

Érthető, hogy kinevezéséről egyetlen hetilapunk a Görögkatolikus Tudósító ezekkel a szavakkal emlékszik meg: "... mikor a köznyomor a legáltalánosabb, mikor a fojtogató határok mellett az Isten különös ostoraként, mostoha időjárás, aljas kincsszomj, hitvány élősdi tobzódási vágy teszi a nép millióinak életét napról-napra keserűbbé, a közélelmezés hálátlan, embert emésztő, de nagyon is embert kívánó ügyét az illetékes tényezők Bud János dr. kezében látják biztosítottnak...egy ország, az elhagyott, legsúlyosabb élet-halál harcot vívó ország miniszteri székei közül a legkínzóbbat, a leggyötrelmesebbet kapta Bud János dr. (1922 november 19. szám)

1924. november 15. — 1928. szept. 5. között pénzügyminiszter. Ebben a beosztásban is rendkívül nehéz feladat várt rá. Véget kellett vetnie a világháború óta tartó és egyre fokozódó inflációnak. A csaknem teljesen elértéktelenedett akkori pénz, a korona helyett megteremtette az új, a szilárd magyar pénzt, a pengőt, mely Közép-Európa legstabilabb, legértékállóbb pénznemének bizonyult.

1928. szept. 5. — 1931. aug. 24-ig közgazdasági miniszter. Felkészültségét és munkabírását az ország vezetői maximálisan hasznosítják: 1929. aug. 31-én kereskedelemügyi miniszternek is kinevezik. 1931. aug. 24-én mindkét minisztérium vezetésétől visszavonul, és újra elfoglalja a Műegyetem professzori katedráját.

Bud János testvérünk, hitvalló görögkatolikus volt. Sokirányú elfoglaltsága mellett is talált rá időt, hogy tevékenyen vegyen részt egyházunk életében. Tagja volt a Magyar Görögkatolikusok Országos Szövetségének és a budapesti Rózsák terei Egyházközségünk képviselőtestületének.

Élénk figyelemmel kísérte a magyar görögkatolikus fiatalok sorsának alakulását. Egyik fő védnöke volt a Vasvári Pál Körnek, a budapesti görögkatolikus egyetemisták és főiskolások egyesületének.

1943. őszén 200 fővárosi görögkatolikus egyetemista elhatározta, hogy egyetlen szervezetben tömöríti valamennyi görögkatolikus egyetemistát és főiskolást.

Felvették a kapcsolatot Debrecen, Kolozsvár, Szeged, Pécs, Sopron, Miskolc felsőfokú intézményeinek görögkatolikus hallgatóival, s megszervezték a Magyar Görögkatolikus Egyetemi és Főiskolai Hallgatók Országos Szövetségét. Az alakuló nagygyűlést Budapesten tartották 1943. dec. 7-én. Az ünnepi beszédet Bud János tartotta. Ebben felhívta a fiatalok figyelmét a görögkatolikus fiatalok különleges küldetésére, és lelkükre kötötte: maradjanak egész életükben hűségesek a mi Szentegyházunkhoz. De jó lenne, ha ezt a prófétai szózatot annyi év távlatából a mi fiataljaink is meghallanák!

Bud János 1950. aug. 7-én hunyt el Budapesten. Hitvallása és szertartásunkhoz való hűsége legyen örökérvényű példamutatás a mai görögkatolikusok számára is.

C-CS

D

Danilovics János

Danilovics János

külhelynök
1836. Őrmező | 1895. Hajdúdorog

 

 

Danilovics János a Zemplén megyei Őrmezőn született 1836-ban. A középiskolát és a teológiát Ungváron végezte, ennek befejezése után az ungvári püspöki irodába került fogalmazónak 1859-ben. Három év múlva, 1862-ben Popovics Bazil püspök pappá szentelte. 1867-ben Pankovics István püspök titkára lett, aki őt 1867-ben kanonokká nevezte ki.

Egyházi munkássága mellett széles körű irodalmi tevékenységet folytatott. Írásai általában ruszin nyelven jelentek meg. 1872-ben Ungváron a Szent Bazil Társulat társelnökévé választották. E társulat 1866. október 1-én alakult meg, a munkácsi és az eperjesi egyházmegye híveinek szellemi és erkölcsi művelődésének előmozdítására. A szervezet alapszabálya szerint:

"Ezen társulat célja és feladata az említett két egyházmegyéhez tartozó iskolák szükségeihez képest iskolai, általában pedig minden olyan nemű épületes és hasznos képek, könyvek és folyóiratok orosz (azaz ruszin) és magyar nyelvbeni szerkesztése, összeállítása, illetőleg kiadása, díjazása és terjesztése, melynek tartalmak és szellemüknél fogva a görög egyesült katholikusok szellemerkölcsi művelődését sikeresen előmozdíthatják..."

Danilovics az 1872. évi tisztújításkor lett a Társulat társelnöke. A szervezet ezzel elismerte irodalmi tevékenységének jelentőségét.

Pankovics püspök utóda, Pászthélyi Kovács János Danilovicsot 1875-ben hajdúdorogi külhelynökké nevezte ki.

A külhelynökség egy egyházmegyén belül létrehozott szervezet az egyházmegye központjától távol eső parókiák számára. Ennek élén a megyéspüspök által kinevezett külhelynök áll, aki a püspök által meghatározott jogkörrel rendelkezik és ugyancsak a főpásztor által meghatározott esetekben intézkedik. A külhelynökség gyakorlati jelentősége abban állt, hogy a lelkészeknek nem kellett minden kisebb ügyben a püspöki hivatalhoz fordulni, vagy éppen a püspökség székhelyére utazni. Ilyen volt a munkácsi egyházmegyében a máramarosi, a szatmári és a kassai külhelynökség. Ez utóbbi volt az alapja az 1816-ban felállított eperjesi egyházmegyének.

A külhelynökség felállítását először maguk a dorogiak vetették fel. Ők ugyanis miután hosszú idő óta hiába küzdöttek a magyar liturgikus nyelv szentesítéséért, arra a meggyőződésre jutottak, hogy ez a jelenlegi szláv és román egyházmegyei keretek között nem is valósulhat meg. Ezért a város képviselőtestületének 1866. május 6-án kelt határozata alapján felterjesztést intéztek a királyhoz, a hercegprímáshoz, a kancelláriához és az országgyűléshez, melyben azt kérték, hogy a magyar ajkú görög katolikusok számára külön püspökséget szervezzenek. De ha a fennálló körülmények - tették hozzá - ezt jelenleg nem teszik lehetővé, egy püspöki helynökség felállítását kérik Hajdúdorog székhellyel.

Két évvel később, 1868. április 16-án Hajdúdorog megrendezte a görög katolikus magyarok első kongresszusát. Ezen már a vikáriátus szóba sem került, az innen küldött feliratok egyértelműen a magyar püspökség felállítását kérelmezik. Ezt azonban az illetékesek nem vették figyelembe. A kultuszminisztérium kizárólag Pankovics István munkácsi püspökkel tárgyalt a dorogiak kéréséről, pedig az eperjesi egyházmegyében és a román metropóliában is sok magyar görög katolikus élt. Így a sok kérvényezésnek, feliratnak csak annyi lett az eredménye, hogy felállították a hajdúdorogi külhelynökséget (1873), melyhez mindössze 33 munkácsi egyházmegyés parókiát csatoltak. A többi görög katolikus egyházmegyében élő magyar hívőről semmiféle gondoskodás nem történt.

Danilovics János kinevezésének Hajdúdorogon nem nagyon örültek. Egyrészt ugyanis azt szerették volna, ha ezt a tisztséget saját papjuk, Szabó György főesperes kapja meg. Másrészt Ungváron megjelent írásainak híre Dorogra is eljutott olyan beállítással, mintha Danilovics pánszláv szellemű ember lenne.

Azonban Danilovics, aki a "Családi ünnep" című híressé vált, ruszin nyelvű színdarabjában, az 1860-as években még mélységesen elítéli azokat, (t.i. ruszinokat) akik elhagyják nemzetüket, Dorogon szívvel-lélekkel magyar lett. Ilyen fajta asszimiláció abban az időben - mindkét irányban - napirenden volt. Jellemző példa erre Victor Mihályi Gyulafehérvár-fogarasi román görög katolikus érsek esete. Eredeti neve: Apsai Mihályi Viktor. Ősi magyar nemesi családból származott. Édesapja Máramaros megye alispánja, a szabadságharc idején főispánja volt. A szabadságharc bukása után az osztrákok várfogságra és vagyonelkobzásra ítélték. Fiát a király 1893-ban nevezte ki érsekké. Ahogy a görög katolikus magyarok lánglelkű vezére Szabó Jenő írta: "... amikor Mihályi Viktor a balázsfalvi érsekség élére került, (t.i. Balázsfalva volt a román érsekség székhelye) tőle mindenki azt várta, hogy Krisztus Urunk példáját követve, ostorral fogja kiűzni templomaiból a nemzetiségi farizeusokat, akik a bécsi politika szolgálatában oda vitték a dolgot, hogy a görög katolikus vallásuk az erdélyi részekben már nem is vallás, hanem nemzetiség."

"Azt várta mindenki Mihályitól, hogy mint az ősi munkácsi egyházmegye szülöttje, az erdélyi részekbe is át fogja ültetni azokat a hagyományainkat, amelyek a templomokban nem ismernek nemzetiséget, csak ájtatos népet, amely az Isten Igéjét maga nyelvén akarja hallani, az orosz oroszul, az oláh oláhul. Mihályinak módja volt arra, hogy az ősi munkácsi egyházmegye nyelvi és faji türelmességét oda is átplántálja." Ám, ahogy Szabó Jenő megállapítja: „Hát bizony, ezek a várakozások nem valósultak meg..." Valóban, Mihályi érsek éppen olyan román lett Balázsfalván, mint amilyen magyar Danilovics Dorogon. Mihályi egész életében a román érseki tartomány és a románság érdekében küzdött.

Danilovicsnak a külhelynökség céljaira a magyar kultuszminisztérium 3000 forintot utalt ki. A dorogiaktól viszont egy hatalmas, 690 négyzetméter alapterületű díszes épületet és 67 hold szántóföldet kapott. Nyilván úgy gondolták, hogy ez a város közepén lévő "udvarház" a jövőbeni püspöknek is megfelel majd.

A külhelynök maga is érezte, hogy a városban idegenkedő, sőt fagyos légkör veszi őt körül. Azonban csakhamar sikerült megnyerni az emberek bizalmát. Ugyanis fordítóbizottságot hozott létre, melynek tagjai oly papok voltak, akik a magyar a görög és a szláv nyelvet, egyaránt jól ismerték (Kotrádó Mihály, Jámbor Antal, Roskovics Ignác, Hrabár János, Turjay János, Sas Bertalan, Fenczik Ödön, Fejér Manó, Görög Pál és Orosz Gyula), akik néhány év leforgása alatt a szent liturgiát és sok más szertartási magyarra fordítottak.

Danilovics, akit a kormánykörök az első magyar püspöknek szemeltek ki, nem várta meg a kormány által megígért segélyt, hanem saját költségén adta ki 1882-ben Aranyszájú Szent János liturgiáját. Ennek bevételéből a következő évben az Egyházi Szerkönyvet adta ki. 1890-ben jelent meg Nagy Szent Bazil liturgiája, 1892-ben a Görög Szertartású Általános Egyházi Énekkönyv. Ez utóbbi oly gyorsan elfogyott, hogy már a következő évben újra ki kellett adni.

Az énekeskönyv megjelenésével a bizottság tevékenységét befejezte. Teljességre nem törekedhetett, de így is rendkívül fontos munkát végzett: "…lehetővé tették egy hét évtizedes, megszakítás nélküli, magyar nyelvű liturgikus gyakorlat kifejlődését, vagy még pontosabban: a Roskovics idejében már egész vidékeken általánossá vált magyar nyelvű liturgikus gyakorlat állandósulását és továbbfejlesztését." (Keleti Egyház, 1938. 106. o.)

Danilovics vikárius és a bizottság tagjai igen nehéz helyzetben végezték munkájukat. Róma ui. felszólította Pászthélyi Jánost, hogy akadályozza meg a magyar használatát a szertartásokban. A püspök a rendeletet körlevélben kihirdette, de a magyar egyházközségek papjai azt nem tudták és talán nem is akarták végrehajtani. Az ellentmondásos helyzetre jellemző, hogy ugyanaz a püspök Danilovics Jánost magas kitüntetésben részesítette: 1886-ban zámi apátnak nevezte ki.

Danilovics János vikárius úttörő munkásságával halhatatlan érdemeket szerzett a gör. kat. magyarság történetében. Hajdúdorogon halt meg 1895. október 21-én.

Demjanovich Emil

Dr. Demjanovich Emil

1861. Dolha | 1841.

 

 

A keresztény emberszeretetet tettekben megvalósító, vidámkedélyű, örökifjú főorvos Dolhán született 1861-ben.

A gimnáziumot Ungváron, az egyetemet Budapesten végezte. 1883-ban kapott orvosi diplomát. Pályafutását a Rókus Kórház sebészeti osztályán kezdte el, majd évtizedekig dolgozott a budapesti sebészeti klinikán. Közben sebész, szülész és gyermekgyógyász szakorvosi képesítést szerzett, s az egészségtan tanára volt a Kisdedóvó Képzőben.

Rendkívül sokoldalú ember volt, az orvostudomány mellett melegen érdeklődött a művészetek iránt. Gyermekkorától kezdve kitűnő zongorista volt. Aligha véletlen, hogy nemcsak miniszterek, hanem művészek, írók, így Jókai és Mikszáth is háziorvosuknak választották. Neki köszönhető, hogy Jókai Mór Munkácsy Mihállyal együtt ismételten megfordult Kárpátalján, és szorgalmazta a vidék gazdasági megsegítését. Erre sor is került az ún. "hegyvidéki akció" keretében. Azt is az ő befolyásának kell tulajdonítanunk, hogy Jókai, mint országgyűlési képviselő a magyar parlamentben felszólalt a keleti szertartásúak érdekében (1889. január 21).

A görög egyházban különleges tiszteletben részesítik az ún. ingyenes orvosokat, vagyis azokat a szent orvosokat, akik a betegeket minden ellenszolgáltatás nélkül gyógyították. Ilyenek voltak a többi között: Kozma és Dámján, Cirus és János, Panteleimon és Hermolaosz.

Demjanovich Emil az ő példájukat követte, amikor Pesten, a Józsefvárosban orvosi rendelőt nyitott, ahol ingyen gyógyította a munkásokat, kisiparosokat és más szegény embereket akkor, amikor hazánkban még híre-hamva sem volt a munkásbiztosító intézményeknek.

Az orvosi és tanári munka mellett tudományos munkásságot is folytatott. Az örökké tevékenykedő ember számos szakmai cikket írt, fordított, lektorált. A többi között magyarra fordította Nil Fjodorovics Filaret moszkvai gyermekorvos, az orosz gyermekgyógyászat egyik megalapítójának "A gyermekgyógyászat kórisméje is tünettana" című könyvét, amivel jelentős nemzetközi sikert ért el. Ez volt az első orosz orvosi könyv, melyet magyarra fordítottak.

Kiváló munkásságának és közéleti tevékenységének elismeréseképpen 1912-ben a királytól "Barankai" előnévvel magyar nemességet kapott. 1923-ban egészségügyi főtanácsosi címmel tüntették ki.

Demjanovich Emil rajongásig szerette görög szertartású egyházát és görögkatolikus hittestvéreit. 1895-ben az akkor megalakult budapesti egyháztanácsunk tagja lett, és az maradt élete végéig. 1898-ban a Görög Szertartású Katolikus Magyarok Országos Bizottságának választmányi tagja. 1900-ban feleségével együtt résztvett a magyar görögkatolikusok római zarándoklatán. Ő volt az egyik alapítója a Magyar Görögkatolikusok Egyesületének (1902) és állandó munkatársa az egyesület lapjának, a Görögkatolikus Hírlapnak, melyben számos egyházi és egyházpolitikai témájú cikke jelent meg. Támogatta a budapesti görögkatolikus egyetemisták és főiskolások egyesületének, a Vasvári Pál Körnek megalakulását. (1904. október 20.) A szegény sorsú görögkatolikus egyetemistákat bőkezűen támogatta. Minden hónapban jelentős pénzsegélyben részesítette őket, ebédet és vacsorát biztosított számukra. Közülük nagyon sokan neki köszönhették, hogy egyetemi diplomát szerezhettek. Azt viszont megkívánta, hogy a szertartásunkat odaadóan gyakorolják. Azt kérte tőlük, hogy ne csak a szent liturgián, hanem az utrenyén és a vecsernyén is vegyenek részt és azokon énekükkel működjenek közre. Ő maga még öreg korában is lefekvés előtt elénekelte a napi tropárt.

1941. június 4-én halt meg. Temetésén hatalmas tömeg vett részt, emberek százai akiket meggyógyított, akiket önzetlenül támogatott. Temetése után elénekelték legkedvesebb dalát: "Átmentem a Királyhágón..." Ám mindenki arra gondolt, hogy átment az Örökkévalóságba és elnyerte az igazak koronáját.

Demkó Kálmán

E

F

Farkas Lajos

Farkas Lajos

Hajdúdorog főhadnagya, Hajdúdorogi Állandó Végrehajtó Bizottság elnöke
1821. Hajdúdorog | 1894. Hajdúdorog

 

 

Ma már teljesen természetesnek tűnik, hogy templomainkban a szertartásokat kizárólag magyarul végzik, s hogy egyházi szervezetünk, egyházmegyénk van. Csakhogy ez korábban nem így volt. Őseink szláv és román püspökök fennhatósága alá tartoztak, a szertartásokat tévesen orosznak nevezett ószláv, illetve román nyelven végezték. A magyar hívek e nyelveket nem értették, a szertartásokba nem tudtak bekapcsolódni, így a vallás vigasztalásában szinte alig részesültek. Az idegen szertartási nyelv miatt a közvélemény oroszoknak, oláhoknak tekintette őket, s emiatt a társadalomban hátrányos helyzetbe kerültek. Előfordult, hogy egy-egy magyar görögkatolikus hívőnek választania kellett ősi szertartása és a nemzetisége között. így nagyon sokan hagyták el a görög szertartást. Ez a folyamat a magyar görögkatolikus értelmiségi réteget szinte megtizedelte.

Ezt az áldatlan helyzetet ismerték fel már a XVIII. században azok a magyar görögkatolikus papok, akik szertartásainkat, vagy legalább azok egy részét magyarra fordították, és egyes szertartásokat minden felsőbb engedély nélkül, önhatalmúlag magyarul kezdték végezni.

Azonban ez a megoldás a magyar egyházközségek híveit nem elégítette ki, ők a teljes magyar liturgiát igényelték. Emellett a 48-as szabadságharc után egyre fokozódtak a nemzetiségi ellentétek. Mindez arra késztette a legnagyobb magyar egyházközség, Hajdúdorog elöljáróit, hogy mozgalmat indítsanak a magyar liturgia szentesítése és a magyar egyházmegye felállítása érdekében. E hosszantartó, hősies küzdelem vezéregyénisége Farkas Lajos volt.

Életútja

A görögkatolikus magyarság első, áldozatos életű, fáradhatatlan buzgóságú vezéregyénisége Hajdúdorogon született 1821. május 24-én. Iskolai tanulmányait szülővárosában kezdte el. A középiskolát és a jogtudományt Debrecenben végezte.

Huszonkétéves volt, amikor írnok lett az 1843. évi pozsonyi országgyűlésen. Ez az országgyűlés több mint fél évszázados küzdelem után diadalra vitte a magyar államnyelv ügyét: a törvényhozás, a közigazgatás és a közoktatás nyelve latin helyett magyar lett.

A hajdúdorogiak az országgyűléshez - a Hajdúkerület követe által - kérelmet nyújtottak be, amelyben azt kérték, hogy a görögkatolikus szertartási könyveket az ország költségén fordítsák le magyar nyelvre.

A dorogiak belátták, hogy a szertartási könyvek lefordítása és kinyomtatása meghaladja erejüket, ezért fordultak az országgyűléshez. Kérésük már csak azért sem volt rendkívüli, mert már évtizedekkel azelőtt Bécsben sorra jelentek meg az állam költségén szláv liturgikus könyvek.

A dorogiak kérését az ország valamennyi törvényhatósága támogatta, azonban az országgyűlés annak teljesítését - pénzügyi nehézségekre hivatkozva - elutasította. Viszont azok a követek, akik felismerték a liturgiafordítás igazi jelentőségét, a fiatal írnokot kitartó munkára bíztatták. így Pálóczy, borsodi követ is, aki általa üzente a dorogiaknak, hogy a liturgikus könyveket azért nem fordítják le országos költségen magyarra, "mert a gazdag Magyarországnak nincs arra való pénze. Azonban ne essenek a jó atyafiak kétségbe, mert eljön az idő, midőn a nemzet rendelkezni fog tudni, hogy a jó magyar nép óhaját, ami egyúttal a nemzet óhaja is, teljesítse".

Farkas Lajos a szabadságharcban mint honvéd-százados vett részt.  A szabadságharc után Hajdúdorog főhadnagya /polgármestere/ lett. Mint vezető beosztásban lévő világi ember nagyon jól tudta, hogy a magyar görögkatolikus hívek az idegen nyelveken tartott templomi szertartásaik miatt a közéletben állandó gyanúsítgatásnak és gúnyolódásnak vannak kitéve, s ezt az sem szüntette meg, hogy a dorogiak tömegesen vettek részt a szabadságharcban. Ezért alapvető követelménynek tekintette a teljes magyar liturgia bevezetését, vagyis azt, hogy templomainkban a liturgiánkban egyetlen szó sem hangozzék el idegen nyelven. Kezdettől fogva az volt a véleménye, hogy a magyar liturgia szentesítése csakis egy magyar egyházmegyében valósulhat meg. Az Ungváron megjelenő Kárpáti Hírnök c. újságban - melyet Mészáros Károly alapított és szerkesztett - leszögezte: "nemzeti nyelvünket az összes magyar ajkú egyházakban, minden küzdelmünk mellett sem vihetjük egyhamar keresztül, míg egy külön önálló magyar ajkú görögkatolikus püspökséget kieszközölnünk nem sikerülend, kinek is kormányzata alá adassanak az összes magyar egyházak, s ez legyen kötelezve arra, hogy a szükséges egyházi könyvek magyarra fordítását azonnal munkába vegye, s a magyar nyelvet saját püspöki hatalmánál fogva a kormányzata alá vett egyházakba minden halogatás nélkül bevigye". Ő is mint abban az időben a legtöbben, úgy gondolták, hogy a keleti egyházban a nép nyelvén végzett liturgia bevezetése a megyéspüspök hatáskörébe tartozik.

Farkas Lajos kezdeményezésére a dorogiak kísérletet tettek, hogy a magyar liturgia szentesítését az akkori főpásztoruknál, Popovics Vazul püspöknél kieszközöljék. Hajdúdorog és a legtöbb alföldi magyar görögkatolikus egyházközség a Munkácsi Egyházmegyéhez tartozott.

Hajdúdorog városa 1863. május 22-én közgyűlést tartott, melyen a dorogiak elhatározták, hogy felterjesztést intéznek püspökükhöz, melyben a magyar liturgia ügyének elintézését kérik.

A felterjesztés, melyet a közgyűlés összeállított, forrásértékű dokumentum.

Ebben a dorogiak azt állítják, hogy a magyar liturgia hiánya a magyar hívek évszázados sérelme, a tősgyökeres magyar hívek az idegen nyelven végzett szertartásokat nem értik, s hogy a magyar liturgikus nyelv szentesítését már számtalanszor kérelmezték, s úgy vélik, hogy a múltban ennek egyetlen akadálya liturgikus fordítások hiánya volt. Ahogy állítják: "Hogy ezen számtalanszor megújított kérelmünk teljesítése a múltban miért maradt el, azt még magunknak megmagyarázni tudjuk, de hogy jelenben, midőn már az istentisztelethez szükségelt imák és énekek több rendbeli fordításokban megvannak, s így azokból egyet minden nagyobb megerőltetés nélkül felülvizsgálni és helybenhagyni lehet, e buzgó nép Istennek értelmes önmaga által is értett nyelven való imádásától miért záratik el, véges elménk felfogni nem bírja. Mert azt távolról sem akarjuk hinni, hogy mi, született magyarok az alföld síkján talán a képzeletben létező ruthenizmus áldozatául lennénk kiszemelve..." Ez utóbbi - nem is teljesen alaptalan - megjegyzés mögött a legújabb kori magyar történelem egyik legvégzetesebb tragédiája húzódik.

Egyrészt ugyanis a magyar társadalom a keleti szertartású magyarokat ki akarta rekeszteni a magyar nemzet közösségéből az idegen szertartási nyelv miatt. Ennek azonban csak részben volt oka a korabeli, eltorzult és világháborúkhoz vezető nacionalizmus. Sokkal hétköznapibb magyarázat is van ennek az eléggé el nem ítélhető magatartásnak. így pl. egy állás betöltésénél elég volt arra hivatkozni, hogy a pályázó görögkatolikus, tehát nem magyar, s az állást nem kapta meg. Sőt, Szabó Jenő, a görögkatolikus magyarság másik lánglelkü apostola, aki görögkatolikus papcsaládból származott, írja:

"A pánszlávizmus gyanúja... még mindig jó ürügyet szolgáltat oly egyéni fontoskodások és élősdiségek kifejtésére, melyek... különösen népünk és intelligenciánk rovására esnek".

"Vagy 20 évvel ezelőtt történt, hogy egy Oroszországtól való háború kitörésétől félt a kormány, s egy nagyon "előrelátó" miniszter aggódva kérdezte, hogy ha a háború csakugyan kitör, akkor "egy orosz pap fia", aki véletlenül olyan pozícióban volt, melyen egy áruló sokat lett volna képes ártani - megtartható-e a helyén?... Még régebben...egy akkor a politikában nagy szerepet játszó vezérigazgató, kinek valami hivatalos dologban tyúkszemére hágott /1. i. Szabó Jenő, az "orosz pap fia" /, nagy lármát csapott, hogy ilyen pánszláv embert nem volna szabad oly előkelő pozícióban megtűrni". /Magyar Világ, 1906. 14. 39-40. o. ; A gör. kat. magyarság utolsó kálváriaútja Bp. 1913. 52.o./

A történelemben alig találunk még egy olyan szerencsétlen népet, amely saját sorait azzal akarta volna ritkítani, vagy egy jelentős népcsoportot vallása miatt kizár sorai közül...

A magyar társadalom - akaratlanul is - hozzájárult Trianon előkészítéséhez. Hiszen a nemzetiségek nem kis elégtétellel vették tudomásul, hogy a keleti szertartásúak nem magyarok, ők maguk is tudatosították, hogy aki görögkatolikus, az minden lehet, csak magyar nem; ezért akarták országaik határait kiterjeszteni minden olyan területre, ahol görögkatolikusok élnek hazánkban.

Ezzel a jelenséggel még napjainkban is találkozunk. Román görögkatolikus testvéreink ha Debrecenbe jönnek, csodálkoznak, hogy az itteni görögkatolíkusok nem tudnak románul; a lvovi görögkatolikusok pedig annak örülnek, hogy Debrecenben "ukrán" templom van... Mindezt a magyar társadalom rövidlátó, elfogult és sokszor nagyon is materiális szemléletmódjának köszönhetjük. És ezzel olyan hibát követett el, amit már talán nem is tudunk jóvá tenni. Hiszen ezzel magyarázható az is, hogy a második világháború után a szovjet hatóságok Kárpátalján a magyar görögkatolikusokat ukrán nemzetiségűeknek tüntették fel nem egy községben; vagyis: hivatalosan eltüntették a magyarságot. A felterjesztést Hajdúdorogról küldöttség vitte Ungvárra, a Munkácsi Egyházmegye székhelyére.

Popovics Vazul püspök a küldöttség tagjait kitüntető szívélyességgel fogadta. Kijelentette, hogy kérésük jogos, igazságos és méltányos, teljesítésének nincs semmi akadálya, ezért azt hiszi, hogy rövid időn belül magyar istentisztelettel örvendeztetheti meg szeretett magyar híveit.

Erre azonban nem kerülhetett sor. Ugyanis a magyar liturgia ellenségei Scitovszky János esztergomi érsek-prímáshoz fordultak; azzal vádolták meg a magyar görögkatolikus papokat, hogy az egész liturgiát - engedély nélkül - magyarul végzik. A prímás felszólítására Popovics püspök 1863. november 11-én kiadott körlevelében elrendelte, hogy a papság "a szent liturgiát további intézkedésig, vagyis addig, amíg ennek magyar fordítása az illetékes hatóságtól hitelesítve nem lesz, s innen ki nem adatik, saját részéről kizárólag az egyházi szláv nyelven végezze". Azt azonban engedélyezi, hogy a pap az evangéliumot és az áldozás előtti, "Hiszem Uram és vallom" kezdetű imát magyarul mondja s a nép magyarul énekeljen.

A körlevél alapján nyilvánvaló, hogy magának Popovics püspöknek is az volt a véleménye, hogy neki jogában áll engedélyezni a magyar liturgiát.

A püspök intézkedését a magyar egyházközségekben nem lehetett végrehajtani. Farkas Lajost és közvetlen munkatársait viszont arról győzte meg, hogy a görögkatolikus magyarság helyzetének rendezésére társadalmi mozgalmat kell indítani. Ennek rövid történetét külön ismertetjük.

A Hajdúkerület megszüntetése és Hajdú megye felállítása /1876/ után Farkas Lajos Debrecenbe került, s Hajdú megye főügyésze, majd árvaszéki ülnöke lett. Nyugdíjazása után visszatért Hajdúdorogra. Itt halt meg 1894. december 3-án.

A hajdúdorogi mozgalom

Popovics püspök 1864-ben meghalt, mielőtt a magyar liturgikus nyelv bevezetésére tett ígéretét teljesíthette volna. A dorogiak felterjesztésére a püspökség részéről a további években sem érkezett válasz. Viszont egyre több magyar egyházközség vette fel velük a kapcsolatot, ami igen nagy bíztatást és bátorítást jelentett számukra.

Farkas Lajos 1866. májusában újabb közgyűlést tartott. Ezzel a rendezvénnyel indult meg a hajdúdorogi mozgalom. A gyűlésről feliratot intézteké királyhoz, az udvari főkancelláriához, az országgyűléshez és a prímáshoz, de már nem a maguk, hanem az ország valamennyi görögkatolikus hívője nevében. A feliratokban a magyar liturgikus nyelv szentesítését és a magyar görögkatolikus püspökség felállítását kérelmezték.

A kérelmet az ország városai és megyéi is támogatták. Ennek ellenére a dorogiak a felterjesztésekre sehonnan sem kaptak választ. Annyit azonban elértek, hogy a görögkatolikus magyarok problémáira az egész ország felfigyelt.

E sikertelen kísérlet után a hajdúdorogiak elhatározták, hogy megrendezik a görögkatolikus magyarok első országos kongresszusát. Erre 1868. április 16-án került sor. A kongresszuson, melyen Farkas Lajos elnökölt, 33 egyházközség képviseltette magát, 19 egyházközség pedig levélben jelentette be, hogy a határozatokat eleve elfogadja.

A kongresszus újra megfogalmazta a magyar görögkatolikusok kéréseit. A feliratok megszerkesztésére, valamint a közösség ügyeinek további intézésére Állandó Végrehajtó Bizottságot szervezett, melynek elnöke Farkas Lajos lett. Ez a szervezet újabb és újabb feliratokkal sürgette az ország egyházi és világi vezetőinél a görögkatolikus magyarság kívánságainak teljesítését.

Tevékenységét Farkas Lajos halála után is folytatta, s csak a Hajdúdorogi Egyházmegye első főpásztorának, Miklósy Istvánnak felszentelése után oszlatta fel önmagát, mert már úgy vélte, hogy küldetése véget ért. /1913. október 26./

Egy nemzeti küzdelem története

Ezen a címen jelent meg Budapesten 1896-ban Farkas Lajos emlékirata, melyben megörökíti a görögkatolikus magyarság küzdelmének történetét, és egyben közli az ország vezető embereihez intézett kérvények, valamint a hajdúdorogi kongresszuson elfogadott határozatok szövegét. írásában saját hitvallását így foglalja össze:

"Ifjú korom óta életem céljául tűztem ki, hogy míg Isten életemnek kedvez, nem törődve akadályokkal, nem gondolva azon közömbösséggel, s lehet gúnnyal, mellyel találkozhatom, pihenni nem fogok, hanem fáradni - ha magam maradok is - mindaddig, míg jogos kívánalmunkat érvényre nem juttatom, mert ügyünket a magyar nemzetiség szent ügyének is tekintem, emellett pedig küzdeni, élet-halál harcot vívni, ha bár egymagam maradnék is, dicsőségemnek és elmaradhatatlan kötelességemnek ismerem."

Farkas Lajos könyvét a Magyar Tudományos Akadémia a szervezet II. osztályának 1896. február 10-én tartott ülésén György Endre ismertette és méltatta.

György Endre /1848-1927/ református papcsaládból származott. Közgazdász író, országgyűlési képviselő, földművelésügyi miniszter, a Magyar Tudományos Akadémia tagja volt. Szoros barátság fűzte Farkas Lajoshoz, könyvét ő rendezte sajtó alá. Alaposan ismerte a magyarországi görögkatolikusok történetét, liturgiáját jogrendjét, helyzetét és problémáit. Mindezeket az irántuk érzett őszinte és mély rokonszenvvel ismertette tudós hallgatói előtt. Emlékeztetett arra, hogy a magyar országgyűlés törvényekkel biztosította a magyarországi keleti szertartású nemzetiségi egyházak működését, sőt autonómiáját, de teljesen elfeledkezett a magyar keleti szertartásúakról. Ez Európa egyetlen államában sem fordulhatott volna elő. Pedig ez kizárólag a védelmüket szolgálta volna: "Mikor kicsinyes, sokszor céltalan s mindig ingerlő eszközökkel törekszünk érvényt szerezni az állam nyelvének, s amikor kitesszük magunkat a türelmetlenség, a chauvinismus vádjának, akkor íme itt egy nagy mező, ahol nem új hódításokat kell keresni, hanem a létező magyarságot megtartani, ahol nem előjogokat kell biztosítani fajunknak, csak ugyanazokat, melyeket mi biztosítottunk más nyelvű honfitársainknak... akkor hallgatunk és évtizedeken át nem érünk rá cselekedni". / Lm.29. o. /

A már-már türelmüket vesztő görögkatolikusoknak üzeni: "... türelemmel lenni, az egyházhoz való ragaszkodásban megmaradni, várni, remélni". / Lm. 2.o. /

Befejezésképpen leszögezi: "... az a küzdelem, melyet Farkas Lajos előadásában átadok a közvéleménynek, nemes küzdelem, állandó része az egykorú történelemnek, és nem veszett kárba".

"A győzelem napja el fog jönni bizonyosan, és megaranyozza a szerény, de lelkes küzdők emlékezetét, a híven teljesített hazafiúi kötelesség fényét fogja árasztani sírjaikra".

így hiszem és így vallom". / I.m.30.o. /

György Endre még megérte, hogy reményeik jelentős része valóra vált.

Firczák Gyula

Firczák Gyula

munkácsi püspök
1836. Horlyó | 1912. 

 

 

Előzetes gondolatok

A munkácsi Görög Katolikus Egyházmegye 19. századi története alapvetően összefügg Kárpátalja történetével. Ez leginkább azért van, mert a 13. századtól a Kárpátok lejtőire betelepedő, majd később az Alföld irányába húzódó ruszin nép területi integritásának a megjelenítője a 17. századtól fokozatosan Munkácsi Egyházmegye volt. A felvilágosult abszolutista szellemiségben uralkodó Mária Terézia nem titkolt szándéka volt a Munkácsi Püspökség felállításával (1771[1]), melyet évszázados „harc” előzött meg, hogy az észak-keleti Felvidék rendjét megteremtse és Rákóczi „gens fidelissimáját”, a ruszin népet konszolidálja. Erre pedig az akkor már elterjedt és bizonyos szervezetséggel rendelkező görög katolikus papság volt a legalkalmasabb. Az egyházi unió, vagyis a Rómával való egyesülés (1646) a katolikus világhoz kapcsolta a terület bizánci szertartású keresztényeit.

Az egyházi unió lényegében a papság számára hozta meg a kívánt eredményt, a szellemi, anyagi és szociális felemelkedést. A hívek irányába lényegében nehezen tudott továbbfejlődni. Ennek számos oka volt, de a leginkább az emelhető ki, hogy a magyar politikai elit a romantika, a reformkor és a kiegyezés időszakában sem tudta megfelelően integrálni a nemzetiségeket. A „hosszú 19. század” nemzeti ébredésének az időszakában a magyar nemzettudat erőteljes fejlődése kirekesztően hatott a nemzetiségek integrálása tekintetében. Maga a Habsburg politika is rájátszik erre a problémára. Miután nem tudja maga mellé állítani a Monarchiába integrált nemzetiségeket, igyekszik olyan helyzetet generálni, amelyben a nemzetiségek az uralkodó nemzettel kerülnek feszültségbe.[2]

A ruszin nép és a görög katolikus papság elkötelezettsége a Rákóczi szabadságharc és az 1848-49-es forradalom idején nyilvánvaló. Ennek ellenére az erőteljes nemzeti ideológia kiegyezés utáni időszakában, mintha erről tudomást sem akarna venni a magyar politikai és társadalmi elit. Firczák Gyula[3] munkácsi görög katolikus püspök[4] politikai és társadalmi szerepvállasa kell hozzá, hogy a ruszin nép és a görög katolikus küldetésére és fejlődési lehetőségeire kezdjenek felfigyelni. A püspök munkásságával, politikai-, egyházi- és társadalmi szerepvállalásával igyekszik minden lehető eszközt latba vetni a ruszin nép felemelkedéséért.

Munkássága idején a Munkácsi Görög Katolikus Egyházmegye 8 vármegyét fed le.[5] Ennek hegyvidéki részében többnyire ruszinok élnek, akik a falvakban helyezkednek el. (A városi lakosság csupán 2 százaléka volt ruszin a 19-20. század fordulóján.) A síkvidéki megyékben az Ungvár-Munkács-Huszt vonaltól az alföld irányába pedig magyarok élnek. A képzeletbeli határvonalának környéke ruszin magyar lakosságot foglal magába. A nemzetiségi keretek mentalitásbeli és prioritásbeli sajátosságokat is hordoznak. A hegyvidéki, ruszin nép által lakott területre végtelen nyomor, szociális elmaradottság mellett a tudatlanság, hiszékenység, befolyásolhatóság a jellemző lelkiállapot. Ehhez kapcsolódik még az analfabetizmus, iszákosság és munkanélküliség.[6] Az alföldi megyék területén erőteljesebb a gazdasági fejlődés, minek következtében nincs akkora szegénység. A tudományos, kulturális eszmék is hamarabb elérik az embereket. A gazdaság és az adminisztráció fejlődésével ezen a területen az asszimiláció is erőteljesebb, így nemzeti integráció (főleg a hajdúdorogi mozgalmak hatására) is jelentősebb.

Jelen munkánkkal arra törekszünk, hogy a Munkácsi Egyházmegye egyik legjelentősebb püspökének, Firczák Gyulának az életét és munkásságát meg tudjuk rajzolni. Egy olyan elkötelezett magyar embernek az életét vázoljuk fel, akit Róma és a magyar politika is „ruszinok püspökének tekintett”, de minden tevékenységével a „Magyar Haza” és az „államalkotó magyar nemzet” érdekeit szolgálta. Országgyűlési képviselőként és püspökként is felvállalta nézetét, miszerint a ruszin nép mindig is lojális volt a magyar nemzethez. Ennek kinyilvánítása azonban egy hosszú folyamat által lehetséges, melyre energiát, anyagi javakat kell biztosítani és idő, türelmet kell tanúsítani az államnak és az egyháznak egyaránt. S a ruszin nép magyar társadalomba való integrációjának előfeltételét a nyomor megszüntetésében látta. A szociális elmaradottság megszüntetésének a feltételét pedig az oktatás fejlesztésében, az iskolarendszer megfelelő kiépítésében és tudatlanság megszüntetésében képzelte el.[7]

munkánkban arra törekszünk, hogy a lehető legszélesebben felvázoljuk a munkácsi egyházmegye egyik legjelentősebb püspökének az életútját. Firczák Gyula munkásságát és szellemiségét olyan püspökelődök munkásságához lehet mérni, mint De Camelis János (1689-1706), aki az egyházmegye belső rendjének a megszervezésében és Bacsinszky András (1772-1809), aki az egyházmegye jogi státuszának a rendezésében alkotott maradandót az előző századokban.

Az életút megrajzolására több szakirodalmat igyekszünk feldolgozni. A püspök életéről széles, egyes témákat részletesebben is elemző összefoglalást találhatunk Botlik József, Hármas kereszt alatt című könyvében.[8] Annál is inkább fontos ez az írás, mert a püspök tevékenységéről a magyar nyelven megtalálható elemzések közül az eddig megjelent legbőségesebb adattal rendelkezik. Pirigyi István, A Magyarországi Görög Katolikusok története[9] című munkája hasonló, de a szerző csak nagyvonalakban jelöli meg az életrajzi adatokat és inkább az életének legfontosabb egyházi, illetve politikai vonatkozásaival foglalkozik. Az ukránok által mérvadónak tartott (bár jelentős nacionalista szemléletet magában hordozó) egyháztörténeti munka, a Rómában A. B. Pekár bazilita szerzetes által megírt és Lembergben ukrán nyelven kiadott Нариси історії церкви Закaрпаття[10] is csak alapadatokat tartalmaz a püspök életéből.

Ezeknek a munkáknak az anyagát szeretnénk kiegészíteni a Püspöki Levéltár[11] és a püspöki körlevelek anyagából, hogy minél pontosabban fel tudjuk kutatni és vázolni az életrajzi adatokat, kitüntetéséket és azok hátterét. A korabeli sajtó egy-egy példánya az Interneten[12] és magángyűjteményekben megtalálható[13]. A Kárpátaljai Állami Levéltárban őrzött anyag azonban, mely egyben a legautentikusabb forrást is jelenti, mindeddig nem volt feltárva a püspök élet szempontjából.

Nem az az elsődleges célunk, hogy kronologikus rendbe szedjük az eseményeket, hanem a feldolgozható források alapján a lehető legteljesebb mértékben rekonstruáljuk a püspök életpályájának egyes időszakait, és munkásságának kiemelkedő területeit. Igyekszünk minél konkrétabban utalni az előtte és egyházmegyéje előtt álló problémákra, s néhány mondatban a megoldási kísérletekről is szót ejteni. Ezért munkánkban három terület megfogalmazására törekszünk: (1.) Életrajzi adatok összevetése és kiegészítése a levéltári és körlevelekben leírt adatokkal, (2.) Firczák Gyula egyházértelmezése és a papság feladatkörének meghatározása első nagyböjti körlevelében. Programbeszédének gondolatvilága, és (3.) Munkásságának prioritásai és utalás a megoldási kísérletekre.

(1.) Életrajzi adatok összevetése és kiegészítése a levéltári és körlevelekben leírt adatokkal

Firczák Gyula 1836. augusztus 22-én született Horlyón (Hudljava)[14]. Erre vonatkozólag a legbiztosabb adattal a „kereszteltek és bérmáltak oklevele” szolgál, melyet a püspöki kinevezés környékén gyűjtött iratanyagban lehet megtalálni.[15] Ez kiigazít több tévedést, vagy elírást, mely a püspök születési dátumának meghatározásánál megtalálható a különböző munkákban. A 35. sorszámmal 1891. július 29-én Horlyón, Stéfán János lelkész által kiállított és az egyházközség pecsétje által hitelesített anyakönyvi kivonat a fenti dátumot hozza születési adatként[16]. Továbbá kiderül, hogy ugyanezen év szeptember elsején végezték el a keresztség és a bérmálás kiszolgáltatását.

Szüleire vonatkozó adatokként megtudhatjuk, hogy apja Firczák Bazil, helyi lelkész és anyja Hadzsega Terézia volt. Miután apja volt a helyi parókus, a szentségkiszolgáltatást Kecskovszkij Mihály, daróczi parókus (Ung megye) és szerednyei kerületi esperes végezte. Keresztapja Holosnyai András teológiai tanár[17], keresztanyja Doleszaij Veronika, Fundanius János, szerednyei lelkész hitvese volt.[18]

Firczák Gyula az elemi iskolát Munkácson végezte, majd Ungváron járta a gimnázium első hat osztályát. A továbbiakban egy-egy évet Szatmáron illetve Kassán végzett a gimnázium utolsó két osztálya közül.[19] Popovics Vazul püspök, édesanyjának az unokatestvére[20] Bécsbe küldte teológiát tanulni 1855-ben. A bécsi Szent Borbála szemináriumot és a teológiai képzést 1860-ban fejezte, ahol doktorátust szerzett.[21]

A teológia befejezése után az Ungvári Papnevelő Intézet tanára lett. 1861. szeptember 26-án pappá szentelték. Felesége, Gerevics Emilia 15 hónapos házasság után meghalt. Ettől a pillanattól kezdve, mint özvegy pap teljes egészében az egyházi és politikai életnek szenteli magát.

Tevékenységének fontos szakasza volt a Papnevelő Intézetben kifejtett munkája, melynek professzorává 1861-ben, rektorává pedig 1876-ben[22] nevezték ki. Már itt megmutatkozik igényessége a papnevelés iránt. Papneveldei tevékenységéhez tartozik a „Magyar Egyházirodalmi Iskola”, s a „Zenekör” megszervezése, a közegészségügy és a kertészet számára pedig külön tanszék felállítása.[23] Ezek a témakörök később is elkísérik, és körleveleiben többször bizonyítja az elkötelezettségét irántuk. Úgy gondolta, hogy a papnevelés egyik fontos eleme, hogy a pap olyan ismereteknek a birtokában legyen, amely képes számára egy-egy eldugott, hátrányos helyzetű faluban is tartást, kultúrált viselkedést biztosítani. Ilyen volt a zenei műveltségnek és a kertészetnek, gyümölcsfatermesztésnek az elmélyítése. A kinevezésekor egy kortárs írás a püspököt, mint a papnevelde igazgatóját méltatja. Bár mentegetőzik, hogy nem a személyes előmenetele érdekében és „hízelgésből” tesz ilyen kijelentéseket, de mint ideális nevelőt mutatja be a püspököt. Olyan elkötelezettséggel és nevelési tudatossággal igyekezett a fiatal papokat nevelni, amely kiemelkedő pedagógiai lelkületről, egyházmegyéje és népe körélményeinek az ismeretéről tanúskodik. A cikkíró azt is kiemeli, hogy olyan papi személyiségeket igyekezett nevelni a püspök, aki a Verchovinai falvak „művelt személyiségek társaságát nélkülöző” környezetében is feltalálja magát és elkötelezettségével, papi egyéniségével tudja egyházát és népét szolgálni.[24]

Ez az elképzelése életének további szakaszán is elkíséri. Már püspökként, körleveleiben megfogalmazza véleményét ennek a célnak a megvalósítására. A papságot többször felszólítja, és példamutatásra ösztönzi a gyümölcsfatermesztés, a kertészkedés megfelelő ellátásában. S nem különben fontos az a tevékenysége, mely az irodalmi és egyesületi élet szervezésére és az énekkultúra egységesítésére irányult. Közel kétszáz könyvet, közel ötven folyóiratot ajánlott olvasásra, megvásárlásra papjainak. A körleveleiben közel negyven egyesület szerepel megemlítve. Ezek közül olyanok is előfordulnak, melyek működésére, céljaira szervez gyűjtést. De sok olyan is van (pl. Olvasókör, Mértékletességi egyesület, stb.) melyeket alapszabály-tervezettel együtt ajánl a papságnak és szorgalmazza azok szervezését az egyházközségekben.

Nagy teljesítménye az énekkultúra tekintetében az egyházi-litugikus énekek egységesítése azáltal, hogy a Boksay-Malinics Irmologion megalkotatta és kiadatta.[25] Ennek a kottázott énektárnak a kiadása szorosan összefügg a liturgikus könyvek fordításának az ügyével, mely munkáról több iratanyag is tanúskodik.[26]

Az oktatáshoz kapcsolódó elhivatottsága több területen is megjelenik. A rektori feladatai mellett a kántortanítók árva lányintézetének az igazgatója. A szociális-gazdasági nyomor problémáiból a kiútkeresést összekapcsolta a magas szintű oktatás biztosításával. A felekezeti iskolák ügye és a szociális kérdés megoldásának jelentős munkája a gyermek és felnőttképzésre, felvilágosításra irányul. Számos elméleti és gyakorlati rendelkezése, tanítása van a körleveleiben az oktatással kapcsolatosan. Ilyen értelemben mai mércével tekintve is a tudásalapú és művelt társadalmat tekinti a leginkább megfelelőnek az emberi méltóság megélésében.

1879-ben becsületvölgyi apáttá, 1886-ban nagypréposttá[27] nevezik ki. Nagypréposti feladatkörében a püspöki kinevezéséig marad meg. Ezt a feladatát megtartotta országgyűlési képviselősége idején is, míg az összes többi tisztségéről lemondott.

1887-1891 között országgyűlési képviselőként tevékenykedik a szabadelvű párt színeiben. Politikai pályájának volt egy előző epizódszerű történése, amikor kortesként szerepel egyik képviselőjelölt mellett, de nem járnak nagy sikerrel.[28] A képviselőházi feladatkörével párhuzamosan nagypréposti feladatait is ellátja. Politikai tevékenysége az északkeleti felvidék oktatási-, nevelési-, szociális-, gazdasági gondjainak a megoldására irányul. A képviselőházban az oktatási bizottság elnöke a püspöki kinevezéséig, amikor a főrendiház tagja lesz.

Mint szabadelvű képviselő a kormányzó párt tagjaként van jelen az országgyűlésben, de a Bereg vármegyei nyomorúság és a nemzetiségi kérdés enyhítésére az ellenzéki Katolikus Néppárt képviselőivel is keresi az együttműködés lehetőségét. Az 1896-ban megalakuló Katolikus Néppárt a szociális és nemzetiségi területeken olyan célokat tűzött ki, amelyek szorosan kapcsolódtak a püspök céljaihoz. Az államapparátus nyomoztat utána a megbízhatósága miatt,[29] s még állami kitüntetését is (Lipót-rend) elhalasztják. Ennek ellenére nem a pártpolitikai elvek mentén, hanem nehézségek enyhítése érdekében kötelezi el magát. A képviselőválasztásokon az egyes választókerületekben nem pártpolitikát vesz alapul, hanem azt támogatja, aki a hatékonyabb megoldást igyekszik képviselni.

Mint nagyprépost adja hírül Pásztélyi Kovács János püspök halálhírét 1891. április 6-án.[30] A nagypréposti feladatokat ezen év október 21-ig látja el, amikor átadja a konzisztórium vezetését, a pecsétet és a nagypréposti jelvényeket.[31] Az előző püspök halála után az egyházmegye irányítását Gebé Viktor veszi át az új püspök beiktatásáig, mint „káptalani helyettes”.[32] Gebé Viktor ebben a minősítésében kapja Gr. Csáky Albin miniszter 29504. számú levelét, melyben bejelentik Firczák Gyula püspökké történt kinevezését.[33] A kinevezését a korabeli sajtó kitörő örömmel fogadja. Azt lehet érzékelni, hogy a munkácsi püspök kinevezése nem egy esemény a sok közül, hanem nagy horderejűnek tekinthető. Annál is inkább, mert a kinevezett személy már eddigi életével is bizonyította elkötelezettségét. A múltbeli munkája érdemesíti arra, hogy a bizalmat megkapja. „A szorosan vett egyházi hivatást a honpolgári kötelességgel együtt tudja teljesíteni… Firczák Gyula a legújabb kor az a püspöke, akinek felfogásában az egyház nem merev alkotmány, hanem élő szervezet, amely az élettel állandó kapcsolatban van. A polgárosult világban a vallások hódítása letűnt. Más földrészeken jár a hódítás zászlaja…”[34]

Firczák Gyula tényleges püspöki tevékenysége 1892. május 1-én az intronizációval[35] kezdődik. A püspöki kinevezése a király részéről azonban közel egy évvel korábban történik. I. Ferenc József király 1891. május 26-án nevezte ki[36], XII. Leó pápa 1891. december 17-én prekanonizálta[37] és Vályi János eperjesi püspök 1892. április 10-én, virágvasárnap az eperjesi székesegyházban püspökké szentelte Pável Mihály nagyváradi és Meszlényi Gyula szatmári püspök segédletével.[38] A püspöki kinevezésétől már püspöknek szólítják és a leveleket is így szignálja, de miután a püspök a joghatóságát az intronizációval és a hivatal átvételével (1892. május 1.[39]) kapja meg, ezért ezt az időpontot kell püspöki tevékenysége kezdetének tekinteni.

A 1912. június 1-én bekövetkezett haláláig terjedő bő húsz évet tekintjük konkrét püspöki tevékenységének. A beiktatásig egyébként ő is mindig hozzáírja az „l.k.” — legkegyesebben kinevezett jelzést, de saját magát is 1892-től tekinti tényleges püspöknek. Erre a máriapócsi templom emlékkönyvébe való bejegyzése utal, melyet 1902. május 1-én tett: „Tíz éves püspökségem jubileumát e kegyhelyen végeztem el Isten dicsősége mellett…”[40]

Érdemes visszatérni a korabeli sajtó szinte kirobbanó örömére, eufórikus hangulatára Firczák Gyula püspöki kinevezése kapcsán. A Kelet az 1891. július 8-i számában közli először a hírt: „Nagy örömet hirdetünk. Az örömhír harsonája bezengi a Kárpátok minden zugát, hogy ünnepeljen, és hálát adjon az Istennek az ősrégi egyházmegye minden fia… igen, egy vezércsillag támad ő benne… dicsőítsük népszerű apostoli Királyunkat és áldjuk a közjavunkat szívén viselő bölcs kormányt, hogy Firczák Gyula ő méltóságát, a magyar görög-katolicizmus legelső jelesét adták nekünk főpásztorul. Ő az, akit mindnyájan vártunk, akibe egy szebb és jobb jövendő iránti minden reményünket helyezzük…”[41] Ez az öröm és a beteljesült várakozás érződik mind az egyházi, mind pedig a társadalmi élet szereplőitől. A Kelet c. görög katolikus hetilap ezen kívül még három számban[42] is méltatja a kinevezett püspök személyiségét és addig munkásságát. Több magas rangú személyiség levelét is leközlik, s az országos lapok híradásait is átveszik és leírják a lap következő számaiban.

Az Ung, a Magyar Állam, a Budapesti Közlöny is terjedelmes cikkekben méltatja a kinevezést, s azt a bizalmat fejezik ki, hogy Firczák Gyula személyében megfelelő pásztora lette a görög katolikusoknak és az északkeleti felvidék népének. Hogy mennyire nemcsak egyház esemény, hanem a társadalom várakozása is megjelent a püspök kinevezésében, arra a Kárpáti Közlöny beiktatásra írt cikke a legnagyobb bizonyíték. Az újság azt ecseteli, hogy a munkácsi püspök személye a vármegye számára is fontos. S Firczák Gyulát a helyi társadalom saját emberének tekinti. A „mi emberünk” — írja a cikkíró arra utalva, hogy kárpátaljai régiónak a szülötte és a problémák jó ismerője.[43] A székfoglalásakor is óriási mennyiségű levelet, üdvözletet kap, melyben többnyire magánszemélyek, papok, esperesi kerületek, hivatalnokok írnak és a püspök személyesen megköszöni azokat.[44] Megemlítendő és jelképes ajándék a székfoglaláskor kapott díszpásztorbot, melyet az egyházmegye „Amerikában időző áldozárai”-tól kapott. Talán a kinti állapotok vezető nélküliségét akarták érzékeltetni. Biztosítja őket a lehetőség szerinti segítségről.[45] Az Észak-Amerikába vándorolt görög katolikusok, és az ottani görög katolikus püspökség felállításának az ügye kiemelkedő helyet foglal el a püspök életében.

Firczák Gyula, a Kelet közlése szerint, 1891. szeptember 8-án 12. órakor tette le Bécsben az esküt a király előtt.[46] A püspöki szolgálat teljességét lehetővé tevő különleges jurisdictiót pedig Rómából 1891. december 18-i hatállyal kapja meg.[47]

A püspökké való kinevezését Gebé Viktor, mint káptalani helyettes közli a papsággal 1891. július 15-én azzal a kitétellel, hogy a király „Firczák Gyula, munkácsi gör(ög). szert(artású). kath(olikus). székeskáptalani nagyprépost, becsületvölgyi címzetes apát és szentszéki ülnököt, a munkácsi gör(ög). szert(artású). kath(olikus). püspökké legkegyesebben kinevezni méltóztatott… egyházi ténykedéseknél és a püspöki jelleg – illetve névvel járó névemlítés iránti intézkedés később fog megtétetni.”[48] 1892. április 27-én pedig ugyanő bejelenti az intronizáció tényét, időpontját és a hozzá kapcsolódó lényeges tudnivalókat: „Az isteni gondviselés nem késik megvigasztalni a megszomorodottakat, kik reményüket beléje helyezik. Egyházmegyénk szomorúsága is örömre fordult. Árvaságunk gyásznapjai elmúltak, s ma már, szívemben legmélyebb hálával Isten végtelen jósága iránt, azt hozhatom tudomásukra Önöknek, Nagyontisztelendő testvéreim az Úrban, hogy kegyes főpásztorunk: méltóságos és főtisztelendő Firczák Gyula munkácsegyházmegyei püspök, Szent Péter és Pál apostolokról nevezett tapolcai apát úr[49], püspöki székét folyó évi május hó 1-én ünnepélyesen elfoglalja, s ezzel az egyházmegye kormányát átveszi…

Meghagyom végül, hogy már folyó évi május hó 1-ő napjától kezdődőleg, úgy a szent liturgiákban, mint minden más szent szolgálataikban, mindazon helyeken, hol a megyés püspökről szoktunk megemlékezni, Istenszerető Gyula püspök nevét említsék e kitétellel: „О Боголюбивомъ Епископђ нашемъ Іюліъ” illetve „Боголюбиваго Епископа нашего Іюлія” stb.”[50]

Firczák Gyula tudatában van úgy a megtiszteltetésnek, mint annak a feladat fontosságának, mely őt érte: „Kinevezésem, megerősítésem és székfoglalásom által… ezen nagy görög szertartású megyének, az ősi Munkács-egyházmegyének a kormányzása lett vállaimra téve. E megyét, e megyének híveit és papjait vezetni, igazgatni és kormányozni a lelkiekben, a hitéletet és az erkölcsiséget, a tudományt és igaz haladást előmozdítani, viszont távol tartani mindazt, mi a hitélet és erkölcsiségnek ártalmára lehetne, másodsorban a megye, a papság és mindennemű intézményeik anyagi érdekeit is szemmel tartani és pártolni, képezik feladatomat, mellyel az isteni gondviselés megbízott, és a mely feladat egyszersmind szigorú kötelmet is képez.”[51]

A beiktatás után új fejezet következik az életében és munkásságában. A püspöki ténykedés előtti időszak összefoglalására a legalkalmasabb a Vasárnapi Újság 1892. május 1-i cikke[52], mely legtömörebben vázolja addigi életét, tevékenységét (megjegyzi, hogy édesanyja ebben az időszakban még él), s előre sejtteti a kimagasló püspöki tevékenység gondolatát. A sajtó nem szűkölködik a méltató szavakban, amikor addigi tevékenységét dicséri. A Kelet című görög katolikus hetilapon kívül is, mely szinte „hivatalból is” dicséri a püspök személyét, a Magyar Állam (1891. július 7.), az Ung (1891. 23. sz.), Budapesti Hírlap (1891. július 9.)[53] is terjedelmes cikkel üdvözli a beiktatását és dicséri eddigi munkáját. Kiemelik a magyar nemzeti elkötelezettségét, az ungvári rutén papnevelő intézetben végzett nemzeties szellemiségét (a liturgikán és dogmatikán kívül minden tárgyat magyar nyelven oktatnak az ő kezdeményezésére), külön odafigyelt a zenei képzésre (az újság megjegyzi, hogy külön zenetanárt járatott a szeminárium zeneköre számára). Az egyik újság azt is kiemeli, hogy Felső-Magyarország egyik legjobb iskolája az ungvári görög katolikus árva lányiskola, mely szintén a püspök munkáját dicséri. Ma már mosolygunk a létrehozatala okán, miszerint „a művelt s képzett papok részére… gondoskodni kellett hasonló művelt jó házias s magyar gondolkozású anyákról.”[54] Zenei, oktatásügyi és jótékony célú kezdeményezéseit a megye azzal jutalmazta, hogy több bizottságnak is tagja volt, illetve számos jótékonysági programnak a szervezője lett.

A püspökszentelése előtti ténykedésének jelentős, kiemelten fontos állomása az 1887-1891 között betöltött országgyűlési képviselősége. A nagybereznai terület szabadelvű képviselőjeként az oktatási bizottság elnöki feladatát vállalja magára. A kisdedóvásról, az oktatási tanács újjászervezéséről, tanítói nyugdíjalap rendezéséről kell itt említést bizottsági munkája kapcsán.[55] Tudvalevőleg a kiegyezés utáni időszaknak egyik sarkalatos problémája volt az országban az oktatásügy, melyet ő a szellemi-lelki gyarapodás egyedüli feltételének tekintett. Nem véletlen tehát, hogy a parlamenti munkája idején is ezen területen igyekszik tevékenykedni.

A püspöki kinevezése után is jelentős munkálatokat végez. A püspökszentelésével és beiktatásával egyidőben folytatja ajándékozó és gondoskodó munkáját. A székfoglalásakor 6000 korona összeget ad szét az egyházmegye intézményeinek, egyházközségeknek és egyéb jótékony célokra.[56] Olyan fontos intézmények megalapítása és fejlesztése kapcsolódik a nevéhez, mint a tanítóképző, a kántortanítók árva leányainak „Erzsébet” intézete[57], a Firczák Gyula jubileumi alapítvány létrehozatala a szegény gyerekek érdekében[58]. Kiemelt jelentőségű az is, hogy állami segélyt eszközölt ki az özvegy papnék és az egyházi építkezések számára, a ruszin népet megismertette a szövetkezeti élettel. Csaknem 100 hitel és fogyasztási szövetkezetett alakított. Legkiemelkedőbb a vidék gazdasági életével is összekapcsolható tevékenysége a Hegyvidéki akció beindítása és felügyelete körül folyt.[59]

A naptáregyesítés és a cirill betűs szövegek latin betűkkel való átírása tekintetében tartózkodó, bár az állam részéről kétszer is komoly nyomás nehezedik rá a bevezetés tekintetében. A naptárkérdésben, 1898-ban[60] és 1910-ben[61] több alkalommal is meg kell nyilatkoznia. Erre vonatkozólag megjegyzendő, hogy a Munkácsi Egyházmegye Levéltárában több egyházközségnek a szavazása is megtalálható, melyek nagy számban elutasítják az egyesítést, így a püspök is visszafogottabbá válik a kérdésben.

A naptáregyesítés, a magyar istentiszteletnek az ügye és az ehhez kapcsolódó ideológiák, a ruszinok ébredező nemzetiségi küzdelme, a Hajdúdorogi egyházmegye felállítása, a skizmamozgalom, az észak amerikai görög katolikus püspökség felállításának az ügye is jelentős fejezeteket képez a püspök életében. Minden egyes területen a józanság és a mértékletesség híve volt. Éppen ezért fordulhatott elő, hogy a környezetet és az állami szerepvállalást erőteljes magyarosításnak tekintő ukrán szakirodalom is Firczák Gyula munkásságáról elismeréssel beszél.

Meg kell említenünk a 1896-os millenniumi megemlékezéseket is, miszerint a kereskedelemügyi miniszter, mint az ünnepségek főszervezője felkéri őt a történelmi főcsoport bizottsági tagságára. Ezt a feladatot szívélyesen elfogadja.[62] Külön is figyelmet fordítottak az egyházmegye területét a millenniumi megemlékezésre, melyből a püspök a bizottsági tagságon kívül is kiveszi részét. Az ungvári várban ő celebrálja a Szent Liturgiát, a munkácsi ünnepségen pedig ő a szónok. Ezek az események hívják fel a figyelmet az egyházmegye területén élő ruszin hívek nyomorára és szenvedésére, elmaradottságára. Ezzel indul el a később nagyon sikeres Hegyvidéki akció, mely a ruszinok szellemi és gazdasági felzárkóztatását tűzte ki célul.

Ezek után nem véletlen, hogy mind a pápa, mind pedig a király kitüntetések egész sorával értékeli a munkáját.[63]

A kitüntetései többnyire a levéltári anyagból rekonstruálhatóak s azok súlya és elismertsége is felfedezhető. 1897-ben a püspököt a Lipót-rend középkeresztjével tüntették ki. A Lipót-rendet[64] minden olyan feddhetetlen előmenetelű személy megkaphatta, aki az állam és az uralkodóház javát előmozdította. A kitüntetés indoklásában olyan érveket sorol fel az azt közlő újság, amelyek püspökségének első öt évét különösen termékenységgel jellemzi. Felsorolja, hogy székfoglalásakor 6000 forintot adott az egyházmegyei intézményeknek, átépítette a papárvafi intézetet a tűzvész után, a püspöki palota előtti és melletti teret rendezte, gondoskodott „a kathedrális templom gyönyörű és igazán nemes ízléssel történő felszereléséről”, papárvalány-nevelőintézetet alapított, rendszeres „canonica visitaciot” tart, elindított egy mozgalmat, melynek célja „megmenteni a szegény, elnyomorodott, kiszipolyozott rutén népet és egyúttal visszatartani a tömeges kivándorlástól”, a parókiák méltó és helyes adományozásával igyekszik előmozdítani, hogy a hitélet kárt ne szenvedjen.[65] Nagy valószínűséggel a millenniumi események is közre játszhattak a kitüntetés odaadományozásában. Tudjuk, hogy a honfoglalás 1000. évének a megünneplésében az ungvári és a munkácsi ünnepségekben tevékeny szerepet vállalt, az országos ünnepségekben is, mint a történelmi főcsoport tagja tevékenykedett, s 19. század második felében a ruthén nép megmentésére irányuló mozgalom ebben az időszakban ölt intézményes formát. A teljesség kedvéért azt is el kell mondanunk róla, hogy valószínűleg ez volt az a kitüntetés, amelynek átadását, Bottlik József véleménye szerint, a Bereg vármegyei 1896-os képviselőválasztást megelőző néppárti szervezkedéssel való együttműködés miatt elhalasztottak.[66]

A püspöki beiktatásának 10. évfordulójával egyidőben gratulált a papság és a tisztelői a pápai trónállóvá[67], római gróffá és házi főpappá történő kinevezéséhez, melyet XIII. Leótól 1902. májuk 20-án kapott. A pápa ezt pápaságának 25. évfordulója alkalmából „halászgyűrűje alatt kelt brevéjével” (így adja tudtul a Káptalan nyilatkozata) adományozta a munkácsi főpapnak.[68]

1903. február 15-én a király a püspököt érdemeire való tekintettel valóságos belső titkos tanácsossá nevezte ki.[69] Ez a cím ugyan a püspök életének és tevékenységének idején már jobbára csak szimbolikus jelentőségű, mégis fontos, mert a Görög Katolikus Szemle  a társadalomhoz hasonlóan a hazaszeretet kifejeződésének tekinti: „Annak a hazaszeretetnek, a mely ott van minden intézeted, minden iskolád levegőjében s a melynek törekvése Isten dicsőségén kívül csak egy: nagynak, boldognak látni édes hazánkat”[70]-írja az újság. A kinevezési irat a püspökségre 1903. március 13-án érkezik meg. A kitüntetés értékét jelzi, hogy annak hírüladása után közel 150 személy, közösség ír személyes hangvételű levelet, vagy táviratban gratulál, amelynek nagy részére a püspök személyesen válaszol.[71] Ung vármegye gratulációja a többitől is szembetűnőbb, s mint saját szülöttét köszönti ebből az alkalomból a püspököt. Mint a vármegye volt országgyűlési képviselője a magyar képviselőházban a magyar hazának, nemzetünknek, vármegyénknek érdekeit mindenkoron és minden körülmények között képviselte… Ung vármegyének és a város törvényhatóságának évtizedek óta „munkás tagja”, „egyházi, politikai, önkormányzati, kulturális, társadalmi és közjótékonysági téren kifejtett hazafias működése által” tette magát érdemessé a kitüntetésre. A „főpásztori működését az egyházi élet fejlesztése, templomok iskolák építése, közművelődési egyesületek létesítése örökíti meg.” Kifejezi azt is, hogy az egyházmegye 125 éves fennállása alatt, a három előtte élt püspöke alatt a munkácsi egyházmegye főpásztorai mindig hűségesek voltak az egyházhoz, a királyhoz és a hazájukhoz. Utal arra is, hogy a király és a kormányok mindig megbízhattak kölcsönösen egymásban.[72]

Firczák Gyula munkácsi püspököt a Magyar Királyi Tudományegyetemen a szeplőtelen fogantatás dogmájának 50. évfordulóján (1905) díszdoktorrá avatják.[73] A kitüntetés hírüladása idején Rómában tartózkodik. Ennek a római látogatásnak a legfontosabb célja az amerikai görög katolikusok ügye volt, mely ebben az időszakban már elég rossz helyzetben volt.[74] A díszdoktori kinevezés hírüladását magában foglaló táviratot a Kar a püspök tartózkodási helyére a Capitol Hotelbe küldi[75].

Az első osztályú vaskoronarenddel[76] való kinevezését a vallás és közoktatásügyi miniszter 1911. szeptember 29-én közli, melynek híre folyó hó 25-én érkezik Bécsből. A kitüntetést aranymiséjére kapja érdemei elismeréséül.[77] 1911. október 3-án vette át Budapesten.[78]

Halálhírének közzétételekor egész sor címet, kitüntetést kell közölni: a Lipót-rend középkeresztese, pápai trónálló, Ő szentsége házi főpapja, római gróf, valóságos belső titkos tanácsos, az I. oszt. vaskorona rend lovagja, Szent Péter és Szent Pál apostolokról nevezett tapolcai apát, aranymisés áldozópap címeket viseli.[79] Kitüntetéseinek nagy része a levéltári anyagból és a sajtóból rekonstruálható a leginkább.

Lelkipásztori szempontból jelentős volt a vizsgált időszakban a ma is elterjedt Páduai Szent Antal és Lourdesi Szűz Mária tiszteletének a bevezetése.[80]

A püspök halálhírét a papság számára és egyben életének összefoglalását, méltatását Papp Antal, mint utódlási joggal kinevezett püspök[81] jelenti be körlevélben 1912. június 8-i keltezéssel. Fontos összegzés is ez Firczák Gyula életéről, tevékenységéről egy kortárs szemével. Az egyik leghitelesebb tanúként, a legközelebb álló ember szólalt meg benne: „…Folyó hó 1-én táviratok, majd rövid idő múlva a hírlapok is hirdették mindenfelé, hogy Dr. Firczák Gyula munkácsi püspök… Ő Nagyméltósága hajnal 2 órakor Isten szent akaratában való példás megnyugvással majdnem két éven át viselt betegség következtében, a haldoklók szentségeinek többszöri buzgó fölvétele után, a pápa Ő Szentsége apostoli áldásával megerősítve, életének 76. és püspökségének 21. évében elhunyt… Önök – Krisztusban kedvelt fiaim! – velem együtt mindnyájan jól ismerték a megboldogult főpap fennkölt, nagyműveltségű lelkét, erényekkel ékesített nemes szívét, igazságszeretetét, jóságát, előkelő, vonzó modorát és tapintatosságát, amelyek segélyével a legnehezebb kérdéseket mindenkor sikerrel oldotta meg; jól tudjuk, hogy apostoli hivatásával járó kötelességeinek teljesítése közben sokszor milyen súlyos akadályokkal, mily sajnálatos félreértésekkel kellett megküzdenie, de a föl-fölmerülő nehézségek el nem csüggesztették, munkakedvét el nem vették, ellenfeleinek szívesen megbocsátott és a félreértések, támadások ellenére is rendíthetetlen kitartással, kötelességszerűen tovább haladt azon az úton, amelyet a gondjaira bízott halhatatlan lelkek örök boldogságának biztosítása követelt tőle… Általánosan ismeretes az a sokoldalú tevékenység, amelyet Őexellentiája 21 éves (a kinevezéstől tekintik püspöknek) egyházfejedelmi működése alatt egyházmegyénk hitéletének, tanügyének, hitközségeink, híveink szellemi és anyagi helyzetének fölvirágoztatása körül kifejtett. …nemcsak egyházi, hanem, állami és társadalmi téren is sokat tett, hogy mindenkinek osztatlan nagyrabecsülését… kiérdemelte. Hazafias tevékenységének művei között első helyen a hegyvidéki társadalmi akciót kell említenem… amely teljesíti azokat a feladatokat amelyeket a nagynevű főpásztor jelölt meg”[82]

A halálhírére számos távirat és levél érkezik az egyházmegyei hivatalba[83], melyek közül érdemes némelyik személyesebb hangvételűt idézni lelkülete és méltatása illusztrálására: az ungmegyei főispán mint fennkölt lelkületű, bölcs gondolkodású, önzetlen, szép és jó iránt érdeklődő, nemes szívű emberre emlékezik; Berzeviczy Albert, volt vallás- és közoktatásügyi miniszter kiváló hazafi, nagyra becsült személyes barátként fejezi ki szomorúságát; Darányi Ignác, egykori földművelésügyi miniszter egész személyesen fejezi ki, hogy „különösen pedig a hazafias rutén nép felsegítésére irányzott fáradhatatlan munkájának közvetlen tanúja voltam”[84]; Lukács László aktuális miniszterelnök az egész magyar közéletre nézve súlyos veszteségnek tekinti a halálát; Tanfi Iván máramarosszigeti iskolaigazgató eszméit és irányelveit tartja megtartandónak.

Életét, munkásságát és kapcsolatát a papjaival jól jelképezi a Görög Katolikus Szemle köszöntése az aranymiséje alkalmából, melyet másfél évvel halála előtt ünnepelt. „Ennek a papságnak ragaszkodása főpásztorához, lelkesedése magasztos intenciói megvalósításához valóban olyan, mint a keletiek rajongása az ő eszményeik iránt.”[85]

A közelmúltban, az ukrán sajtóban megjelent, róla szóló cikkekben is mindannyian ugyanazokat a területeket, munkásságának ugyanazon részterületeit emelik ki. Az énekkultúra, az oktatás, az intézményszervezés, a lelkiség, az alkoholizmus, a szociális munka és a hegyvidéki (ruszin) emberek gyarapodásért végzett tevékenysége a leginkább kidomborított témák. S bár nem felejtik el a kiegyezés utáni magyarosítást kidomborítani, azért többnyire elismeréssel és tisztelettel beszélnek a püspök személyéről.[86] Olyan egyházkormányzati magatartással élt és dolgozott, amelyek a legmélyebb tiszteletet fejtik ki a róla írókból. Az elismerés ellensúlyozza előforduló ellenszenvet is. Ha megfogalmaznak is véleményt a magyarosítással kapcsolatban, a fentebb említett módon azt az államnak tulajdonítják és nem személyesen a püspöknek. Nagy valószínűséggel ennek az az oka, hogy olyan egyetemes szellemiséget képviselt, amelyben a XIII. Leó és X. Pius által megjelentett értékrend külső és belső téren egyaránt. Az általa szervezett egyházmegyei zsinatok (1897 és 1903) is ennek a kifejeződését és szolgálatát valósították meg.

Működése a fentebb említett két pápának a tevékenységi időszakára esik. Beiktatásakor XIII. Leó pápa (1878-1903) már 14 éve hivatalban van, s a következő pápa X. (Szent) Pius (1903-1914) pontifikátusa idején hal meg. Nyugodtan kijelenthetjük, hogy személyiségébe és egyházkormányzatába mindkét pápának a szellemiségét beépítette. Körleveleiből inkább az előző (XIII. Leó pápa) szellemisége tükröződik, azt tűnik a püspökhöz közelebbinek. De számos kérdésben (mint például az egyházi zene, liturgia, egyházfegyelem, stb.) tekintetében az utóbbi (X. Szent Pius) irányvonalait is magáévá teszi. Így az egyetemes egyház irányvonalait a részegyház tekintetében, annak sajátos helyzetében és kihívásai között igyekszik maradéktalanul megjeleníteni. Firczák Gyula keleti felvidéken végzett munkásságának, kiépített és megerősített intézményi rendszerének, felépített templomainak, iskoláinak a jelenléte igazolja munkásságának a helyes irányát. Ez emeli az egyházmegye egyik legjelentősebb főpásztorává, a Munkácsi és a Hajdúdorogi Egyházmegye[87] jelentős személyiségévé.

(2.) Firczák Gyula egyházértelmezése és a papság feladatkörének meghatározása első nagyböjti körlevelében. Programbeszédének gondolatvilága

A fennmaradt körlevelek tanúságából kiderül, hogy a püspök nemcsak napi utasításokat, hanem terjedelmesebb tanulmányokat is közöl körlevél formájában. Nagyböjti körlevelei értekezésjellegűek voltak. Miután gondosan ügyeltek a minden paphoz való eljuttatása, azt a célt szolgálta, hogy egységes gondolkodás mentén haladjon a papság munkája. Tartja magát munkácsi püspökök szokásához, írásának szándéka a papi munkához való teológiai megalapozás.

Első nagyböjti körlevelével[88] az egyházról alkotott képet tisztítja meg és tárja a papjai elé. Említést tettünk már XIII. Leó szellemiségéről, amely ebben a munkában is markánsan megjelenik. Világosan követhető, hogy a püspök egyházképe nem az addig megszokott mintára épül, amely az államigazgatás eszközének és az államapparátus részének tekinti az egyházat. Sokkal inkább az egyház önálló, minden hatalomtól mentes szellemiségét képviseli, amelyben úgy válik hatalmi tényezővé, hogy közben nem az uralkodók gondolkodásához kötődik, hanem saját értékrendjét követve kifejezetten a hívek felé a szellemi élet és elkötelezettség szándékozik képviselni a társadalomban. Ezzel az egyház önmaga és a hivők számára egy új szellemiséget, az államok feletti kereszténységet képviseli. Ennek különleges jelentősége van a 19. században kialakuló nacionalista alapokon nyugvó államrendszereknek, amelyek a saját identitásuk megfogalmazásában és tevékenységükben már egyre kevesebb teret engednek az egyháznak. A század második felében zajló kultúrharcok erőteljes nyomása az állam szeparálása az egyháztól. A magyar társadalom a század közepén kezdi el a több hullámban zajló egyházi autonómiaharcot. Az egyház azonban társadalmi küldetéséből kifolyólag mindig érintkezésben marad az álammal. Keresi azokat a területeket, melyeken keresztül van lehetősége szolgálni, illetve kidomborítani azokat a gondokat, amelyeket az állam kevésbé vesz figyelembe. A munkácsi egyházmegye püspöke számára, amint előtt már taglaltuk, a görög katolikus egyház sajátos helyzetéből kifolyólag a nyelvi sajátosságokból eredő nehézségek, a ruszinok gondja, az oktatás elmaradottsága, a szociális nehézségek, az egyház infrastruktúra megteremtése, illetve egy igényes vallási és társadalmi szemlélet kialakítása jelentette a legnagyobb kihívásokat. Firczák Gyula püspöknek, amint az életrajzi adatainál taglalt, életviteléből és egyházi, politikai előéletéből kifolyólag tapasztalata volt. Így amikor leírja ezt az értekezését, nem egy pusztán elméleti írás jelenik meg papjai számára, hanem egy olyan programbeszéd, melynek megírási előfeltételei adva voltak az egyházmegye és az ország társadalmi-politikai életében vállalt feladatainak betöltéséből.

A kor szokása alapján elmondja ugyan, hogy „dicsőségesen uralkodó apostoli királyunk Ő felsége legmagasabb kinevezése, és szentséges Atyánk XIII. Leó Pápa legkegyesebb megerősítése által mint az ősi munkácsi egyházmegyének törvényes püspöke, be lettem vezetve a ker(esztény). kath(olikus) világegyházba… A püspöki állás fennkölt magaslatáról végig tekintek a kath(olikus). egyház óriási, az egész világot magában felölelő, nagy rendezett táborán, melyben a hívek nagy tömege vezetve papjaik által mindnyájan kellő alávetettséggel a látható fej, az uralkodó Pápa, Krisztusnak látható helyettese és az egyház legfőbb kormányzója iránt, bámulatra keltő, de egyszersmind utánozhatatlan látványt nyújt…”[89]

1893-ban, mikor a levél íródik, már jóval utána vagyunk az első vatikáni zsinatnak, amely a pápaság tekintélyének megerősítésével tulajdonképpen az egyház 19. században megtépázott tekintélyét akarta védeni. Mindezek azonban feszültséget keltettek a demokratizálódó államokban, akik pontosan a demokrácia veszélyeztetését látták az egyház intézményi struktúrájának a megerősödésében. Az egyház újkori önértelmezésnek ezért alapos változáson kellett átmennie az előző korokhoz képest. A szekularizált eszmeáramlatok erősen individualizálódó és liberalizálódó hatása komolyan próbára tette az egyházat. A katolikus egyházat a középkor végén számos szellemi támadás éri. A világ egységes isteni rendjének az eszméje felborul, s az európai társadalomnak az egyház által fenntartott viszonylagosan zárt egysége megszűnt. A különböző nemzetek nemzeti egyháztörekvései is egyre markánsabbak lettek. A napóleoni háborúk után történnek ugyan restaurációs törekvések, de a „régi világképet” már nem sikerül visszaállítani. A pápaság nem tudta visszaszerezni az előtte volt befolyását az államok irányításában, ezért a saját belső rendszerét igyekszik erősíteni. Az egyház egyes vezetői a 19. század második felében megértik, hogy az egyre erősödő polgárság jogot követel magának az állam irányításában, s meg kellett velük megteremteni a kapcsolatot, s a katolikus szellemiségű politikusokon keresztül lehet befolyást szerezni a keresztény eszmék terjesztésére.[90] A laikusok[91] is egyre nagyobb szerepet vállalnak az egyház életében. Egyre jobban kezd erősödni a vélemény, hogy hit magánügy, s nem szükséges az egyházzal való kapcsolat a megéléséhez. A társadalom és az egyház már nem esik egybe, így a társadalmi és egyházi gondok sem fedik minden esetben egymást. Az egyház felekezetekre való szétesése is a társadalom pluralitásának a jegyében történik meg. A pápai primátus és ebben az időszakban a pápai tévedhetetlenség megértése még éles vitáknak az időszakát éli. Az egyháztól elszakadt és egyre inkább eltávolodó társadalmi csoportok számára az egyház erősíteni próbálja, hogy az általa képviselt tanítás független a világi hatalomtól és egyetemes értékeket képvisel. Az egyház önértelmezése a 19. század végén az egyén és a közösség kapcsolatának a megfogalmazása körül forog és gyökeret is ver, ti. az egyének (individuum) közösséget (communio) alkotnak, amely közösség az egyén önmegvalósításának a helye.[92] Firczák megfogalmazásában ez ilyen értelmezést nyer: „a kath(olikus). egyház az üdvözülésnek az Isten Fia Jézus Krisztus által a földön alapított azon intézménye, amelynek célja az emberiséget általában, és egyes embert egyenként is üdvözíteni… Mert az egyház nem egyéb, mint egyesülése és közössége, mindazon ker(esztény). katholikusoknak, kiket bensőleg ugyanaz a hit, remény és szeretet éltet az egy láthatatlan mennyei fő Jézus Krisztus alatt, s akik ugyanazon Jézus Krisztus rendelte törvényes pásztorok, elöljárók t.i. papok és püspökök, különösen a látható fő sz. Péter utódja, a római Pápa, mint Krisztus földi helytartójának kormánya alatt azon egy igaz hitet vallják, követik s ugyanazon szentségekkel élnek…”[93] Elsősorban tehát az egyház egysége áll a szeme előtt, amely az egyházmegyékben élő emberek számára kell, hogy segítse a hit és az erkölcs egységének, a földi boldogulásnak a megteremtését.

Az egyház lényegi, általános teológiai meghatározása után a konkrét működésének az összefoglalására törekszik. Az egyház működésének három területét domborítja ki: (1) „Az egyháznak elsősorban az emberi nem tanítójának, nevelőjének kell lennie.”[94] Itt érdemes megemlíteni az elvallástalanodás és az értékek relativizmusának a meglátását, mikor azt mondja „a mai kornak a fő jelszava már majdnem az, hogy az emberi nemet visszavezessék a régi boldog (?) pogányságra…”[95] (2) „Az egyháznak másodszor feladata, hogy az embert Istennel kiengesztelje, hogy az Isten és az ember között a jó viszonyt fenntartsa és ápolja.”[96] (3) „Az egyháznak harmadszor, hogy célját, feladatát megoldhassa, az embereket — ha már egyszer elfogadták tanait és Istennel ki lettek engesztelve — az üdv útján tovább kell vezetni.”[97]

Az egyház lényegi meghatározása és feladatainak megjelölése után a helyi egyház működéséről ír abban a szellemiségben, amelyet ő képvisel és szeretne megvalósítani. A gondoskodás és iránymutatás mutatkozik meg a püspök nagyböjti levelének jelentős részében, amelyben a munkatársainak a körét, s azok feladatait igyekszik meghatározni. Mintegy piramisszerűen felépülő szervezetként határozza meg az egyházmegyét, melyben nem alá és fölérendelések vannak, hanem a különböző hivatali szinteknek a saját területükön való kifejeződései mutatkoznak meg. Ezek a szintek egyre szélesebb köröket alkotnak. Minden szintnek a saját felelőssége óriási és az egyes hivatalok saját területeinek működésétől függ az egész egyháznak a működése és hatékonysága. A püspök gondolatmenetében felülről halad lefelé, de nem érződik az alárendelődés, sokkal inkább az egyes feladatkörök megélésének és teljesítésének az igazi felelőssége.

„Püspök → Káptalan → Esperesek → Papok” — rendszerén keresztül halad a hívek irányába. A püspök ebben a rendszerben, mint összefogó kapocs és atya jelenik meg. Ez persze nem azt jelenti, hogy ne lenne személyes kapcsolat az emberekkel és papjaival. Ezt bizonyítja, hogy nem zárkózik el a találkozásoktól. „…szükségesnek találtam papjaim, éneklésztanítóim, híveim s az összes ügyfelek személyes kihallgatásának az idejét meghatározott napokhoz és órákhoz kötni.”[98] — írja egyik első körlevelében a munka hatékonysága miatt. S hogy mennyire nem a hivatalnok mutatkozik meg ebben bizonyítja az a tény is, hogy időpontokon kívüli is szívesen foglalkozik a személyes problémákkal. Ugyanebben a levelében írja: „Mindamellett az oly természetű ügyekre nézve, melyek valamely igen fontos érdeket érintenek, ha elintézésük a legközelebbi fogadónapig csak az illető ügyfél jelentékeny erkölcsi avagy anyagi vesztesége árán volna elhalasztható, kivételt teszek.” Fontos lehetett a püspök számára a személyes kapcsolat és a parókiák, hívek látogatása, mert a Lipót renddel való kitüntetése alkalmával történt méltatásában a dicséretek sorában az is megjelenik, hogy „látogatja az egyházmegyéjét, „canonica visitaciot” tart”.[99]

A püspök legközelebbi munkatársi köre a tanácsadó testületként és a különböző hivatalok vezetőiként megjelenő Káptalan. „Ti képezitek az egyházmegye ékességét, a ti tisztelendő testületetek van hivatva arra, hogy az egyházmegye papsága elé úgy erkölcsi, mint minden egyéb tekintetben méltó példaképül és követendő például szolgáljon… a ti nyomotokon jár az egész egyházmegye… de még, egy más tekintetben is példával kell szolgálnotok az egész egyházmegyének s ez az erkölcsi tekintet főleg pedig a testületi egyetértés megegyezés, kölcsönös tisztelet és kölcsönös egymásiránti szeretet… az én közvetlen és legmegbízhatóbb tanácsadóim, kiktől minden kérdésben a hamisíthatatlan tisztaságot kell elvárnom.”[100]

Az espereseket és alepereseket a régi zsinatok megnevezésével élve „a püspök szemeinek”[101] nevezi. Mint fontos munkatársakat egy adott területen a paptársak iránti kölcsönös tisztelet, tettrekészség és megfelelő szigor kell, hogy jellemezze. Megjegyzendő tény az is, hogy nem lehet tapasztalni az egyházmegye irányításában, vezetésében olyan ügyet, amelybe nem lettek volna bevonva az esperesek. Minden kérdés megoldásánál (akár fegyelmi, akár egyéb jellegű ügyről volt szó) elsősorban az esperesek voltak megkérdezve, nekik kellett véleményt mondani. Az egyházmegyei levéltárban őrzött anyag alapján erre a következtetésekre juthatunk.

S végül a papság irányába fordul, s nagyon személyes hangon beszél hozzájuk. Érezhető belőle, hogy milyen fontos szerepet tulajdonít a lelkipásztori munkában az alsópapságnak, mely a püspök atyai hatalmának a legnagyobb részét képezi.[102] „szemmel láthatólag ti viselitek a nap terheit és fáradalmait az Úr szőlőjében közvetlenül. Ti vagytok, kik élteteket úgy szólva egészen arra áldoztátok, hogy az egyszerű híveket tanítsátok, oktassátok, a lelkiekben nekik szolgáljatok, és őket az üdv útján vezessétek a bölcsőtől úgyszólva a sírhalomig… Két dologra akarom atyailag felhívni a figyelmeteket: az egyik a szólás, a prédikálás, a másik az iskola, a gyermekek nevelése és tanítása… napjainkban ugyanis az anyagelviség és a hitetlenség, a hívő nem alsóbb rétegeibe is már behatolt… és arra tör, hogy ezt eredeti egyszerűségéből kivetkőztesse, romlatlan erkölcseit beszennyezze — és hitében megingassa… lépjetek minél gyakrabban a szószékre és hirdessétek Krisztust.”[103] Hosszan ecseteli az igehirdetés megfelelő módját, amely egyfelől a szószékről történik, másfelől pedig a helyesen megélt szellemiség példamutató életviteléből.

A másik lényeges eleme a papság feladatának, amelyet későbbi körleveleiben szinte minden alkalommal kiemel, az oktatás kérdése, illetve a papság szerepvállalása az oktatásban. Az oktatást, az iskolaügyet egy szintre helyezi az igehirdetéssel. „Ti vagytok Krisztusban kedvelt Fiaim iskolánk igazgatói… s járuljatok magatok is hozzá, hogy jól és lelkiismeretesen tanítsák a hit igazságokat, hogy az erkölcsi elveket a fiatalság szívébe csepegtessék… ha kikerülnek az iskola padjai közül, az egyháznak és a hazának hű, engedelmes fiai, s az emberi társadalomnak hasznos tagjai legyenek.”[104] Az iskolát nagyon gyakran a templom előcsarnokának nevezi és különös gonddal viseltetik annak megfelelő színvonala, szellemisége tekintetében. Későbbi körleveleinek egy jelentős részét az oktatással, neveléssel kapcsolatos rendelkezések töltik ki.

Harmadik problémaként a polgári házasság tényéről is beszél a körlevélben, mely a kor társadalmát és egyházát mélyen megrázta. Nyilvánvalóan gondot jelentett a hívek számára, ha fontosnak tartotta, hogy külön is írjon róla.

A levél utolsó részében még a teológiai tanárokhoz és a papnövendékekhez szól. Itt is fontos szempontként emeli ki a lelkületet, az elkötelezettséget és a hazafias, erkölcsi nevelést. Legvégül pedig a szerzetesekhez szól és buzdítja őket a szemlélődő lelki életre.

Mindezeknek a függvényében láthatjuk, hogy Firczák Gyula püspöki gondolkodása kiemelkedő és elkötelezett szellemiséget jelenít meg. Az egyházfejedelmi rendszerrel szemben inkább a XIII. Leó által sugallt szellemiséget, az egyház és a papság belső reformját, elkötelezettségének a munkálását tartja kiemelendő és elmélyítendő szempontnak. Olyan pasztoráló, szolgáló püspöknek a programbeszédje ez, aki a társadalomra igazi hatással akar lenni. Az erkölcsi rend, a szociális biztonság és a szellemi fejlődés elkötelezett híve, de aki tapasztalatból tudja meghatározni azokat a területeket, melyekre a legnagyobb hangsúlyt kell fektetni. Lelki és szellemi téren vezetője és nevelője akar lenni a Munkácsi Egyházmegye népeinek. Azt is láthatjuk belőle a levél hangulatából, hogy jól ismeri népe helyzetét és a társadalomban élő emberek problémáját. Látja azokat az irányzatokat, amelyek veszélyt jelentenek a hívek számára, s jól láthatóak a magyar egyháznak a problémái is. De haladó gondolkodással és a papokkal, mint néptanítókkal való kollegialitás szellemében érzi a lehetőséget a társadalom jobbá tételére.

(3.) Munkásságának prioritásai 

Firczák Gyula az ország legszegényebb területén fekvő egyházmegyének a püspöke volt. Többnemzetiségű egyházmegyéjében a ruszin és magyar hívek egymástól különböző gondokkal voltak elfoglalva. A kiegyezés utáni társadalmi-politikai berendezkedés is alapvető nehézségek elő állította az egyházmegye papjait és híveit. A nyelvi-nemzeti sajátosságok is különbözőek voltak, így egyazon rendelkezés is más hatást váltott ki a ruszin és magyar törekvésekkel találkozva. A hegyvidéki és alföldi megyék tekintetében ugyanazok az elvek más-más megoldási lehetőségek és feladatok elé állították a püspököt és papjait.

Mindamellett voltak kiemelt területei a munkásságának, amelyekben igyekezett következetesen eljárni és miden tekintetben érvényesíteni azt.

A legkiemelkedőbb területnek az oktatást lehet tekinteni. Ez egyébként országos és európai viszonylatban is fontos volt, de abban az egyházmegyében, ahol az írástudatlanság, munkanélküliség és szociális nyomor a legnagyobb volt a Magyarország tekintetében, még nagyobb súllyal esik latba. Politikai és egyházi pályafutása alatt arra törekszik, hogy az oktatást a legmagasabb szintre emelje. A felekezeti iskolarendszer fejlesztésében jeleskedik az egyházmegyéjében, s az ehhez szükséges elvi és gyakorlati rendelkezéseit is minőségileg alakítja. Az oktatás területén egyházmegyéje minden vidékét fejleszthetőnek tekinti, hiszen míg a ruszinok között annak előfeltételeit kell megteremteni, addig a „magyar” (alföldi) területeken a magyar ajkú felekezetek közötti versenyképességet kell megteremtenie. Az oktatási rendelkezései teszik ki körleveleinek jelentős részét, s az egyházmegyei levéltár katalogizálásában főterületnek számítanak az iskolai ügyek.

A oktatás fejlesztésének és kiemelkedő művelésének az előfeltételeit is igyekszik megvalósítani. Segíti az új felekezeti iskolák épülését az egyházmegyéje területén, de igyekszik a minőséges papképzésre, a kántortanítók- és kántortanítónők megfelelő képzési intézményeinek a fejlesztésére. Ide sorolhatjuk a könyv-, a folyóirat- és a egyesületi életet támogató rendelkezéseit is. Ez utóbbiak nem annyira a gyerekek, sokkal inkább a felnőttképzésre és a tanárok, papok műveltségi szintjének az emelésére irányult. Meg kell említeni, hogy voltak olyan rendelkezései, amelyek a felnőttképzés szorgalmazására irányultak, melyeknek a felvilágosítás, az írni-olvasni tanulás és a mezőgazdasági ismeretek megszerzése képezte a tárgyát.

Mindezekben azonban a mérsékelt magyarosítás híve volt. A ruszinok tekintetében elismeri és fontosnak tartja hangsúlyozni, hogy mindig lojálisak voltak a magyar nemzet irányába, de időre van szükség a teljes azonosulás és nemzeti egység tekintetében. A kiegyezés utáni következetes magyarosítás[105] tudatában nagy eredménynek tekinthető, hogy a munkácsi püspök eléri a kormányzatnál az ószláv szentírási könyvek kiadásának szándékát. A görög katolikus ruszinok ugyanis ragaszkodtak a szláv nyelvű szertartásokhoz. A szertartások végzéséhez szükséges könyveket pedig többnyire Oroszországból, vagy Galíciából lehetett beszerezni. A külföldről behozott liturgikus könyvek pedig számos veszélyforrást jelentettek a lojalitás tekintetében. Hogy a kormány ezt megértette, a leginkább Firczák Gyulának köszönhető.

Kiemelt helyet foglal el az Amerikába kivándorolt görög katolikusokról való gondoskodás is. Lényegében az is munkásságának tekinthető, hogy a magyar kormányzat ezzel igyekezett megfelelő szinten foglalkozni. A kivándorlásnak a problémája nem a népességfogyás miatt volt veszélyes, hanem a visszahatások miatt. Az Osztrák-Magyar Monarchia területéről kivándorolt ruszin, ukrán, szlovák nemzetiségük találkozva az orosz csoportokkal, nem kis oroszországi támogatás után felélesztik a pánszláv eszmét és a felszabadító cárba vetett hitet. Ez pedig a magyar államvezetés legrettegettebb problémája az adott időszakban. A 20. század elején kirobbant máramarosi skizmaper döbbentette rá az országvezetést, hogy igaza van a munkácsi püspöknek, hogy komoly szinten kell foglalkozni az amerikai kivándorlással és annak visszahatásaival.

Munkásságának leglényegesebb programszerű megnyilvánulása a Hegyvidéki (Ruszin) akció volt. Az ő szorgalmazására és folyamatos felügyelete mellett a magyar állam egy olyan komplex programot valósított meg, mely a szociális segítségnyújtás eszméjébe számos más területet is beépített. Elsősorban nem segélyezést igyekezett szorgalmazni, hanem a segítésnek azt a módját, amely a munkahelyteremtésre, a felvilágosításra, a felnőttképzésre, az infrastruktúrafejlesztésre, s mindezeket megelőzően az oktatásra épül. Az ismert közmondással élve nem halat akart adni, hanem a halászat megtanítására törekedett.

[1] XIV. Kelemen pápa 1771. szeptember 19-én adta ki a „Eximia regalium” kezdetű bullát, mellyel hosszas huzavonát lezárva megalapította a Munkácsi Görög Katolikus Egyházmegyét. Ennek értelmében a király nevezi ki a püspököt, a pápa pedig megerősíti. A püspök javadalmáról a király gondoskodik. Metropolitája az esztergomi érsek lett. Ez utóbbival szerették volna lezárni a munkácsi püspökök és az egri püspök közötti joghatósági vitát. A munkácsi püspökség felállításara nem voltak adatok és bizonyítékok, ezért kellett azt (ismételten) felállítani.

[2] Csehországban a cseh-lengyel, Magyarországon a magyar és ruszin, román, szerb szembenállásra gondolunk.

[3] 1836-1912 között élt és 1892-1912 között volt munkácsi püspök. Kinevezése 1891-ben történt.

[4] 1891-ben nevezik ki püspöknek, 1892-ben iktatják be 1912-ig, haláláig tölti be a tisztséget. Életének utolsó évében segédpüspökké neveik ki Papp Antalt, akinek a felszentelését már nem éri el.

[5] Bereg, Ugocsa, Máramaros, Borsod, Szabolcs, Hajdú, Szatmár, Zemplén.

[6] A püspök több körlevelében is beszél ezekről a problémákról.

[7] Erre is a körlevelek hangulatából és a parlamentben oktatási bizottsági elnökként elmondott beszédéből következtethetünk. Az 1889. május 22-i költségvetésről szóló országgyűlési vitának a lezárásaként, amolyan korrajzot látunk tőle, melyben a magyar oktatás egyik legnagyobb problémájáról beszél. A beszéd felvezetése az 1868-as oktatási törvényről mond véleményt, és pozitívan értékeli annak külső kereteit, amely az úgymond infrastrukturális feltételekről szól. De rögtön rátér a legnagyobb problémára, miszerint az iskolába nem járó tankötelesek száma még mindig nagyon nagy, megközelíti a félmilliót, s az államnyelv oktatása sok iskolában nem, vagy csak gyengén működik. Ez a fogyatékosság pedig az ország felvidéki megyéiben és a nem magyar ajkú lakosoknál tapasztalható leginkább. Mint ismeretes ő is egy ilyen területnek a képviselője ekkor (Nagybereznai kerület). De azt is elmondja, hogy ezen „ruthén nép magyarul érez.” Ecseteli a ruszin nép szellemiségét és a magyar államhoz való lojalitását, kiemelve a tényt, miszerint „A rutének kezdet óta, mint megbízható testvérek viselkedtek szemben a magyar elemmel. (…) És ha végigtekintünk ezredéves történelmünkön, arra nem találunk példát, hogy a magyarországi rutén nép valaha a magyar testvérnép ellenségének mutatta volna magát… A szabadságharc lezajlása után az ötvenes évek sok kínálkozó alkalmat nyújtottak a népnek — … — magyarellenes politika követésére. A kísérletezők azonban csakhamar meggyőződtek, hogy a ruténekkel e téren célt érni nem fognak. Nem értek célt azért, mert a magyarországi ruténeknek nem voltak és most sincsenek szeparatisztikus aspirátióik.”

Igazi szociális és szellemi korrajzot mutat be a következő leírással: „… a hiányokon segíteni nem is olyan könnyű feladat, mert itt maguk az elemek is a tanügy előhaladása ellen küzdeni látszanak. A nép földhöz ragadt szegény. Osztályrésze: tűrés és szenvedés. A talaj kevés és terméketlen; közlekedés, főképp tavaszszal és ősszel, szerfelett nehéz. A nép rosszul lakik, még rosszabbul táplálkozik és gyarlón ruházkodik. Általában véve a nép nem idegenkedik az iskolától és mégis gyakran gyermekét nem küldheti az iskolába, mert a legszükségesebb testi ruhával nem képes őket ellátni.

Ily szegény községekben mily nyomorteljes a tanító helyzete… Ily esetekben hiába való a nagyobb szigor, a kérlelhetetlen bíráskodás…

Meggyőződésem szerint e bajokon csak ugy lehetne segíteni, ha a t(isztelt). Kormány speciális gyámkodása által a magas kincstárral és az ottani nagybirtokok uraival egyetértőleg emelné valamiképpen e népnek a jólétét. Az anyagi gyarapodást bizonnyal követné a kulturális haladás is.”

Az oktatás igazi szellemiségét és elkötelezettségét fontosabbnak tartja, mint a katonai felkészülésre fordított anyagi és fizikai erőfeszítéseket. Kiemeli azt is, hogy bármilyen politikai küzdelménél, a vallások egyenjogúsításánál fontosabb értelmet nyer a keresztény szellem meggyökereztetése az oktató-nevelő munkában. A keresztény szellemet tekinti annak a kontrolnak, amely megvéd a „cosmopolitizmustál, az ateizmustól, a nihilizmustól. (A beszéd teljes terjedelemben megtalálható a következő helyen: http://www3.arcanum.hu/onapmuta/a0090302.htm?v=onapmuta&a=pdfdata&id=KN-1887_12&pg=134&l=hun (2010. február 7.))

Az oktatás és a szociális bajok a püspök politikusi magatartásában és elveiben egységet alkotott. A Szent–István-Társulat 1910. évi nagygyűlésének megnyitóján, melynek nyitóbeszédét tartotta ugyanez a szellemiség mutatkozik meg. Szinte ars poétikát fogalmaz meg a katolikus értelmiségiek számára. Ez a beszéd már életének a vége felé, püspöki ténykedésének a közel 20 éves tapasztalatából forrásozik. Amellett, hogy kiemeli a két terület együvé tartozását, megfogalmazásában az elesettek nem „alamizsnát, emberi jogokat kérnek és a haladás szellemének megfelelő intézményeket sürgetnek az egyenlőség és testvériség nevébe.” (Mihályfi Á. (szerk.), Katolikus Szemle, Budapest, Stephaneum nyomda Rt, 1910. 25. kötet, 467. o.)

[8] Bottlik, J., Hármas kereszt alatt, Görög katolikusok Kárpátalján az ungvári uniótól napjainkig (1646-1997, hatodik Síp Alapítvány-Új Mandátum Könyvkiadó, Budapest, 1997, 114-161. o.)

[9] Pirigyi István, A Magyarországi Görög Katolikusok története II., Görög Katolikus Hittudományi Főiskola, Nyíregyháza, 1990, 67-70.

[10] А. В. Пекар, Нариси історії церкви Закaрпаття (Szemelvények Kárpátalja egyháztörténetéből), Місіонер, Рим – Львов, 1997, 191. o.

[11] Jelenleg a Kárpátaljai Állami Levéltár Beregszászi Járási Fiókjának a részét alkotja a püspöki levéltár elkobzott anyaga. A kommunizmus idején államosított archívum minimális feldolgozottság mellett jelenleg az Ukrán állam tulajdonában van.

[12] www.oszk.hu

[13] pl. a Bendász-hagyatékban a Kelet c. folyóirat.

[14] Az adott korban Ung vármegyéhez tartozó község. Ma az ungvári járáshoz tartozik.

[15] in.: F. 151 op. 11 od. zb.. 1913. (A Munkácsi Görög Katolikus Egyházmegye elkobzott levéltári gyűjteménye a Kárpátaljai Területi Levéltár beregszászi fiókjában található a 151-es fondban.) — lap. 7.: a keresztlevél eredeti 1891. július 29-én kiadott igazolása. A lap. 8.: oldalon a keresztlevél latin fordítása szerepel. Nagy valószínűséggel a pápai prekanonizáció miatt, vagyis a Római Szentszék a papai megerősítéshez kérte azokat azt az iratanyagot. Erre az utalhat számunkra, hogy a különböző igazolások vagy latin nyelven vannak írva, vagy latin fordításban vannak becsatolva és a királyi kinevezés utáni dátumozással szerepel több irat a mappában. A magyar állami adminisztrációval való érintkezés nyelve abban az időben a magyar volt. Ugyanebben az iratanyagban szereplő további dokumentumok a következők: (lap.: 1.) Gróf Csáky Albin, vallás- és közoktatási miniszter levele Gebé Viktor prépostkanonoknak Firczák Gyula püspökké való kinevezéséről (Firczák Gyula kinevezésekor már birtokolt címei is fel vannak sorolva: székeskáptalani nagyprépost, becsületvölgyi címzetes apát, szentszéki ülnök); (lap. 2.) Gebé Viktor papsághoz írt levelének piszkozata, melyben bejelenti a püspöki kinevezést (1891(VI.), 1891. július 15-i keltezéssel jelent meg a levél); (lap. 6.) az addig viselt hivatalainak jegyzéke latin nyelven (Ugyanőt az 1876-os évben igen kegyesen a munkácsi székesegyház tényleges kanonokjává  nevezték ki, ettől az évtől egészen az 1886-os évig az Ungvári Szeminárium rektorának hivatalát látta el, 1886-tól pedig a fent nevezett egyház nagypréposti méltóságát viselte, az egyházmegyei káptalan élén állt a legutóbbi időkig.) (lap. 14.) teológiai végzetségéről szóló egyházmegyei igazolás.

[16] Bottlik József írásában 1836. augusztus 26-a szerepel születési dátumként (in.: Bottlik, J., Hármas kereszt alatt…, 114. o.). A Magyar Katolikus Lexikon is helytelenül az 1836. augusztus 26-át jelöli meg születési dátumul. (vö.: Magyar Katolikus Lexikon > F > Firczák , in.: http://lexikon.katolikus.hu/F/Fircz%C3%A1k.html (2010. február 27.)) Eszerint ugyancsak pontatlan Pirigyi István meghatározása is, aki szintén augusztus 26-ra teszi a születési dátumot. (vö. Pirigyi I., A Magyarországi Görög Katolikusok története II., 67. o.) A felszenteléséről tudósító korabeli „Vasárnapi Újság” szerzője is augusztus 26-át jelöli születési időnek. (vö.: Firczák Gyula a munkácsi görög szertartású katolikus püspök, 1892, XXXIX. évf. 18. szám, 1. o.) Bendász István pedig 1826. augusztus 22-ét jelöli meg születési dátumként (in.: Bendász, I., Részletek a Munkácsi Görög Katolikus Egyházmegye történetéből, KMKSZ, Ungvár, 1999, 196. o.). Ez utóbbinál inkább a nyomdai elütés valószínűsíthető.

[17] A magyar szövegben „NTdő Tudós Holosnyai András Ungvári Püspöki Lyc. tanár szerepel”, a latinban „A. R. D. Andreas Holosnyai Professor Lycei theol. Ungvariensis” szerepel.

[18] Uo.

[19] Vö. Bottlik, opcit., 114. o.

[20] Bottlik Firczák Gyula édesanyja unokatestvéreként jelöli meg Popovics Bazil püspököt. (vö.: Bottlik, J., opcit., 114. o). Pirigyi István azonban nagybátyjának írja. Ez utóbbi nem valószínű, mert Popovics Vazul nem lehetett testvére Firczák Gyula anyjának, hiszen annak neve Hadzsega Terézia volt. (Lásd a születési anyakönyvi kivonat adatait.)

[21] vö.: F. 151, op. 11, od. zb. 1913, lap. 14.

F. 151, op. 2, od. zb. 1336, lap. 6.

Magyar Katolikus Lexikon > F > Firczák , in.: http://lexikon.katolikus.hu/F/Fircz%C3%A1k.html (2010. február 27.)

[22] A püspöki kinevezését közlő Kelet hetilap egyik méltató cikke a szeminárium vezetésére való megbízását 1876-ra teszi. (vö.: Firczák Gyula, mint papnöveldei igazgató, in. Kelet hetilap, 1891. július 8. 4. évf. 28. szám, 2. o.) Pekár, a Magyar Katolikus Lexikon és A képviselőházi életrajza (vö.: Sturm Albert, szerk.: Új országgyülési almanach 1887-1892. Rövid életrajzi adatok a főrendiház és a képviselőház tagjairól, Budapest, 1888, 206. o.) is ezt az 1876-os évet jelöli meg a rektorsága kezdetének, ugyanúgy mint levéltárban megtalált igazolás a viselt hivatalairól (vö.: F. 151, op. 11, od. zb. 1913., lap. 14.). Így a Bottlik József és Pirigyi István által az idézett műveikben leírt 1875-ös dátum pontatlan, mint a Vasárnapi Újság már említett 1892/18. számában is. Pirigyi István és Bottlik József által hozott életrajzi adatok egybeesnek ennek az újságnak az adataival, miből arra következtethetünk, hogy ezt használták forrásként, miután munkájuknál a levéltári anyag nem állt rendelkezésükre.

[23] Ezek Bottlik és Pirigyi munkáiban egyformán szerepelnek, s a sajtóban is megjegyzik a püspöki kinevezése kapcsán.

[24] Firczák Gyula, mint papnöveldei igazgató, in. Kelet hetilap, 1891. július 8. 4. évf. 28. szám, 2. o.

[25] Boksay, J., - Malinics, J., Egyházi közénekek a magyarajkú hívek használatára — Az 1906-os kiadvány reprint kiadását az Intermix kiadó 2000-ben közzétette.

Levéltári anyaga: F. 151, op. 2, od. zb. 23.

[26] F. 151, op 2, od. zb. 946

F. 151, op 3, od. zb. 27

F. 151, op 2, od. zb. 23

F. 151, op 3, od. zb. 1560

F. 151, op 3, od. zb. 1175

F. 151, op 3, od. zb. 1183

Összesen 458 oldalnyi iratanyagot tartalmaznak a jelzett mappák.

[27] nagyprépost (lat. praepositus maior): a káptalan vezetője, fő méltósága a magyar egyház hagyományában; másutt dékán, prépost vagy archipresbiter a neve. A régi egyházjog szerint a kórusban az első hely, a tanácskozásban az első szó illette meg. Őrködött a káptalan jogai fölött, védelmezte birtokait, perekben képviselte. Hivatala helybennlakásra kötelezte. Cédulákkal v. harangszóval hívta össze tanácskozásra a káptalant. Teendőivel, felelősségével, méltóságával arányban állt a jövedelme (Esztergomban pl. a jövedelmek 1/5-ét kapta). Ha a nagyprépostot a királyi udvar alkalmazta, a káptalan helyettest választott (CIC 1917:391-400.k.). A CIC 1993:507.k. is előírja, hogy „a kanonokok között legyen valaki, aki a káptalan élén áll”. Hatáskörét és kötelességeit a káptalani statútumok határozzák meg. (Magyar Katolikus Lexikon > N > nagyprépost, 2010. április 29.)

[28] Sztripszky Mihály görög katolikus pap kortese 1865-ben. — vö.: Bollik, J., opcit., 114.

[29] vö.: Bottlik, J., opcit., 118kk.

[30] F. 151, op. 25, od. zb. 1562, lap. 8.

[31] F. 151, op. 11, od. zb. 1848, lap. 11.

[32] F. 151, op. 11, od. zb. 1848, lap. 16.

[33] F. 151, op. 25, od. zb. 1571.

A munkácsi uj püspök, in.: Bereg, társadalmi és megyei érdekű hetilap, Beregszász, 1891., XVII. évf., 28. sz. — Firczák kinevezésénél teljes terjedelemben átveszi a Budapesti hírlap cikkét.

[34] Az uj munkácsi püspök, in.: Ung, XXX. évf., 18. szám, 1892. május 1, 1. o.

[35] A püspöki hivatalba való beiktatás ünnepélyes aktusa.

[36] „Az örvendetes királyi legfelsőbb kézirat így hangzik: Vallás és közoktatásügyi magyar miniszterem kezdeményezésére Firczák Gyula munkácsi gör. szert. kat. székeskáptalani nagyprépostot becsületvölgyi címzetes apátot és szentszéki ülnököt, munkácsi gör. szert. kat. püspökké kinevezem. Kelt Bécsben, 1891. május hó 26-án. Csáky Albin s.k. Ferencz József sk” — in.: Kelet hetilap, 1891., 4. évf., 28. szám, 2. o

[37] A prekanonizáció egy hosszú ideig gyakorlatban lévő szokás, mely szerint a király nevezi ki a pápa pedig jóváhagyja a helyi püspököt, egyházi vezetőt. A fogalomnak hosszú hatástörténete és joggyakorlata létezik.

[38] vö.: Vasárnapi Újság, 305. o.

[39] F. 151, op. 11, od. zb. 2182, lap. 4. —Vaszary Kolos, esztergomi érseknek jelzi, hogy átvette a hivatalát.

[40] in.: http://www.atanaz.hu/mp/vendeg/firczak2/htm (2010. február 27.)

[41] Emeljük fel szíveinket! Adjunk hálát az Úrnak! Nagy örömet hirdetünk!, in.: Kelet hetilap, 1891. 4. évf. 28. szám, 1. o

[42] uo.

[43] Firczák Gyula munkácsi püspök beiktatásához, in.: Ungvári Közlöny1892.,  XIV. évf., 18, 1-2. o.

[44] F. 151, op. 11, od. zb. 2181 — az egész mappa (103. irat) ezeket az üdvözleteket és válaszokat tartalmazza.

[45] F. 151, op. 11, od. zb. 2182, lap. 35

F. 151, op. 11, od. zb. 1846, lap. 2. — Káptalannal való levélváltása, melyben őt köszöntik, a püspök pedig kifejti, hogy érzi a szeretetüket és kéri az áldást a Káptalanra, klérusra, néptanítókra és népünkre.

F. 151, op. 11, od. zb. 1846, lap. 4. — A Vikáriusnak köszöni meg a kinevezést és kéri a nép felemeléséhez a segítséget.

[46] vö. Kelet hetilap, 1891., 4. évf. 37. szám, 3. o. (híradás)

[47] F. 151, op. 11, od. zb. 1914, lap. 58. — A speciális joghatóság elemeinek magyar fordítása a Beregszászi Levéltárban őrzött anyagban a következőképpen hangzik: engedélyt kap (I.) missziók tartására, (II.) kiváltságos oltár kijelölésére és (V.) a caputium szentmise alatti viselésére. Továbbá (III.) az általa végzett halotti misékhez kötött, (IV.) az általa megáldott keresztek, érmék, rózsafüzérek és szentek szobraihoz engedélyezett, (VI.) az első egyházmegyei zsinat által engedélyezett, (VII.) az általa a székesegyházban és az egyházmegye főbb helyein végzett szentmiséken engedélyezett teljes, (VIII.) s a székesegyházban tartandó általános áldozás alkalmából adandó teljes, (IX.) s az általa végzendő egyházi látogatások alkalmával engedélyezett teljes indulgentiákra (bűnbocsánatra). Engedélyt nyert (X.) a betegeknek „in arti culo mortis” pápai áldás adására teljes búcsúval, (XI.) évente kétszer pápai áldás adására teljes búcsúval, (XII.), a naphoz, templomhoz és bizonyos oltárhoz kötött szentmisék áthelyezésére, (XIII.) 12 zsinati bíró „Iudices Synodalis” kiküldésére, (XIV.) 12 zsinati vizsgáló „Eximinitore loco Synodalium” kiküldésére, (XV.) az alapított szentmisék számának csökkentését. A felsorolás mellett közlik a brevé egyes bekezdéseinek rövid, tartalomszerű magyar fordítását is.

[48] 1891(VI.)/rendeletszám nélkül, 1891. július 15-én — A püspöki körleveleket egységesen időzzük a következő módon: 1891 (évszám)(VI) — (a körlevél száma az adott éven belül) /rendeletszám nélkül (a rendelet számát írjuk, amennyiben jelzik a körlevélben. Ez a szám nagy valószínűséggel egyezik a káptalani jegyzőkönyv soros határozatának jegyzetével.), 1891. július 15-én (a Káptalan rendelkezésének valószínűsíthető dátuma. Nem minden esetben jelölik a körlevélben.)

[49] A „tapolcai apát” címet a munkácsi püspökök 1777-től viselik. Ettől az évtől kezdve 1800-ig Bacsinszky András a tapolcai apát. 1800-1817 között betöltetlen. 1817-1831: Pócsi Elek, 1837-1864: Popovics Bazil, 1866-1874: Pankovics István, 1874-1891: Pásztélyi Kovács János, 1891. május 25-től pedig Frczák Gyula birtokolja.

Az apátság birtokai: (a.) Görömböly falú a hozzá tartozó erdők-, szántóföldek- és rétekkel, b.) Tisza-Valk Borsod megyei község, (c.) Jenke puszta, (d.) Mindszent községbe pincék, korcsmák és egy bérpalota, (e.) a miskolci „kúriában” létező mészárszékek, a miskolci határban egy szőlő és egy apró szántóföld, (f.) Csabán egy malom, Nótáji-puszta Sajó-Lád határában, (g.) Tapolca puszta és a tapolcai fürdőcske. — vö.: Görög Katholikus Szemle, 1903., 4. évf., 21. sz., 2-3. o.)

[50] 1892(III.)/2003

[51] 1893. évi sorszám és rendeletszám nélküli első nagyböjti, programalkotó körlevele.

[52] Firczák Gyula munkácsi görög szertartású katolikus püspök, in Vasárnapi újság, 1892., XXXIX., 18, 1-2. o.

[53] Ezek a cikkek valószínűleg a Kelet c. hetilapban jelentek meg. A pontos forrást, évfolyamot és számot nem lehet kideríteni, mert a nevezett újság 1891-es bekötött változatához minden további adat nélkül van bekötve a Beregszászi Levéltár anyagában.

[54] A munkácsi uj püspök, in.: Bereg, 1891. XVII. Évf. 18. szám, 2. o.

[55] Firczák Gyula munkácsi görög szertartású katolikus püspök, in.: Vasárnapi ujság1892, XXXIX., 18, 2. o.

[56] Vö.: Firczák Gyula székfoglalás, in.: Ung, 1892. XXX. évf., 18. 3. o. Tételesen hozza az adományozottak listáját.

Vö.: Az új püspök első ténye, in.: Ungvári Közlöny, 1892., X. évf. 18. sz. — szintén tételes felsorolás.

[57] F. 151, op. 2, od. zb. 14. — A kántortanítói „Erzsébet” árvák lányintézetének szervezésére vonatkozó gyűjtésre vonatkozó adatok és befizetések igazolások 18 oldalon.

 F. 151, op. 3, od. zb. 1936. — Az Amerikai görög katolikus lelkészek gratulálnak a püspök 50 éves jubileumához, és 800 koronát adnak ajándékba a leányárva-intézetnek a püspök iránti tiszteletből. Miután tudják, hogy szerénysége nem engedi meg az ajándék elfogadását, s az számít neki ajándékul, ha más is fontosnak tartja intézményeit. Ebből a felajánlásból alapítja meg a Firczák Gyula jubileumi jutalomalapítványt.

[58] vö.: F. 151, op. 25, od. zb. 1562, lap. 78.

F. 151, op. 3, od. zb. 1994. lap 4-6. Az irat tartalmazza az alapító levelet, mint alapszabály-tervezetet.

Szinte minden korabeli sajtóorgánum foglalkozik a témával. Kiemelten a Munkács c. társadalmi hetilap.

[59] Bottlik, J., opcit., 135kk

[60] 1898(VIII.)/4262, 1899(XII.)/7540

[61] 1910(VI.)/3761 (ez a rendelkezése szlávul is megjelent), 1910(VII.)/4668

[62] F. 151, op. 11, od. zb. 2621. — az egész mappa az ünnepségre való előkészület levelezését tartalmazza.

[63] Pirigyi I., Magyarországi Görög Katolikusok története II., Görög Katolikus Hittudományi Főiskola, Nyíregyháza, 1990, 67kk

[64] A Lipó-rendet 1808-ban I. Ferenc király alapította. A rendet "minden személy elnyerheti, polgári vagy katonai, aki olyan érdemeket szerzett, mely az állam és az uralkodóház javát előmozdítják, lehet az a tudomány terén, vagy közhasznú munkálatokkal, vagy vállalatokkal, de ezenkívül még azt is kívánják, hogy feddhetetlen magaviseletű legyen. A rend tagjainak száma nincs meghatározva." (vö.: http://87.229.108.92/rendjel/adatok/lipot.htm)

Az 1897-es évben hárman kapják a Lipót-rend középkeresztje és 12-en ugyanezen rend lovagkeresztje kitüntetést. (vö.: http://akm.jjskoft.hu/rendjel/adatok/lipot.htm, 2010. március 7.)

[65] vö.: Kelet, 1897, 1897., 10. évf., 18. sz., 1. o.

[66] Bottlik, J., opcit., 119. o.

[67] Pápai trónálló (ol. assistenti al soglio): kiváltságos laikus személyiségek pápai kitüntetése. - A pápa a Trónállók Kollégiumán kívül megtiszteltetésük jeleként laikusokat is trónja mellé hívott. A 15. sz. előtt ilyen kiváltsága volt Róma prefektusának, szenátorának és zászlóvivőjének és a királyi követeknek… Az asszisztáló herceg a diakónus bíboros mellett végezte szolgálatát, pápai szentmisében a kézmosásnál ő segédkezett. Ma a pápai trónálló az államfők hivatalos látogatásakor szolgál a pápának. (http://lexikon.katolikus.hu/P/pápai trónálló.html, 2010. március 7.)

[68] F. 151, op. 2, od. zb. 411, lap. 67. Ez a mappa 70 üdvözletet tartalmaz, melynek 67. irata a Káptalan bejelentésének piszkozata. Az üdvözlő iratanyag a püspöki beiktatásra érkezett gratulációkat tartalmazza, de néhány helyen erre a kitüntetésre vonatkozó köszöntés is elhangzik.

[69] Titkos tanácsos, 16-17. sz.: a király bizalmas embere, a titkos tanács tagja. - A 16. sz: 4-6 fő, a 17. sz: azonban egyre többen, I. Lipót halálakor (1705) már 150-en voltak. Ennyien már nem vehettek tényleg részt az üléseken ezért a titkos tanácsosi, ill. a II. Ferdinándtól (ur. 1619-37) egyre gyakrabban használt valóságos titkos tanácsosi rang, amellyel az excellenciás megszólítás járt, puszta címmé vált. Az első magyar titkos tanácsos 1646-ban Pálffy Pál gróf. (http://lexikon.katolikus.hu/T/titkos%20tan%C3%A1csos.html, 2010. március 7.)

[70] Görög Katholikus Szemle, 1903., 4. évf., 7. sz. 1. o.

[71] F. 151, op. 2, od. zb. 1006. — Ebben az ügyiratban található az eredeti kinevezési okmányt is.

[72] F. 151, op. 2, od. zb. 982.

[73] Magyar országgyűlési almanach, A Magyar Tudósító Almanachja az 1906-1911. évi országgyűlésről, http://www.ogyk.hu/e-konyvt/mpgy/alm/al906_11/21.htm (2009. május 19.)

[74] Az „amerikai akció”-nak nevezhető problémakörrel számos levéltári anyag foglalkozik. Legjelentősebbek:

F. 151, op. 2, od. zb. 1336.

F. 151, op. 2, od. zb. 1337.

F. 151, op. 3, od. zb. 1556.

F. 151, op. 3, od. zb. 1936.

F. 151, op. 2, od. zb. 923.

[75] F. 151, op. 2, od. zb. 1336.

F. 151, op. 2 od. zb. 1712.

[76] Vaskoronarend: osztrák császári érdemrend, melyet I. Ferenc osztrák császár 1816 febr. 12-én három osztályban alapított. Az I. osztály tulajdonosai v. b. t. tanácsosi rangban állnak, a II. osztályéi régebben a bárói rangot, a III. osztályéi a nemességet nyerték; 1884. július 18. óta ez fel van függesztve. 1860 jan. 12-től a rendet katonai érdemekért hadi ékítménnyel díszítve is adományozzák. A rendnek külön öltözete van, melyet azonban már évek óta nem használnak. Jelvénye színes drágakövekkel ékített arany «vaskorona», rajta a koronás kétfejű birodalmi sas, jogar, kard és országalmával, mellén aranyszegélyű sötétkék pajzs, rajta arany F(ranz) betü. Szalagja aranysárga, sötétkék szélcsíkkal. Csillagja, melyet az I. osztály visel, ezüst, gyémántozott, rajta kerek pajzson a vaskorona, körülötte sötétkék karikagyűrűben «Avita et aucta» arany felirat. Az I. osztály ünnepélyes alkalommal a rendjelvényt nyakláncon viseli, mely aranyból van, 12 arany tölgykoszorú és ugyanannyi F(ranciscus) P(rimus) monogramból áll, melyeket a vaskorona köt össze. A hadi ékítmény babérkoszorúból áll. (vö.: http://www.kislexikon.hu/vaskoronarend.html, 2010. április 14.)

[77] Köszöntő levelek és táviratok aranymiséje alkalmából:

 F. 151, op. 2, od. zb. 1187, 1188, 1189, 1190. Összesen 461 oldalnyi levelezés van az aranymisével kapcsolatosan a levéltári anyagban.

[78] F. 151, op. 3, od. zb. 1992, lap. 1-6.

[79] 1912(IV.)/rendeletszám nélkül 1912. június 08-án, Papp Antal püspök aláírásával.

[80] Pirigyi, Bottlik és Pekár is megjegyzi ezeknek a hagyományoknak a bevezetését.

F. 151, op. 2, od. zb. 1036.

[81] Papp Antalt 1912. április 3-án nevezi ki Ferenc József püspökké. Firczák Gyula „agg kora és betegeskedése” miatt volt erre szükség. Mielőtt felszentelték volna meghalt Firczák Gyula. Papp Antal a püspökszentelés után veszi át az egyházmegye irányítását. Az újságcikk méltatja eddig munkáját és elkötelezettségét. Életrajzi adatokat, iskolai végzettségre vonatkozó adatokat közöl, stb. — vö.: Pap Antal püspök felszentelése, in.: Ungvári Közlöny, 1912., 34. évf., 31. szám, 3. o.

[82] 1912(IV.)/rendeletszám nélkül 1912. június 08-án, Papp Antal püspök aláírásával.

[83] F. 151, op. 4, od. zb. 63, lap. 1-45.

F. 151, op. 4, od. zb.  29. Gyásztáviratok és –levelek küldői között van Berzeviczy Albert, volt vallás- és közoktatásügyi miniszter, Darányi Ignác, egykori földművelésügyi miniszter, Lukács László aktuális miniszterelnök, Tanfi Iván máramarosszigeti iskolaigazgató mellett Péter Ferdinánd Szalvátor főherceg, Vaszarzy Kolos hercegprímás, a hegyvidéki kirendeltség vezetősége, Patay főispán, Schönborn-Bucheim gróf, I. Ferencz József osztrák császár és magyar király kabinetének irodája, Del Val pápai államtitkár, az apostoli nunciatura, gróf Zichy János vallás- és közoktatásügyi miniszter, Kazay Samu honvédelmi miniszter, Serényi Béla földművelésügyi miniszter, gróf Szapáry főudvarmester, Samassa József bíboros, Kazinczy, Rakovszky Gyula mérnök, Szmrekovszky Tamás postatávközlési felügyelő, Dr. Zubrinszky Aladár Budapesti Kir. Magyar Tudomány-Egyetem Hittudományi kari dékán, , Ung megyei Királyi Építészeti Hivatal, Kereskedelemügyi minisztérium, Adria Biztosító társaság, Wallis Gyuláné szül. gróf Somogyi Ilona, Röczkel János fényképész, Bilácz Sándor tábori esperes.

[84] Darányi Ignác 1895-1910 között három évet leszámítva (1903. november 3-tól és 1906. április 8-ig) földművelésügyi miniszter. Minisztersége alatt indul el és szerveződik a hegyvidéki (ruthén) akció, melyet a püspök állhatatos munkája által indít el a Magyar Kormány.

[85] Főpásztorunk 50 éves papi jubileumához, in.: Görög Kath. Szemle, 1910., 14. évf., 45. szám, 315. o.

[86] В. Пронин, История Православной церкви на Закарпатье, Свято-Николайевский Мукачевский монастірь, 2005, 444-446. ст.

Г. В. Павленко, Дiячi iсторiï, науки i культури Закарпаття, Патент, Ужгород, 1997, 94. ст.

С. Федака, Єпископ Юлiй Фiрцак – пастир i оборонець наших краян, in.: Ужгород, 2002/23 (174), 11. ст.

І. Бачинський, Єпископ Юлiй Фiрцак, in.: Благовiсник, Ужгород, 2008/5 (191), 9. ст. 

І. Бачинський, Єпископ Юлiй Фiрцак, in.: Благовiсник, Ужгород, 2008/6 (192), 18. ст.

А. В. Пекар, Нариси історії церкви Закрпаття, Місіонер, Рим – Львов, 1997, 192. o. ezen kívül még több helyen is megemlíti.

[87] 1912-ben állítják fel a Hajdúdorogi egyházmegyét a magyar görög katolikusok számára. Az egyik legnagyobb területét az új egyházmegyéhez a Munkácsi püspökség területéből hasítják ki. Első püspöke ugyan Pap Antal volt, de az egyházmegye felállításánál visszafogottan ugyan, de nagyon bölcsen tevékenykedett Firczák Gyula.

[88] 1893. február 13-án jelent meg sorszám és rendeletszám nélkül. Továbbiakban: nagyböjti körlevél.

[89] uo.

[90] vö.: Lafont, G., A katolikus egyház teológiatörténete, Atlantisz, Budapest, 1998, 377-385. o.

[91] Ebben a szövegösszefüggésben világi, nem egyházi személy.

[92] Wiederhofer, S., Ekkleziológia, in.: Schneider, T., (szerk.), A dogmatika kézikönyve, II. kötet, Vigilia, Budapest, 1997, 84-92. o.

[93] Nagyböjti körlevél, 2. o.

[94] opcit., 3. o.

[95] Ezen a helyen hosszan ecseteli az elvallástalanodás és a pogányság jeleit a társadalomban, s az erkölcstelenség, liberalizmus jeleit.

[96] Nagyböjti körlevél., 4. o..

[97] opcit., 5. o.

[98] 1892(VIII.)/3263

[99] Kelet, a magyarországi görög katolikusok érdekeit képviselő hetilap, Ungvár, 1897., 10. évf., 18. sz., 1. o.

[100] Nagyböjti körlevél, 6. o.

[101] opcit., 7. o.

[102] uo.

[103] uo.

[104] uo.

[105] vö.: H. Kinder – W. Hilgermann, Atlasz Világtörténelem, Athéneum kiadó, 1999, 357. o

G-Gy

Görög Demeter

Görög Demeter

1760. Hajdúdorog | 1833. Bécs 

 

 

Szülővárosában, Hajdúdorogon kultúrházat és utcát neveztek el róla, mellszobrot és emléktáblát állítottak tiszteletére. Tanulmányunkban bemutatjuk a magyar görögkatolikusok talán leghíresebb, legünnepeltebb személyiségének különleges életútját és tevékenységét.

Élettörténete

Ősei Erdélyből telepedtek át Hajdúdorogra a XVII. század második felében. Eredeti nevük Zilahy, vagy Ternovay volt. Ezen a néven kaptak nemeslevelet II. Rákóczi Györgytől 1650-ben. Születésének pontos idejét nem ismerjük. Az biztos, hogy 1760-ban született, egyes adatok szerint február 1-én, mások szerint november 4-én.

Bacsinszky András hajdúdorogi főesperes-lelkész, későbbi munkácsi püspök már gyermekkorában felismerte különleges tehetségét, ezért rávette szüleit, hogy taníttassák tovább, így került a debreceni Református Kollégiumba. Amikor Bacsinszky András püspök lett, magával vitte őt székhelyére, Ungvárra, és ott fejezte be középiskolai tanulmányait 1779-ben. Papi pályára készült, de Bacsinszky tanácsára világi pályát választott. A püspök felismerte, hogy a görögkatolikusok azért is vannak hátrányos helyzetben, mert az ország vezetésében, a királyi udvarban nincs egyetlen jelentős görögkatolikus tisztviselő sem. Joggal tételezte fel, hogy a kiváló képességű Görög Demeter a királyi kancellária hivatalnoka lesz.

Görög Demeter 1779-83 között Nagyváradon, 1783-87 között pedig Bécsben folytatott jogi tanulmányokat. Miután tanulmányait befejezte, írnoknak pályázott a magyar királyi kancelláriához. Kérését azonban elutasították. Arra hivatkoztak, hogy írása nehezen olvasható. Erre gyakorolni kezdte a szépírást és a rajzolást, s ezekben kimagasló eredményt ért el, aminek később igen nagy hasznát vette.

Bár a kancelláriánál nem sikerült elhelyezkednie, továbbra is Bécsben maradt. Bacsinszky ugyan anyagilag is támogatta, de ez nem volt elegendő a fővárosi élethez, ezért házitanítóságot vállalt. 37 éven át (1787-1824) folytatta nevelői munkásságát.

Időközben számos, más irányú tevékenységét is végzett. Újságot adott ki és szerkesztett, elkészítette Magyarország megyéinek térképét, írásaival és intézkedéseivel elősegítette a magyar mezőgazdaság, erdőgazdálkodás és szőlőművelés fejlődését, bőkezűen támogatta a magyar írókat, tudományos és irodalmi műveket adott ki. Lakása a Bécsben élő magyar írók otthona volt.

Idős korában kötött házasságot - a bécsi udvar kívánságára - báró Hiller Jozefinnel. Amikor meghalt (Bécs, 1833. szeptember 5.), szellemi életünk kiváló személyiségei gyászolták. A Magyar Tudós Társaságban, vagyis a Tudományos Akadémián 1834. november 5-én Kállay Ferenc mondott róla emlékbeszédet. Ugyanebben az évben jelent meg Bécsben első „életleírása", melyet hűséges tanítványa, Márton József professzor készített el. A szerző Görög Demeter születésére, gyermek-és ifjúkorára, családi körülményeire és tanulmányaira vonatkozó adatokat Szilágyi János hajdúhadházi református prédikátor közvetítésével Kerekes Demeter hajdúdorogi görögkatolikus parókustól kapta meg. (Szilágyi János prédikátor levele Kerekes Demeterhez a hajdúdorogi parókia levéltárában található meg.) A továbbiakban bemutatjuk Görög Demeter munkásságát.

Nevelői tevékenysége

Görög Demeter Bécsben házitanítóságot vállalt, ezzel biztosította megélhetését. A Bécsben élő magyar arisztokrata családok gyermekeit tanította magyar nyelvre. Itt is Bacsinszky András volt a segítségére. A püspök ajánlására rábízták az ifjú gróf Kolonics László nevelését. Műveltségének és kitűnő nevelési módszerének híre ment az osztrák fővárosban, így, amikor nyolc évi munka után (l787-1795) befejezte Kolonics nevelését, Esterházy Miklós, a testőrség főkapitánya - a róla elnevezett Képtár megalapítója - fia, Pál nevelőjévé választotta.

Esterházy Pál (1786-1866) 1848-ban az első felelős magyar kormányban külügyminiszter volt. Naplójában a Görög Demeterrel töltött időről (1796-1803) azt írja, hogy „...oly korszak virradt rám, mely mindig felejthetetlen lesz előttem, amikor tudniillik addigi nevelőm eltávozott, és Görög jött hozzám. Ezt az időpontot valósággal második újjászületésemnek nevezhetem... Görög a becsület embere volt, eltelve a vágytól, hogy jót alkothasson. Nemes szív, tele hazafisággal... Örök hála legyen neki szívemben."

Görög nevelői munkásságát a gróf Kolonics és a herceg Esterházy család bőkezűen meghálálta. A két főúri családnál végzett nevelői tevékenységnek oly nagy lett a híre, hogy I. Ferenc király udvari nevelőnek nevezte ki. Rábízta fiainak, így a trónörökösnek is a tanítását és a nevelését is (l803). A magyar nemesek kitörő lelkesedéssel fogadták Görög kinevezésének hírét. Berzsenyi Dániel ódát írt: "GÖRÖG DEMETERHEZ, midőn a koronaherceg nevelőjének választatott" címmel:

Mennyi országok s koronák reményét Vetted, oh boldog nevelő, kezedre! Mennyi népnek nyújt bizodalmat a te

Chíroni lelked! A nagy álláspont köre nem telik meg Áldozat nélkül; de ki honja híve, Mint Görög, mindent mosolyogva áldoz Honja javának. Róma undokját s Senecát felejtsd el!

A Nemes legszebb diadalmi bérje Minden ádáznak s alacsony tyránnak Kénye felett van. Konnidas márványt nyere Parthenonban. Adj Trajánt nékünk s kegyes Antoninust, Véreid hálás kebelébe' márványt Nyersz te s örök fényt. A te munkádnak gyönyörű gyümölcsét

Századok várják, diadalmi paeant Századok zengnek, s maradékainknak

Áld maradéka. Hajdan, oh bús sors! nemesült atyáink Mennyi belső tüz s fene üldözések Ostorát nyögték! de az égbe ért már

Ábeli vérök. Már ma nem félek. Sem idők zavarja, Sem gonosz vádak soha fel nem oldják A magyar szívnek kötelit: királyunk Ismeri népét!

Úgy tűnik, a kortársak csodát reméltek Görög Demeter nevelői tevékenységétől. Talán azt hitték, hogy a főhercegeket magyaroknak neveli. Görögöt 1807-ben főnevelőnek nevezték ki. 1824-ben - miután egyik növendéke meghalt, a másik főherceg felnőtt és megnősült - 8000 ezüst forint évi nyugdíjjal nyugalomba vonult. A király érdemeinek elismeréseképpen Szent István apostoli király rendjének középkeresztjével tüntette ki tisztelőinek igen nagy örömére. Az eseményről minden korabeli újság beszámolt.

A magyar újságírás úttörője

Görög Demeter, amint Bécsbe érkezett, felvette a kapcsolatot az ott élő magyar értelmiségiekkel, akik a felvilágosodás lelkes hívei voltak. Ebben az időben Bécs volt a magyar irodalom egyik legjelentősebb központja. Azonnal felismerte, hogy a magyar szellemi élet kiválóságai az országban egymástól elszigetelten élnek, alig tudnak egymásról, mert nincsenek újságok, folyóiratok, melyekben munkásságukról hírt adhatnának. Bár igaz, hogy Pozsonyban egymás után két magyar újságot is indítottak, az egyik a Magyar Hírmondó volt (1780), a másik a Magyar Kurír (l786) volt, de Görög Demeter arra gondolt, hogy olyan új hírlapot kell alapítani, amely nemcsak tájékoztatja, hanem neveli is a magyar közvéleményt, ébren tartja a népben a magyar azonosságtudatot, egyben lehetőséget teremt a magyar íróknak és költőknek, hogy alkotásaikat abban megjelentethessék.

Görög Demeter megismerkedett a Bécsben nevelősködő Kerekes Sámuellel, s II. József király engedélyével beindították a Hadi és Más Nevezetes történetek című hírlapot. E különösnek hangzó címválasztásnak az a magyarázata, hogy kitört a török háború, s az újságírók elsősorban a hadi eseményekről akartak tájékoztatást adni.

A lap első száma 1789 júliusában jelent meg. Eleinte hetente egyszer, de az év novemberétől már kétszer adták ki. Ez volt egyébként az első képes magyar újság: kézzel színezett rézmetszetek is megjelentek benne. 1300 előfizetője volt, ami abban a korban népes előfizetői tábort jelentett.

Az újság valóban rendszeres tájékoztatást adott a háborús eseményekről, még térképeket is mellékelt hozzá, híreket közölt Európa valamennyi országában lezajlott eseményekről, így elsősorban a francia forradalomról. Sőt, még az USA-val kapcsolatos híradások is napvilágot láttak benne.

A hírek között a magyarországi események központi helyet foglalnak el. Az újság beszámol II. József haláláról és II. Lipót megkoronázásáról, főleg azokról az ünnepségekről, melyeket a koronázás alkalmával rendeztek. így a többi között a hajdúdorogi ünnepséggel kapcsolatban elmondja, hogy 1790. december 17-én (A Julián naptár akkori számítása szerint Szent Miklós ünnepén, jelenleg ez az ünnep már két nappal később van) Koptsay János parókus ünnepi misét végzett, magyar nyelvű prédikációt mondott, a mise végén a nép magyarul elénekelte a 20. zsoltárt. (Uram, a te erődben vigad a király...) A szentmisén részt vett a hajdúnánásiak küldöttsége, melynek tagjai valamennyien reformátusok voltak. Két nappal később, december 19-én viszont Hajdúnánáson volt ünnepi istentisztelet, amin igen sok dorogi görögkatolikus vett részt. Az újság hozzáteszi: ez igen szép példája volt a toleranciának, ami a két szomszédos város egyházi és világi elöljáróinak köszönhető.

Azonban az újság írói és szerkesztői a legnagyobb lelkesedéssel arról számolnak be, hogy hazánkban megindult a magyar újjászületés. Ennek rendkívül örömteljes jelei vannak. így terjed és általánossá válik a magyar nyelv (korábban a városokban alig lehetett magyar szót hallani), terjed a magyar öltözet, a magyar tánc, az újszülött gyermekeknek magyar nevet adnak.

Az alapítók célkitűzésének megfelelően szívesen leközlik a korabeli irodalmárok műveit, felhívják olvasóik figyelmét az újonnan megjelent művekre, sőt a külföldön kiadott magyar vonatkozású könyvekre is.

Az újság a törökök elleni háború kitörésekor indult. A háború befejeztével a "Hadi és Más Történetek" elnevezés már nem volt időszerű, ezért az újság 1792. január 1-ével "Magyar Hírmondó" címmel jelent meg. A két főszerkesztő továbbra is Görög és Kerekes volt. Az utóbbi azonban 1800. augusztus 27-én meghalt. Görögnek sikerült ugyan új, kiváló munkatársakat szerezni, de amikor a királyi családhoz került nevelőnek, a szerkesztés munkáját tovább nem folytathatta, s az újság 1803. június végén megszűnt.

 Az első magyar térképkészítő

Görög Demeter felismerte, hogy Magyarország hátrányos helyzetéhez az is hozzájárult, hogy az országnak nincs megfelelő térképe. Ezért már az első hírlap elindításakor Kerekes Sámuellel együtt elhatározták, hogy olvasóik számára elkészítik nem csak hazánk, hanem az egész Európa térképét. Mint említettem, az újságban már jelentek meg képek és kis térképek. Ezek a korabeli magyar rézmetszés és térképkészítés rendkívül komoly színvonaláról tanúskodnak. Ez érthető is, mert Görög, amint elhatározta a térképek elkészítését, a szerkesztőség mellett rajzoló, metsző, festő és könyvnyomtató mestereket képezett ki. Ezeket részben ő maga tanította Kerekessel együtt, részben taníttatásukhoz anyagi segítséget nyújtott. 1789-93 között több mint 20 kiváló mestert - főleg rézmetszőt - képeztek ki.

Európa térképe már 1790-ben megjelent „Európának közönséges Táblája" címmel. Hosszas és igen alapos munkával elkészült az ország és a megyék térképe is. Ennek címe: „Magyar Atlas az az Magyar-Horvát és Tótország vármegyéi, szabad kerületei és a határőrző katonaság vidékinek közönséges és különös táblái, Bécs, 1802-1811." A térképeket egyetlen kötetben adták ki. A kötet 60 térképet és 18 oldalnyi szöveget tartalmaz. Görög a térképek terjesztéséről is gondoskodott: a Magyar Hírmondó előfizetőinek évente négy megye térképét ingyen küldte meg. S ez igen nagy áldozat volt részéről, mert a térképek elkészítése rendkívül költséges munka volt. Ezt Görög azért vállalta, mert ezzel is a magyar nép művelődését akarta elősegíteni.

Görög térképét 1817-ben és 1848-ban is kiadták. Csak a XIX. század második felében készültek újabb és némileg pontosabb térképek az ország megyéiről.

 

A mezőgazdaság fejlesztésére irányuló munkássága

Görög Demeter egész életében melegen érdeklődött a mezőgazdaság iránt. Azzal is tisztában volt, hogy a mezőgazdaság milyen meghatározó szerepet játszik népünk életében. Éppen ezért igyekezett annak fejlődését is elősegíteni.

Hírlapjában felhívta az olvasók figyelmét a korabeli mezőgazdasági szakkönyvekre. Ismertette Tessedik Sámuel szarvasi evangélikus lelkész és Nagyváthy János, a Festetich uradalom fő intézőjének műveit. A korszerű földművelésben mindketten úttörő tevékenységet fejtettek ki. Az előbbi Szarvason gazdasági szakiskolát alapított, az utóbbinak fontos szerepe volt a keszthelyi Georgicon megalapításában. Műveik bemutatásával Görög igen nagy szolgálatot tett a magyar mezőgazdaságnak. 

Azt is észrevette, hogy az ausztriai gazdák milyen jelentős eredményeket érnek el a Magyarországon még ismeretlen lóhere termesztésével. Ez a növény javítja a réti szénát, elősegíti a jószágok táplálását. A lóheretermesztés magyarországi meghonosítására eredeti módszert talált ki: lapjának előfizetői részére az újság mellékleteként használati utasítással együtt megküldte a lóhere vetőmagját. A növény termesztése igen gyorsan elterjedt az országban.

Görögöt azonban leginkább a szőlőtermesztés érdekelte. Borvidékeink már századokkal korábban kialakultak. II. József király 1786-ban elrendelte, hogy fel kell mérni Magyarország birtokviszonyait. A felmérésből kiderült, hogy a szőlőterület Erdély nélkül csaknem egymillió kataszteri hold, ami 3,2%-a az ország megművelhető területének. A szőlőtermelők azonban csak a mennyiségre voltak tekintettel, nem törődtek a minőséggel. Ennek az lett az eredménye, hogy a 19. század elején a magyar borok az európai borpiacról szinte teljesen kiszorultak. A termelők legnagyobb része nem is ismerte a szőlőfajtákat.

Görög jól tudta, hogy hazánk földrajzi fekvése és éghajlata kiválóan alkalmas szőlőtermesztésre, s egyúttal felismerte az abban rejlő gazdasági előnyöket is. Ezért a császár felhatalmazásával a Habsburg birodalom külföldi képviselőinek közvetítésével sikerült a legnemesebb fajták szőlővesszőit beszereznie, s az ország különböző vidékeire eljuttatnia. Ő maga is foglalkozott szőlőtermeléssel: Grinzingben három szőlőt vásárolt, s abban sok száz szőlőfajtát telepített. Könyvet is írt a szőlőművelésről, mely Bécsben jelent meg 1829-ben. Címe: „Sokféle szőlőfajok lajstroma, melyeket Európának, majd minden nevezetesebb szőlőhegyeiről meghozatott Görög Demeter."

A mű két részre oszlik. Az első fejezet felsorolja az „Asztalra s tartani való szőlőfajok"-at, a második a „Bornak való szőlő-fajok"-at. Ez utóbbi fejezet a hosszabb, ami arra vall, hogy a szőlőfajták túlnyomó része inkább borok készítésére alkalmas. E könyv a szakmai ismeretek nyújtása mellett szőlőtörténeti, forrásértékű tanulmány, mert felsorolja azokat a helységeket és hegyeket, melyekről borokat neveztek el, - ezek száma hetven körül volt a múlt század elején - és bemutatja az egyes bortermő vidékek jellegzetes sajátosságait is.

A magyar irodalom támogatója

Amikor Bacsinszky András Görög Demetert világi pályára irányította, - mint említettem - arra gondolt, hogy ez a tehetséges ifjú a királyi kancelláriához fog kerülni, s ott majd képviselni fogja a görögkatolikusok érdekeit. Erre azonban nem volt szükség, mert Mária Terézia királynő a Munkácsi Egyházmegye székhelyét áttette Ungvárra, és itt maradéktalanul kiépítette az egyházmegyei központot. Az 1773-ban feloszlatott jezsuita rend temploma lett a székesegyház, az egykori jezsuita kollégiumban telepedett le a püspök és az egyházmegyei hivatal, a papnevelő intézet pedig a Drugeth várban kapott otthont. Bacsinszkyt, akinek Bécsben igen nagy volt a tekintélye - a királynő valóságos belső titkos tanácsossá és a főrendiház tagjává nevezte ki. így tehát a görögkatolikus munkácsi egyházmegye képviselete Bécsben megnyugtatóan megoldódott.

Annál nagyobb szükség volt Görögnek a magyar nyelv és irodalom fejlesztésére irányuló munkásságára. Görög Demeter ezt a munkát Kerekes Sámuellel együtt odaadó lelkesedéssel vállalta és végezte. Már említettem, hogy Görög mindkét lapjában szívesen leközölte a korabeli költők és írók alkotásait, illetve felhívta az olvasók figyelmét munkáikra. Ezek közé tartozik a többi között: Batsányi János, Baróti Szabó Dávid, Csokonai Vitéz Mihály, Berzsenyi Dániel, Dugonics András, Fazekas Mihály, Gvadányi József, Kármán József, Kazinczy Ferenc, Kisfaludy Sándor, Kempelen Farkas, Orczy Lőrinc, Pálóczi Horváth Ádám, Szentjóbi Szabó László, Verseghy Ferenc, Virágh Benedek, Vitkovics Mihály és Pray György.

Mindamellett Görög számos más irányú tevékenységet is folytatott, melyekkel elősegítette a magyar nyelv és irodalom fejlődését, így:

Megjelentette számos magyar író munkáját. Kinyomtatta a többi között Bessenyei György: „Egy Magyar Tudós Társaság iránt való jámbor szándék" című füzetét (1790), melyben a nagy költő egy magyar tudományos társulat megalapítását sürgette. Kiadta Földi János debreceni tudós orvos: „Rövid kritika és rajzolat a magyar művésztudományról c. könyvecskéjét, Mikes Kelemen törökországi leveleit Kulcsár István szombathelyi tanár szerkesztésében, Ányos Pál, Péteri Takács József és Virág Benedek költeményeit, Pápay Sámuel és Ruszék József tudományos műveit, stb.

A Hadi és más nevezetes Történetek legelső számában pályázatot hirdetett egy magyar nyelvű pszichológia és grammatika elkészítésére. Az előbbi pályázatot Bárány Péter, az utóbbit Földi János nyerte el. Minkét pályázó igen magas pénzjutalomban részesült.

Bárány Péter Pszichológiája az első magyar lélektani szakkönyv. A legtalálóbb magyar szakkifejezések megállapítására Görög még a lap olvasóinak is kérte a segítségét. Földi János „Debreceni Grammatika" néven ismert műve az első magyar nyelvtankönyv.

Görög nagylelkűen támogatta a segítségre szoruló magyar írókat és tudósokat. Összeköttetései révén még azt is el tudta érni, hogy felkészültségüknek megfelelő álláshoz jussanak, így kapott tanári állást a Hírmondó megszűnése után munkatársa, Márton József, így lett a bécsi elmegyógyintézet első orvosa Viszanik Mihály magyar orvos-szakíró.

Joggal merülhet fel a kérdés: honnan teremtette elő Görög e széleskörű vállalkozásainak anyagi fedezetét? Hiszen nyilvánvaló, hogy bármilyen magas is volt jövedelme nevelői munkássága után, ennyi térkép és könyve kiadására távolról sem volt elegendő.

Görög azonban nemcsak a korabeli költőkkel, írókkal és tudósokkal volt kapcsolatban, hanem az ország leggazdagabb embereivel is, azokkal, akik vele együtt szívügyüknek tekintették a magyar haza és nép haladásának ügyét. Már az Európa-térkép megjelenését gróf Koháry Ferenc, Hont megye főispánja, a gazdag földbirtokos tette lehetővé. A további vállalkozásaiban, így a pályadíjak fedezésében Széchényi Ferenc, Festetich György, Nunkovics György (pécsi vikárius), Eszterházy Antal és Pálffy Károly igen nagylelkű pénzbeli adományokkal voltak segítségére.

Utóélete

Mint említettük, Görög Demeter 1833. szeptember 5-én meghalt. Felkészültsége, polihisztori tudása, a haza iránti lángoló szeretete, becsületessége, nemes embersége és segítőkészsége miatt azonban elevenen élt kortársai szívében. Alig néhány hónappal halála után már megjelent Márton József - már említett - róla szóló „Életleírása", de megemlékezett róla minden korabeli magyar hírlap is.

De nemcsak kortársai emlékében élt. Később is számos tanulmány jelent meg áldozatos munkásságáról, a magyar kulturális életben betöltött szerepéről, a kortárs írókkal, költőkkel, tudósokkal kialakított kapcsolatairól. Részletes életrajzot közöl róla Szinyei József: "Magyar írók élete és munkássága" c. hatalmas műve, a Pallas Nagy Lexikon, a Magyar Irodalmi Lexikon, az Új Magyar Lexikon, a korunkban megjelent lexikonok és irodalomtörténeti szakkönyvek. 1975-ben jelent meg a Déri Múzeum kiadásában Molnár József: "Görög Demeter" c. forrásértékű könyve. Ugyanebben az évben írt szakdolgozatot Mezei Lászlóné hajdúdorogi könyvtárosnő "Görög Demeter szerepe a magyar felvilágosodás kultúrájában" címmel.

Hajdúdorogon a tiszteletére állított emléktáblát 1973. őszén avatták fel. Ugyanekkor Dankó Imrének a Déri Múzeum igazgatójának szervezésében tudományos konferenciát rendeztek emlékére, amelyen Dankó Imre, Kilián István és a hajdúdorogi születésű B. Papp János méltatta Görög Demeter érdemeit. A Hajdú-Bihari Napló azóta is számos tanulmányt közölt róla, aki nekünk, mai hittestvéreinek az igaz hazaszeretetre ad példát. Hajdúdorog és minden magyar görögkatolikus méltán lehet rá büszke.

 

Mikó Marianne: Un précepteur hongrois à la cour de Vienne: Demeter Görög

Les Lumières en Hongrie, en Europe centrale et en Europe orientale : Actes du cinquième Colloque de Mátrafüred, 24-28 octobre 1981 / [publ. par Ilona Kovács] ; [publ. par la Société hongroise d'étude du XVIIIe siecle]. – Bp. : Akad. K. ; Paris : CNRS, 1984, p. 383-391.

Gróh István

Gróh István

1867. Nagyberezna | 1936. Budapest 

 

A görögkatolikus magyarság kiemelkedő, áldozatos életű vezéregyénisége Nagybereznán született 1867. június 2-án. Édesapja állami tisztviselő volt, aki áthelyezés folytán Esztergomba került. Gróh István ebben a városban kezdte meg középiskolai tanulmányait, és Pesten fejezte be. Érettségi után a Képzőművészeti Főiskolára került, ahol Lotz Károly és Székely Bertalan tanítványa volt. A főiskola elvégzése után előbb a rozsnyói, majd a nyíregyházi gimnázium rajztanára lett. Tanári munkássága mellett művészettörténeti tanulmányokat folytatott, s felkutatta a magyarországi falfestményeket. Kutatásainak eredményeit az Archeológiai Értesítőben közölte. 1896-ban az Iparművészeti Főiskola tanára, 1917-ben pedig igazgatója lett. Ugyanekkor miniszteri tanácsosnak nevezték ki.

Behatóan tanulmányozta a magyar népies stílus valódi, el nem torzított formáit. Ő volt a magyar műemlékvédelem egyik úttörője. Számos templom freskóját restaurálta. Az Archeológiai Értesítőben megjelent tanulmányai mellett számos szakkönyvet és regényt írt.

Képzőművészeti vonatkozású írásai közül legjelentősebbek: Magyar stílusú rajzminták /1904/, Magyar díszítő művészet /1908/, Új magyar díszítések /1929/, A bizánci keresztény művészet első emlékei Erdélyben /1933/.

Legjelesebb regényei: A nagy lélek, Az ebesi gát, A sárarany kígyó, A két farkas, Harsányi Vénusz, Az ideális Perbetei, Hitvalló Gamalius csodálatos utazása, Zsidó vagyok. Ezek és a többi regényei előbb a Hét, a Budapesti Hírlap és a Magyarság című újságokban folytatásban jelentek meg, majd könyv alakjában is kiadták azokat. Regényein kívül számos novellája és elbeszélése is megjelent különböző lapokban. írásai nagy élettapasztalatról, mély bölcsességről és gazdag képzelőerőről tanúskodtak. A korabeli irodalmi kritika is nagyra értékelte azokat.

Rajongásig szerette görögkatolikus egyházát, s szinte fanatikusan hitt a görögkatolikus magyarság nagyrahivatottságában. Az első világháború után elnöke lett a Magyar Katolikusok Országos Szövetségének. Ő volt egyik alapítója, majd főszerkesztője az 1929. március 31-én megindult Görögkatolikus Szemle című újságnak. A lap csaknem minden számában írt cikket, vagy tanulmányt. Az újságban a görögkatolikus öntudat felébresztéséért, görögkatolikus intézmények felállításáért, a görögkatolikusoknak a társadalomban való érvényesüléséért, az országban lévő görögkatolikus szórványok egyházjogi helyzetének megoldásáért küzdött. Rendületlenül bízott abban, hogy a Szemlének sikerül a célkitűzések megvalósítását elősegítenie.

1936. március 12-én agyvérzés érte, 16-án meghalt, 18-án a Kerepesi temetőben, a főváros által adományozott díszsírhelyen helyezték örök nyugalomra. Mivel gyászjelentését kívánságának megfelelően csak a temetése után küldték szét., a szertartáson csak a családtagok vettek részt. Viszont a magyar társadalomban betöltött szerepére és tekintélyére jellemző, hogy halála után számos újság emlékezett meg róla. A Görögkatolikus Szemle 1936. március 31-i számát teljes egészében az ő emlékének szenteli. De megemlékezést közölt róla a Keleti Egyház, az Új Magyarság, a Pesti Hírlap, a Nemzeti Újság, a Magyarság, a Budapesti Hírlap, az Újság, a Magyar Sión, a 8 Órai Újság, a Pesti Napló és a Nemzeti Figyelő. A megemlékezések kiemelik sokoldalú tehetségét, elvhűségét, iparművészeti felkészültségét, alkotásait, irodalmi tevékenységét. Azonban mi mai görögkatolikusok, az egyházunkhoz való hűséges ragaszkodását tanulhatjuk meg tőle elsősorban.

H

Hodinka Antal

Hodinka Antal

1864. Ladomér | 1946. Budapest 

 

Hodinka Antal személyében a legkiválóbb magyar görögkatolikus történészt tiszteljük. Munkásságával az egész magyar nemzeti történetírást gazdagította.

Az Ung megyei Ladomérban született 1864. január 13-án. A gimnáziumot Máramarosszigeten és Ungváron végezte. Érettségi után teológiára jelentkezett. A teológiát Ungváron és Budapesten tanulmányozta. Ennek befejezésével a kitűnő tehetséggel megáldott Hodinka a budapesti egyetem bölcsészkarán történelmet és szláv nyelvészetet, a bécsi Osztrák Történeti Intézetben oklevéltant és paleográfiát tanult. Itt sajátította el a régi írások olvasásának és értelmezésének a tudományát. 1891-ben bölcsészdoktorrá avatták a budapesti egyetemen.

1892-1906 között Bécsben dolgozott: levéltáros és könyvtáros a bécsi hitbizományi levéltárban, közben 1905-ben, mint a Magyar Tudományos Akadémia ösztöndíjasa félévi szabadságot kap, s Róma levéltáraiban, a pesti Országos Levéltárban, továbbá az esztergomi érsekség és a leleszi konvent levéltáraiban a Munkácsi Egyházmegye történetére vonatkozó okiratokat kutatta fel. 1906-ban hazatért Magyarországra. Ekkor a pozsonyi jogakadémia tanárává nevezték ki. 1912-ben a pozsonyi, 1923-ban a pécsi egyetem rektora volt. 1935-ben nyugdíjba ment, majd a fővárosba telepedett le.

Hodinka Antal széleskörű történetírói munkásságot fejtett ki. Számos történeti tanulmánya jelent meg a Történeti tár, a Magyar könyvszemle c. és más kiadványokban is. Legfontosabb könyvei: A Munkácsi Görögkatolikus Püspökség (Bp. 1909), A munkácsi görög szertartású püspökség okmánytára 1458-1715 (Ungvár, 1911.), Az orosz évkönyvek magyar vonatkozásai (Bp. 1913.), Adalékok az ungvári vár és tartománya és Ungvár történetéhez (Ungvár, 1917.), A kárpátaljai rutének lakóhelye, gazdaságuk és múltjuk (Bp. 1923.). E megjelent könyvei mellett számos munkája kéziratban maradt. Hodinka Antal egész életében szoros kapcsolatban állt görögkatolikus egyházunkkal. A magyar görögkatolikusok 1900-ban Emlékiratot nyújtottak át XIII. Leó pápának a jubileumi szentév alkalmával rendezett zarándoklatuk alkalmával. Ebben a magyar liturgikus nyelv szentesítését kérték, (mint ismeretes, őseink felsőbb egyházi engedély nélkül végezték a szertartásaikat magyar nyelven). Az Emlékirat történeti részét Hodinka Antal szerkesztette.

Az első világháború után megalakult a Magyar Görög Katolikusok Országos Szövetsége, a MAGOSZ. A szövetségi kulturális szakosztálynak Hodinka Antal lett az elnöke, s Ő állította össze annak programját is. A MAGOSZ Miskolcon, 1922. január 10-én rendezett nagygyűlésén ezt így fogalmazta meg: "A MAGOSZ teljes kifejlődésében gondját fogja viselni a görögkatolikus híveknek a bölcsőtől a sírig... Csecsemő napközi otthonok létesítését tervezi, hogy az anyák nyugodtan végezhessék munkájukat... Előmozdítani akarja az iskola utáni nevelést. Gondozni az anyákat, támogatni minden ügyében a görögkatolikus családokat, kórházakat, aggastyán és szegénygondozó intézeteket óhajt létesíteni. A társas érzés fejlesztése végett népünnepélyeket... testvéri látogatásokat tervez." Hodinka Antal e programtervezésben is azt érzékelteti, hogy a görögkatolikusság megerősödését és fejlődését a testvéri összefogás, egymás támogatása biztosítja.

A nagy tudós, Budapesten halt meg 1946. július 15-én.

 


Hodinka Antal műveinek jegyzéke

Összeállította: Kovács Tiborné, megjelent: Hodinka Antal Emlékkönyv (szerk. Udvari István), Nyíregyháza 1993.


Udvari István: Hodinka Antal, a ruszin történelem kutatója (1864-1946)

Megjelent: UDVARI István: Ruszinok a XVIII. században. Történelmi és művelődéstörténeti tanulmányok. Vasvári Pál Társaság Füzetei. 9. Nyíregyháza, 1994.  


Hodinka Antal Intézet a Kárpátaljai II. Rákóczi Ferenc Magyar Főiskolán

I

Illés József

Illés József

1871. Huszt | 1944. Budapest 

 

HA magyar jogtudomány kiemelkedő képviselője, Illés József Huszton született 1871. november 10-én. Jogot végzett a budapesti egyetemen, majd külföldön folytatott jogi tanulmányokat.

1896-ban kezdett dolgozni az Igazságügyi Minisztériumban. Életpályája felfelé ívelt: 1902-ben a Magyar Alkotmány és Jogtörténet tanára a pesti egyetemen, 1913-ban ítélőtáblai bíró, 1915-ben a Magyar Tudományos Akadémia levelező tagja, 1917-ben professzor a pesti egyetem jogi karán, 1936-ban a MTA rendes tagja. Ővolt az első világi görögkatolikus ember, akit az Akadémia rendes tagjai közé választott.

Időközben sorra jelennek meg tudományos müvei. Ezek közül legfontosabbak: Az újkori alkotmány fejlődés elemei (Bp. 1898.); Bevezetés a magyar jogtörténetébe (Bp. 1910.); A magyar címer története (Bp. 1911.). 1942-ben "Emlékkönyv Illés József működésének 40. évfordulójára" címmel összefoglaló kiadványt jelentettek meg róla a fővárosban. A tudós professzor közéleti ember volt. 1913-1918 között a Nemzeti Munkapárt, 1922-1939. között pedig az Egységespárt országgyűlési képviselője.

Ifjú korától kezdve élete végéig odaadó, tevékeny tagja volt a görögkatolikus egyháznak. Tagja volt a budapesti görögkatolikus egyháztanácsnak, az Országos Bizottság választmányának, részt vett a görögkatolikus magyarok 1900. évi római zarándoklatán. Máriapócson 1921. október 1-én megalakult a Magyar Görögkatolikusok Országos Szövetsége /MAGOSZ/. A szövetség első elnöke Illés József lett. E tisztséget 1928-ig töltötte be, ekkor átadta Gróh Istvánnak: Ő viszont élete végéig megmaradt a szövetség díszelnökének.

Az első világháború után ismételten megfordult Rómában. Többször is fogadta őt XV. Benedek pápa. Rómában tartózkodott akkor is, amikor a pápa meghalt és megválasztották utódát, XI. Pius pápát. Az új pápa közvetlenül a megkoronázása után, 1922. február 15-én már mint a MAGOSZ elnökét fogadta

Illés Józsefet, aki részletesen tájékoztatta Őt éppen úgy, mint elődét a magyar görögkatolikusok helyzetéről.

1922-ben Szabolcsban jelölték országgyűlési képviselőnek. Erről a Görögkatolikus Tudósító c. újság így emlékezett meg: " Felléphetett volna bárhol is, szívesen fogadták volna az ország bármely kerületében, Őt azonban oda vonzotta szíve Szatmár és Szabolcs görögkatolikusaihoz, s mint hittestvér ,hittestvéreinek bizalmát megnyerve óhajt a törvényhozás házába jutni .... megválasztásához nagy érdeke fűződik az egész magyar görögkatolikusságnak.(1922. május 21.) Az európai tekintélyű görögkatolikus jogtudóst 1922. május 28-án meg is választották országgyűlési képviselőnek. A megbízó levelet, a mandátumot, a következő vasárnap vette át a választási kerület székhelyén, Penészleken. Ezt a választási bizottság elnöke már reggel át akarta neki adni, Ő azonban előbb részt vett a nagymisén, és csak azután kerülhetett sor az ünnepségre.

Illés József mélységesen hívő lélek volt. Hitvallását " Krisztus követése a mai korban" című tanulmányában fogalmazta meg. Szerinte az ember számára nincs más út, mint a szent kereszt királyi útja: a kor emberének problémáit Krisztus tanainak megvalósításával kell megoldani. (Görögkatolikus Élet, 1937. január 1.)

Élete végéig figyelemmel kísérte a Görögkatolikus magyarok sorsának alakulását. Hittestvéreinek érdekében az egyházi és állami vezetőknél állandóan közbenjárt. 1944. január 19-én halt meg Budapesten.

A Máriapócsi MAGOSZ-naptár cikke Illés Józsefről 1927-ben

J

K

L

M

Markos Olivér

Markos Olivér

1888. Budapest | 1966. Eger

Vele még személyesen is volt alkalmam találkozni. Rendkívül felkészült, műveit, széles látókörű, melegszívű, szeretetreméltó, görögkatolikus egyházunkhoz lelkesedéssel ragaszkodó embert ismertem meg benne.

Budapesten született 1888. március 8-án. Egyetemi tanulmányait a pesti egyetem jogi karán végezte. A jogtudományi doktorátus megszerzése után az ügyvédi és a bírói vizsgát is letette.

1911-ben kezdett dolgozni a kassai törvényszéken. De már két év múlva az igazságügyi minisztériumba került. Ekkor jegyző, 1915-ben fogalmazó, 1918-ban pedig miniszteri titkár lett.

Az első világháborút követő összeomlás után kikerült a minisztériumból. 1920-1929 között ügyvédi gyakorlatot folytatott a fővárosban.

1929-ben újra az állam szolgálatába állt. Ekkor a budapesti királyi ítélőtábla bírájává nevezték ki. Innen került át a vasúthoz. 1934-ben a MÁV igazgatóhelyettes főügyésze, 1941-ben pedig igazgató főügyésze lett. Ennek az a magyarázata, hogy Markos Olivér tudományos munkásságának legfőbb területe a közlekedési jog volt. E tudományágnak volt egyetemi magántanára s nemzetközi viszonylatban is elismert szakértője. így érthető, hogy 1943 koratavaszán a kereskedelem - és közlekedésügyi minisztériumba rendelték be szolgálattételre s itt államtitkári hatáskörrel a közlekedési szakosztályok felügyeletével bízták meg.

Ez idő tájt két másik hitvalló görögkatolikus is igen magas méltóságra emelkedett: Dr. Danilovich Pál rendkívüli követ és meghatalmazott miniszter, Dr. Csopey Dénes pedig koronaügyész-helyettes lett.

A Szent Miklós Agapé Társaság /a fővárosi görögkatolikusok 1922-ben megalakult baráti köre/ a három hittestvérünk tiszteletére 1943. március 11-én a budapesti tiszti kaszinó éttermében baráti összejövetelt rendezett, melyen megjelent a fővárosban élő görögkatolikusok színe-java s meleg szeretettel ünnepelte őket. Az ünnepelteket a budapesti görögkatolikus társadalom nevében Dr. Krajnyák Gábor kanonok parókus köszöntötte. Ők viszont ígéretet tettek arra, hogy mint eddig, ezentúl is küzdeni fognak a magyarság és a görögkatolikusok érdekeiért.

Néhány hónap múlva, 1943 június 30-án Markos Olivért a minisztériumban tényleges államtitkárnak nevezték ki.

1944 nyarán a háborús helyzet miatt az országban már-már válságos helyzet alakult ki. Augusztus 29-én megalakult a Horthy-korszak utolsó kormánya, a Lakatos kormány és ebben Markos Olivér lett a kereskedelem- és közlekedésügyi miniszter. Az idősebbek, akik még emlékeznek rá, hogy a háború idején, de különösen annak vége felé, milyen volt az országban a kereskedelem és a közlekedés helyzete, jól tudják, hogy Markos Olivér szinte emberfeletti feladatra vállalkozott, amikor a miniszteri tárcát elfogadta. Bár az is igaz, hogy az ő szorgalma és munkabírása is emberfeletti volt. Miniszteri tisztségét nem sokáig, csak október 16-ig töltötte be. Ekkor a nyilas hatalomátvétel után a kormánnyal együtt lemondott.

A háború után, 1945-ben Egerbe került, ahol a jogakadémia tanára lett. Itt 1950-ig működött, ekkor a jogi főiskolát a politikai rendszer megszüntette. Trianon előtt tíz, Trianon után négy ilyen felsőfokú jogászképző volt az országban, ám a jogászképzésnek ezt a formáját felszámolták.

Markos Olivér sokirányú elfoglaltsága mellett tevékenyen bekapcsolódott a görögkatolikus magyarság egyházi és társadalmi életébe. Hitvallóhoz méltó módón szolgálta és védte a görögkatolikusok érdekeit. Tagja volt a Budapest-Rózsák terei egyházközségünk képviselőtestületének, 1929. október 27-én a Magyar Görög Katolikusok Országos Szövetségének, a MAGOSZ-nak budapesti közgyűlésén beválasztották a szövetség választmányába.

A későbbiek során is vezető tisztségeket töltött be a szövetségben, végül a MAGOSZ utolsó nagyszabású megmozdulásán, Nyíregyházán, 1944. június 14-én, Pünkösdhétfőn tartott ünnepi nagygyűlésén tiszteletbeli elnökké választották.

Markos Olivér görögkatolikus hitvallását és a szertartásunk iránti elkötelezettségét két, emlékezetes nagyhatású beszédben foglalta össze.

Az egyiket a MAGOSZ említett, 1944. június 14-i ünnepi öszzejövetelén tartotta. Ebben részletesen bemutatta, hogy a magyarság először a kereszténység keleti formájával ismerkedett meg. Adatokkal bizonyította, hogy a görögkatolikusok - nemcsak a magyarok, hanem rutének is - a magyar nemzetnek hűséges fiai voltak. Beszédét azzal fejezte be, hogy „a Magyar Görög Katolikusok Országos Szövetségének legszentebb feladata felvilágosítani az ország közvéleményét, hogy a görögkatolikus magyar egyház múltja és jövője egyet jelent a magyar nemzet múltjával és jövendőjével." /Görögkatolikus Szemle, 1943. június 20./

A másik nagyszabású előadását a budapesti Katolikus Nagygyűlésén, 1943. október 4-én tartotta. Ő tagja volt az Actio Catholica hajdúdorogi egyházmegyei tanácsának is; szavaira a kívülállók is felfigyeltek. Ebben az előadásban is rámutatott arra, hogy a magyar nép megtérítését a görög egyház püspökei, szerzetesei kezdték meg, hogy a görögkatolikusok mindenkor hűséges fiai voltak a magyar hazának, ennek ellenére akadtak nem csak a múltban, hanem még a jelenben is, akik ki akarták őket rekeszteni a nemzet közösségéből: „...rámutathatnék arra -mondta - miként fordult évezredes történelmünk során újra, meg újra - pártoskodó gyűlöletből, felekezeti türelmetlenségből, vagy egyéni érvényesülési vágyból - magyar a magyar ellen." Arra is emlékeztetett, hogy egyes helyeken a vallásból, illetve a szertartásból, nemzetiségi kérdést csináltak: a görögkatolikusokat arra akarták kényszeríteni, hogy válasszanak a görög szertartás, és a magyarság között. Azt bizonygatták, hogy aki görögkatolikus, az nem lehet magyar. Őseinknek sokszor ilyen megalázó, kegyetlen körülmények között kellett megmaradniuk magyaroknak és görögkatolikusoknak. Előadásának befejező mondatai ma is érvényesek:

„ a nemzetek közötti együttműködésben is töretlenül érvényesülő krisztusi felebaráti szeretet nevében békevágyó szívvel, őszintén keressük és kívánjuk a határainkon belül és kívül élő összes nemzeti közösségek jogos igazát. Ámde a történelmi igazságon alapuló ugyanezt a jogot várjuk, kérjük, sőt követeljük mindenkitől, a bárhol élő magyar nemzeti közösségek számára is." / Görögkatolikus Szemle, 1943. október 10./

Markos Olivér utolsó munkahelyén, Egerben fejezte be áldozatos, példamutató életútját. Itt halt meg 1966. január 31-én.

Mészáros Károly

Mészáros Károly

1821. Hajdúdorog | 1890. Zavatka

Egyik dédunokájának férje, Volodimir Fedinisinec, kárpátaljai újságíró hagyatékában megtalálta önéletrajzát, ami „Mészáros Károly önéletrajza" címmel a debreceni Déri Múzeum kiadásában 1974-ben meg is jelent. Ebből a kiadványból ismerhetjük meg a leghitelesebben írója életútját, valamint sokoldalú, szerteágazó tevékenységét.

Életrajza

Mészáros Károly Hajdúdorogon született 1821. július 20-án, „becsületes polgári szülőktől, kik földműveléssel foglalkoztak, s tisztességesen ugyan, de nyomorúságosan éltek". (Önéletrajz, 10. o.)

Iskolai tanulmányait szülővárosában kezdte el. Tehetségével és szorgalmával szinte azonnal kiemelkedett társai közül. Ennek még a városban is híre ment, s alig töltötte be a 9. életévét, amikor tehetősebb szülők „házitanítónak" fogadták fel gyermekeik mellé. Tíz éves volt, amikor édesapja meghalt. Ekkor úgy tűnt, hogy fel kell hagynia a tanulással, s munkájával kell hozzájárulnia végső nyomorban lévő családja gondjainak enyhítéséhez.

Azonban Kerekes Demeter hajdúdorogi esperes-lelkész felismerte rendkívüli tehetségét, fiává fogadta és megígérte, hogy kitaníttatja. Mészáros mindig a legnagyobb hálával és elismeréssel emlegeti. Azonban nemcsak személyes háláját, hanem a magyar liturgikus nyelv bevezetésére vonatkozó kezdeményezését is kifejezésre juttatja:

„Kerekes Demeter, bár orosz pap és esperes volt, oroszul (mint általában az alföldi gör. kath. papok) nem is tudott jól, sőt, csak arra volt büszke, hogy magyarnak vallhatá magát, a görögorosz egyházi szertartáshoz mindazonáltal, különösen annak fölséges költői jellege miatt, rendkívűleg ragaszkodott. Ő már ez időben (1834-36) tett kísérleteket a keleti egyház rítusát magyar nyelven szólaltatni meg templomban s az oltárokon, s bennem is ezáltal támadt az erős hitfogadás, hogy amit e derék férfiú nem hajthatna végre - én fogom, vagy legalább előmozdítani igyekvendem. (u. a. 21. o.)

Mészáros Károly már gyermekkorában találkozott azokkal a - számunkra - tragikus jelenségekkel, melyek a magyar liturgikus nyelv hiányából keletkeztek. A társadalom az ószláv liturgia miatt a magyar görögkatolikusokat oroszoknak tekintette, és mélységesen lenézte.

Kerekes Demeter Mészárost az elemi iskola befejezése után beíratta a debreceni piarista gimnáziumba. Debrecenben előbb a görögkatolikus Kecskés János postai ellenőrnél lakott, utóbb a hírneves orvoshoz, Zsebők Jánoshoz került, aki hívő református volt, és akinél házitanítóságot vállalt. „Engem - írja - ezen idő óta mindenki és mindenütt csontostól és velőstől sült kálvinistának tartott, amire én annál inkább büszkébb voltam, mert ha tudták volna a világ léha emberei, hogy vallásomra nézve rusnyák vagyok, a kutyánál is kevesebbnek, hitványabbnak néztek volna." (u.a. 24. o.)

Házitanítóságot azért kellett vállalnia, mert időközben jótevője, Kerekes Demeter meghalt, s még hozzá oly szegénységben, hogy paptársai adományaiból temették el. Ugyanis Mészároson kívül számos más szegény gyermeket is támogatott, az egész jövedelmét erre fordította.

Kerekes Demeter halála után Mészáros házitanítóskodásból tartotta fenn magát. Növendéke bőven akadt, mert egyrészt az iskola egyik legkitűnőbb növendéke volt, másrészt sorra jelentek meg költeményei, levelei, tudósításai a Nemzeti Újság, a Hasznos Mulatságok, a Jelenkor, a Társalkodó című lapokban, írásai nevét országszerte ismertté tették. Szívesen fogadták őt a debreceni kollégium hírneves professzorai, így a többi között Budai Ézsaiás; Molnár Péter római katolikus prépost-plébános pedig a nagyváradi róm. kat. papnevelő intézetbe akarta őt irányítani. Ő azonban a középiskola befejezése után az ungvári püspökségen jelentkezett kispapnak. Popovics Bazil püspök azonnal fel is vette papnövendékeinek sorába, sőt még azt is lehetővé tette neki, hogy a munkácsi egyházmegye költségén bárhol az országban elvégezheti a filozófiai és a jogi tanulmányokat. (1839) Ezt a kedvezményt már az Ungvárra is eljutott hírnevének köszönhette. Ő a pesti egyetemet választotta.

Másokkal együtt szekerén utazott Pestre, ahol akkor alig hallott magyar szót, az emberek németül és tótul beszéltek.

Egyetemi tanulmányait a bölcsészkaron kezdte el. Itt filozófiát, nyelvészetet, magyar irodalmat, történelmet, vallástudományt és matematikát tanult; az olasz nyelvet magánszorgalomból sajátította el. Sokirányú érdeklődése később újabb és újabb tudományágakkal bővült, így vált később valóságos polihisztorrá.

Már a tanév kezdetén irodalmi társulatot alapított az egyetemen, amelynek tagja volt Madách Imre is. Közben számtalan verse jelent meg a Nemzeti Újságban. Költeményeit Vörösmarty Mihály megdicsérte, de figyelmeztette, hogy válasszon magának valamilyen kenyérkereső pályát, mert Magyarországon az irodalomból nem lehet megélni.

Bár az első két félévet az egyetemen kitűnő eredménnyel végezte, az intézmény legelső növendékei közé küzdötte fel magát, a vakációra Ungvárról stipendiumot nem kapott, magántanítványai sem voltak, a szünidőben Pesten a megélhetése nem volt biztosítva. Ezért úgy határozott, hogy a nyarat Pécsett tölti. Azért választotta ezt a várost, mert munkatársa volt a Pécsi Aurora című lapnak és barátja a főszerkesztőnek, Balogh Károly pécsi írónak. Balogh Károly több pécsi családnál volt házitanító. Amikor Mészáros Pécsre érkezett, tanítványait átadta neki. A tanév kezdetére Mészárosnak már 35-40 növendéke volt, köztük Xantus János, a későbbi kiváló tudós.

Mészáros Károly a pécsi püspöki líceumban elvégezte ugyan a filozófiai tanfolyam második évét, de úgy döntött, hogy a papi pályát a jogászi pályával cseréli fel. Jogi tanulmányait Pécsett kezdte el, és a kecskeméti református jogakadémián fejezte be (1843). Szép számmal voltak állandóan magántanítványai, s mindvégig házitanítóskodásból tartotta fenn magát. Szerette volna letenni az ügyvédi vizsgát, ehhez azonban két évi gyakorlat kellett. Ezért Pestre költözött, ahol azonban nemcsak magántanítványokkal, hanem újságírással is foglalkozott. Előbb a Merkúr c. kereskedelmi hírlapot szerkesztette, majd a Jelenkor, a Divatlap és a Nemzeti Újság munkatársa lett.

Lakása a megyeházával szemben a régi „Komló" kert épületének első emeletén volt. Itt találkozott egymással az a néhány görögkatolikus ifjú is, aki a pesti egyetemen tanult. Popovics Jenő kúriai bíró a budapesti görögkatolikus egyházközség első elnöke, az egyháztanács 1895. január 6-i gyűlésén elmondta, hogy az 1845/46-os tanévben az egyetemen négy görögkatolikus növendék volt: egy bölcsész és három jogász; az egyik közülük Fejér Pál, későbbi nevén: Vasvári Pál, a szabadságharc egyik kimagasló vezéregyénisége. 1846 húsvét ünnepére nem mehettek haza (a Julián naptár szerinti ünnepeken az egyetemen nem volt tanítási szünet). Az ünnepet Mészáros Károlynál töltötték el. „Sajnáltuk, - mondta - hogy nem hallhatjuk a feltámadási énekek megható dallamát, kárpótlásul elénekeltük azokat, és könnybe lábadt szemmel ölelkeztünk össze." (Idézet a gyűlésen felvett jegyzőkönyvből.)

Ugyanebben az időben Pest már a politika lázában égett. Különféle szervezetek alakultak, melyek összejövetelein Kossuth, Széchenyi, Deák és mások szónokoltak.

A forradalmi hangulatot tükröző politikai életbe bekapcsolódtak az egyetemisták is, főleg a jogászok.

Mészárosnak ekkor kialakult politikai nézetei még nem voltak. így előbb a szélsőséges nézeteket valló fiatalok összejöveteleit kezdte látogatni, melyeket a „Privolszky" - későbbi nevén „Pilvax" kávéházban tartottak. írásaiból nevét már jól ismerték, érthető, hogy látogatásait igen nagy örömmel fogadták. Ő azonban nem mindenben értett velük egyet, ők viszont egyik cikkét, mely a Nemzeti Újságban jelent meg, politikai árulásnak minősítették. Ő ekkor a konzervatívok „Gyüldé-nek" nevezett táborához csatlakozott.

Közben letette az ügyvédi vizsgát, de továbbra is újságírásból élt, mert Pesten a már befutott ügyvédek mellett aligha tudott volna érvényesülni. Már azon gondolkodott, hogy Dorogon nyit ügyvédi irodát, amikor gróf Zichy Henrik, Mosony vármegye főispánja, a megye tiszti alügyészévé nevezte ki (1846). Ezt a Gyüldéhez fűződő kapcsolatainak köszönhette. A Gyülde kormánypárti volt, s Mosonyban neki is a kormány politikáját kellett támogatnia. Ám az 1848-as választások alkalmával országszerte, így Mosonyban is az ellenzék győzött, ezért tisztségéről kénytelen volt lemondani. Visszament Pestre, ahol a fiatalok között már forradalmi hangulat uralkodott. Igen nagy meglepetésére azok, akik a Gyüldebeli szerepvállalásáért csaknem meggyűlölték, most testvéri szeretettel fogadták. „Felejtsünk el a múltból mindent barátom, - mondták - a forradalom elmos minden régi visszaemlékezést, mint az özönvíz; a jövő a forradalomé, s reád a mi forradalmunknak szüksége van. Szádat és tolladat egyképpen igénybe veendjük."(Önéletrajz, 47. o.) Igaz, ekkor a fővárosi ifjúság vezérszónoka és kedvence Vasvári Pál volt, az ő régi jó barátja és hittestvére.

Munkát azonban csak a konzervatív irányzatú Budapesti Híradóban és a Figyelmezőben kapott. Viszont csakis politikamentes cikkek megírására vállalkozott, így nem került ismét szembe régi-új barátaival.

A forradalom kitörése után a pesti fiatalok igen jelentős csoportja egy olyan szervezetet akart alapítani , mely az új Magyarország állami és társadalmi rendjének teljes megváltoztatását tűzte ki célul. Összejöveteleiket Mészáros lakásának a szomszédságában tartották. Éppen az alapszabályok kidolgozásáról vitatkoztak, amikor Mészáros megjelent közöttük. Javaslatára az új szervezet az „Egyenlőségi Társulat" nevet vette fel; ugyanakkor a tagok megbízták őt, hogy dolgozza ki a társulat alapszabályait. Mészáros az alapszabályokat az utópista szocialisták eszméi alapján állította össze. Az Egyenlőségi Társulat 1848. július 1-én alakult meg, s annak ő lett a titkára. Elnöke előbb Madarász László, majd később Perczel Mór volt. Tagjainak létszáma háromezerre emelkedett. Hetente jöttek össze, vitatkoztak, kérvényeket, nyilatkozatokat fogalmaztak meg. Mészáros itt is kitűnt szónoklataival. Ennek köszönhette, hogy hivatalt kapott a kormánynál: számvevő lett a postaügyi osztályon.

1848 végén a nemzeti kormány Debrecenbe tette át székhelyét. Ő is követte a kormányt. Itt újabb megbízatást kapott: hadi történetjegyzőnek (mai szóval: haditudósítónak) nevezték ki. Gyenge egészségi állapota miatt harctéri, katonai szolgálatra alkalmatlan volt. Előbb a bács-bánáti, majd a tiszai hadsereg táborában teljesített szolgálatot. Élményeit írásaiban meg is örökítette, írásai rendkívül éles megfigyelőkészségéről és tárgyilagosságáról tanúskodnak.

A világosi fegyverletételkor már Aradon tartózkodott. Innen Pestre menekült, majd Hajdúdorogon bujkált, miközben - ahogy írja - „Európa közönnyel nézte, hogy azon nemzet, mely a mongol és mozlim csordák berohanásai ellen őt több századon át hősileg oltalmazta, jogtalan elnyomói hóhérkeze alatt pusztuljon ki. Olvastam az angol parlamenti tárgyalásokat, melyek alatt Palmerson azt nyilvánítá: Magyarország veszhet, de Ausztria nélkülözhetetlenül szükséges Európára nézve." (Önéletrajz, 57. o.)

A szabadságharc leverése után a kormány újjászervezte a közigazgatást. Ez azonban nem ment könnyen, régi tisztviselők közül sokan nem vállaltak állást az új rendszerben, s kevés oly szakember volt, aki egy-egy hivatal betöltésére alkalmas lett volna. Mészáros sem pályázott állami, vagy megyei hivatalra. Ezért nagyon meglepte, amikor 1849 decemberében Willecz Ignác, Ung, Bereg, Ugocsa, Máramaros és Zemplén megyék főispánja törvényszéki ülnökké nevezte ki.

Eleinte nem értette, hogy forradalmi múltja ellenére minek tulajdonítsa ezt a kinevezést. Azon is tusakodott, hogy egyáltalán elfogadja-e? Azonban csakhamar rájött arra, hogy a felvidéki megyékben a görögkatolikus papoknak az állások betöltésénél jelentős befolyásuk van. A papok ajánlották őt a tisztségre. Azt is felismerté, hogy az Ung megyei magyaroknak akkor tud a legtöbbet segíteni, ha a kinevezést elfogadja. Egyébként erre biztatta Szabó György hajdúdorogi esperes is. Ilyen előzmények után utazott Ungvárra. 1850. január 2-án letette a hivatali esküt, és azonnal megkezdte a szolgálatot. A hónap közepén az adókivetési bizottság elnökévé is kinevezték. Szabad idejét írással töltötte, egymás után két könyve is megjelent. 1851. április 21-én házasságot kötött Kollár Amáliával, egy zavatkai birtokos lányával.

A tehetséges és szorgalmas Mészáros kötelességét becsületesen teljesítette, úgy tűnt, hogy most már megtalálta a helyét az életben. Azonban szembekerült főnökével, Győröcskey Mihály alispánnal, aki egyben a törvényszék elnöke is volt. A tudatlan, hanyag Győröcskey nem bírta elviselni Mészáros sikereit, s ismételten megvádolta a felettes hatóságoknál, hogy ő Kossuth visszatérését várja. A feljelentéseket a kormányszék nem vette figyelembe, sőt az alispán-elnök ellen indított vizsgálatot a hivatali hanyagságai miatt. A koronatanú Mészáros volt, aki lelkiismeret szavát követve oly súlyos vádakkal illette főnökét, hogy azonnal felmentették tisztségéből. Ő viszont bosszúból Mészáros forradalmi múltját, írásait hozta elő, a többi között azt is, hogy a „Jövő" című hírlap munkatársa volt. Most már ellene indítottak fegyelmi vizsgálatot, s ennek eredményeképpen az eperjesi főtörvényszék 1853. január 17-én elbocsátotta állásából.

Ekkor Mészáros Ungváron ügyvédi irodát nyitott. Vállalkozását teljes siker koronázta: keresett ügyvéd lett, jövedelméből a városban házat épített. Csakhogy ezzel újra kihívta egyes pályatársai irigységét és szakmai féltékenységét. Egyik ügyvédtársa Markos György - aki évek óta a legjobb barátjának mutatta magát - feljelentette a forradalom idején tanúsított magatartása miatt. Erre a hatóságok az ügyvédi tevékenységtől is eltiltották (1856)

Ilyen - teljesen kilátástalan - helyzetben érkezett meg Török János bécsi újságíró levele: meghívta őt Bécsbe, hogy az általa szerkesztett Magyar Sajtó című lapnál vállaljon munkát. A hírneves újságíró a kitűnő tollú Mészárost társszerkesztőként akarta alkalmazni. Mészáros örömmel vállalta volna el ezt a munkát. Családjával együtt el is indult Bécsbe. Azonban a Magyar Sajtó pesti irodájában már várta Török János értesítése: maradjon Pesten, onnan küldje el Bécsbe minden nap a cikkeit, mert a bécsi rendőrség közölte vele, hogy nem nézné jó szemmel, ha ő a városban telepedne le.

Mészáros Pesten maradt, innen küldte vezércikkeit a Magyar Sajtónak. Ám csakhamar más lapok is megkeresték. Munkatársa lett a Pesti Napló, a Budapesti Hírlap, a Törvénykezési Lapok, a temesvári Delejtű, a Gazdasági Lapok, a Kelet Népe, a Hazánk, az Album, a Borászati Lapok, a Magyar Évlapok című újságoknak ill. folyóiratoknak. E kiadványokat a kor magyar szellemi életének legkiválóbb személyiségei (Vajda János, báró Kemény Zsigmond, Pesty Frigyes, stb.) szerkesztették. Ebben az időben jelent meg a Szent István Társulat nagy Enciklopédiája, melyben Mészáros több mint nyolcszáz történelmi és politikai cikket írt. Mindezeken kívül Pesten sorra jelentek meg könyvei is. Ahogy ő maga írja:

„Ezekből látható, hogy Pesten éppen nem minden foglalkozás nélkül töltöttem időmet, s hogy csakugyan a legkeresettebb írók közé tartoztam. Ez jól esett önbecsérzetemnek, annál inkább, mivel a mindennapi falatom is megvolt... írtam mindenféle napi kérdésről, s forgalomban lévő tárgyról, mely kenyeret ígért; de bár igen kapós irodalmárrá váltam is - talán ép ez ok miatt, - nem juthattam be a magyar tudósok akadémiájába. Egyébiránt ezt nem is kerestem soha..."(Önéletrajz, 66. o.)

Bár Pesten ily egészen rendkívüli sikereket ért el, 1859 végén mégis úgy döntött, hogy visszatér Ungvárra. Ennek több oka is volt. így: az osztrákok háborús vereségek után hajlandóknak mutatkoztak a magyar alkotmányos élet helyreállítására, joggal gondolhatott arra, hogy Ungváron a megye életében jelentős szerepet játszhat; a sok írástól látása meggyengült; felesége falusi származású volt, Pestet sohasem tudta megszokni. Mindezeken kívül feltételezhető, Mészáros arra is gondolt, hogy Ungváron eredményesebben segítheti elő a magyar görögkatolikusok problémáinak megoldását.

Mészáros elhatározását meg is valósította. Az Ungvár melletti Minaj községben egy kis birtokot vásárolt, itt gazdálkodott addig, míg végül is engedélyt kapott az ügyvédi munka folytatásához (1860). Sőt Bereg megyében országgyűlési képviselőnek jelöltette magát, s bár megválasztását Popovics Vazul püspök és papjai is támogatták, ellenfelei eszközeikben nem válogatva, megbuktatták.

Hazánkban 1861-ben felélénkültek a nemzetiségi mozgalmak. A nemzetiségek kongresszusokat rendeztek, s ezeken fogalmazták meg követeléseiket. A magyar közvélemény a szerb, román és szlovák követelésekben a magyar állam elleni támadásokat látott, viszont a ruszinok ez irányú megnyilatkozásait mintha nem vették volna komolyan. Ezzel szemben Mészáros a ruszinok kívánságaiban és reform-elképzeléseikben - az orosz birodalom közelsége miatt - a legsúlyosabb veszedelem lehetőségeit tételezte fel. Erre akarta a magyarság figyelmét felhívni az általa alapított „Kárpáti Hírnök" c. újságban (1861-62).

Irodalmi tevékenységét Ungváron is folytatta. Rövid életű újságokat alapított. A Kárpáti Hírnökön kívül ő alapította az „Ungvár" és az „Ungvári Hírlap" (1867), majd a „Magyar

Néplap" (1868) című újságokat. Szerkesztette a „Község Lapja" (1875-78), valamint a „Magyar Közjegyző" (1876-77) c. lapokat. Megírta Ungvár történetét, és számos jogi, valamint közigazgatási tanulmánya jelent meg pesti újságokban.

Mészáros az Ungváron megjelenő újságokban nemcsak politikai kérdésekkel, hanem a görögkatolikus magyarság problémáival is foglalkozott.

Véleménye szerint a görögkatolikus magyarokat a szláv és román nyelven végzett liturgia miatt a nemzetiségekbe való beolvadás veszélye fenyegeti. Nincs egyetlen liturgikus könyvük, imádságos könyvük, imádságos kézikönyvük, iskolai kézikönyvük; észre sem veszik, midőn már oroszokká, vagy románokká válnak. Szerinte őket csak a magyar görögkatolikus püspökség felállításával lehetne megmenteni. (Nemzetiségünk hanyatlásának okai, előmozdításának eszközei. In: Kárpáti Hírnök, 1861. 1. és 2. szám.)

Sajátos módon akarta megoldani a magyar szertartási könyvek problémáját is. A hajdúdorogiak már 1843-ban kérték az országgyűléstől e könyvek állami költségen történő lefordítását és kiadását. Ezt azonban az országgyűlés az ország nehéz anyagi helyzetére hivatkozva nem teljesítette. Mészáros belátva, hogy külső segítségre nem lehet számítani, azt indítványozta, hogy görögkatolikus magyarok alapítsanak egy magyar irodalmi társulatot magyar liturgikus könyvek kiadására és terjesztésére. Ennek érdekében Hajdúdorogon értekezletet tartott; tervét azonban nem sikerült valóra váltania. Pedig a magyar liturgia gyors elterjedésének éppen a magyar szertartási könyvek hiánya volt az akadálya.

Tudományos munkássága

Mészáros Károly rendkívül sokoldalú tudományos tevékenységet folytatott. 26 könyvet és több, mint 800 tanulmányt írt. Igazi polihisztor volt: írásaiban pszichológiai, szociológiai, történelmi, egyháztörténeti, kultúrtörténeti, mezőgazdasági, erdőgazdasági, jogi, jogtörténeti, pénzügyi, közigazgatási, politikai és egyházpolitikai kérdésekkel foglalkozott. írói álneve: Polydorus.

Hogy művei ne menjenek teljesen feledésbe és legalább mi görögkatolikusok tartsuk számon azokat, itt felsoroljuk műveinek és jelentősebb tanulmányainak címét. 

Könyvei

Eszmék az élet céljáról Pécs, 1842.

Az emberismeret elemei Pest, 1845. Tanulótársai nyomtatták ki. Országgyűlési teendőink Magyar-Óvár, 1848. Európa legújabb alkotmányai Pest, 1848. A magyarországi oroszok története Pest, 1850. Magyarország népei Pest, 1852. Ezt a könyvét az osztrák hatóságok betiltották; ez is közrejátszott abban, hogy ungvári állásától megfosztották. A műveltség ősképe Kassa, 1853.

  • Az országos jövedelmekből nyújtandó úrbéri kárpótlás Pest, 1854.
  • A földtehermentesítési rendszer Pest, 1854. E könyvét ifj.
  • Majláth György, Baranya megye alispánja adta ki.
  • Az új házassági törvény Pest, 1857.
  • Telekkönyvi törvények Pest, 1857.
  • Az új erdőtörvény Pest, 1857.
  • Községi törvények Pest, 1858.
  • Az úrbéri hátralékok körüli törvényes eljárás Pest, 1858.
  • A magyar úrbéri viszonyok története Pest, 1858. Tartományi zsinat Esztergomban, 1859. szept. 19 Pest, 1859. Ungvár története Ungvár, 1861.
  • Kossuth Lajos levelezése a magyar szabadságharc vezéreivel 1848-1849. Ungvár, 1862.
  • A magyar szabadságharc előjátéka Ungvár, 1862.
  • Az ungmegyei takarékpénztár szervezete Ungvár, 1865.
  • Ungmegye szabályrendeletei Ungvár, 1868.
  • Ungmegye tankerületének Évkönyve Ungvár, 1871.
  • A gör. kat. egyház jogosultsága az egyházi alapítványokban
  • Ungvár, 1872.
  • A magyar földadókataszter Pest, 1875.
  • A magyarországi kör-és közjegyzők 1876. aug. 21-én tartott országos kongresszusának évkönyve Budapest, 1876. A magyar igazságügyminiszteri kormányzat Budapest, 1880.

Legjelentősebb tanulmánya 

Mint említettük, Mészáros Károly több mint 800 tanulmányt írt. Ezek legnagyobb része a Nemzeti Újság, a Pécsi Aurora, a Jelenkor, a Divatlap, a Pesti Hírlap, a Radical Lap, a bécsi Magyar Sajtó, a Pesti Napló, a Budapesti Hírlap, a Törvénykezési Lapok, a temesvári Delejtű, a Gazdasági Lapok, a Kelet Népe, a Hazánk, a Borászati Lapok, a Magyar Évlapok, a Napkelet, a Jogtudományi Közlöny, az Idők Tanúja, az Ung, a Magyar Jogász, a Regélő, az Életképek, a Hölgyfutár, a Falusi Gazda, a Községek és Jegyzők Lapja, az általa alapított Kárpáti Hírnök, a Felvidék, az Ungvári Hírlap, a Magyar Néplap, a Község Lapja, a Magyar Közjegyző c. újságokban, ill. folyóiratokban jelent meg.

E tanulmányok közül legfontosabbak: Gondolatok a barátság és szeretetről (Regélő, 1843.), Emberismeret (Életképek, 1845), A tudomány és műveltség becse (u.o. 1846.), A társadalmi állapot fejlődése (u.o. 1847.), Árpád és a magyar honszerzés (Hazánk, 1858.), Nemzetiségünk hanyatlásának okai, előmozdításának eszközei (Kárpáti Hírnök, 1861.), Martinovics összeesküvése (u.o.), A birtokrendezés fő mozzanatai (Magyar Sajtó, 1856.), A telekkönyvi közigazgatás (u.o.), Jobbágyi örökösödés (u.o.), Pénz, vagy földbirtok (u.o.), Csődök és vagyoni bukások hazánkban (u.o. 1857.) Az új erdőtörvény (u.o.), A magyar földbirtok és hiteltörvény (u.o.), Nemzetünk társadalmi feladata (Magyar Évlapok, 1857.), Polgári törvénykezésünk reformjai (Jogtudományi Közlöny, 1875), Sajtóügyi viszonyok és hírlapok Ungmegyében (Ung, 1865).

A felsorolt tanulmányok némi ízelítőt adnak Mészáros sokoldalú felkészültségéről és érdeklődéséről. Emberileg alkotásainak értékét még az is nagyban növeli, hogy munkássága során számos, csaknem tragikus csalódás érte, szembe kellett néznie ellenséges megnyilatkozásokkal, féltékenységgel, álnoksággal, sőt megélhetési gondokkal.

Halála és utóélete

Mészáros Károly az 1880-as években visszavonult zavatkai kis birtokára. Felhagyott a közéleti tevékenységgel és ezzel együtt az írással is.

Zavatkán halt meg 1890. február 2-án. Haláláról csak a Budapesti Hírlap 1890. évi 49. - februári - száma emlékezett meg: elhunyt „Hajdúdorogi Mészáros Károly ügyvéd, iskolaszéki volt elnök, Ung megye tiszteletbeli főjegyzője, e hó 2-án, Zavatkán végelgyengülése következtében. A megboldogult 1861-ben megírta Ungvár város monográfiáját, Ung megyének szintén általa írt monográfiáját pedig most adja ki a megye. Megalapította az Ung című hetilapot, melynek későbben is főmunkatársa volt. A hatvanas években sűrűn írt történeti és publicisztikai cikkeket a fővárosi lapokba is."

Ez az egyetlen és rövid gyászjelentés egymagában is bizonyítja, hogy Mészáros Károly személye és életműve mily gyorsan feledésbe merült. A szabadságharc történetével foglalkozó kutatók és írók nevét meg sem említik, még azt is elhallgatják, hogy az Egyenlőségi Társulat alapszabályait ő dolgozta ki.

Viszont irodalmi munkásságát két forrásértékű kiadvány is megörökítette.

Az első még életében megjelent. írója: Danielik József. Címe: Magyar írók. Életrajz gyűjtemény (Pest, 1858. II. kötet, 198-199.0.)

A másik kiadvány sokkal ismertebb, az elmúlt években újra megjelent. Szerzője: Szinyei József. Címe: Magyar írók élete és munkái (Budapest, 1902. VIII. 1163-1168. o.) Felsorolja Mészáros Károly valamennyi önálló könyvének és legjelentősebb tanulmányainak címét, megjelenésének helyét, idejét.

Korunkban emlékét dédunokájának férje, a már említett Volodimir Fedinisinec elevenítette fel. Születésének 150. évfordulóján cikket írt róla a Kárpáti Kalendáriumban (1971. 74-75. o.) E cikk nyomán Csorba Csaba felhívta a figyelmet Mészáros Károlyra (Hajdú-Bihari Napló, 1971. július 20.). Neki köszönhető, hogy Hajdúdorog és a Déri Múzeum vezetősége egyaránt felfigyelt az évfordulóra. Dankó Imrének, a Déri Múzeum országos hírű igazgatójának kezdeményezésére 1971 októberében, a múzeumi hónap rendezvényeinek keretében Mészáros Károly emléktáblát avattak Hajdúdorogon, és emlékülést rendeztek tiszteletére, melyen Csorba Csaba tartotta az ünnepi előadást. Ugyanő rendezte sajtó alá és látta el jegyzetekkel, magyarázatokkal Mészáros Károly Önéletrajzát is. A hajdúdorogi Városi Könyvárat a városhoz mindig hű Mészáros Károlyról nevezték el.

Nekünk Mészáros Károly, a magyar szellemi élet e kimagasló egyénisége a keleti szertartásunkhoz való hűséges ragaszkodásra, áldozatos gyakorlására mutat örökérvényű példát.

N-NY

O

P

Petrus Jenő János

Petrus Jenő János

1850. Parasznya | 1918. Hajdúdorog

Élettörténete

Petrus Jenő János Parasznyán született 1850. július 17-én. Édesapja, Petrus Antal, görögkatolikus lelkész volt.

Gyermekévei rendkívül viszontagságos körülmények között teltek el. Tíz éves volt, amikor édesapja meghalt. Ekkor először az ungvári árvaházba került, majd 12 éves korától kezdve a debreceni piarista gimnáziumban és a kollégiumban folytatott tanulmányokat. Neveléséről a nagy nyomorban élő édesanyja helyett anyai nagyapja, Szabó János lelkész gondoskodott. Mielőbb dolgozni akart, hogy önmagát fenntartsa. Ezért Pestre ment, ahol távírász tanfolyamot végzett. Tizenkilenc éves korában Pesten távíró, majd postagyakornok lett. 1870. elejétől Szily Barna pest-megyei árvaszéki ülnök mellett díjnok, majd írnok. Az év őszén azonban Kolozsvárra ment a monostori gazdasági intézetbe, ahol gazdasági tanulmányokat folytatott. Tanulmányait 1873-ban fejezte be. Ekkor Teleki gróf alamosi uradalmába került gyakornoknak, de már 1874. tavaszán Hajdúdorogon telepedett le. Ő kezelte rokonának, Szabó György dorogi főesperes-lelkész javadalmát, de saját földje is volt, és azon gazdálkodott.

Mindemellett a községben is igen fontos szerepet vállalt. 1881-ben a városban gazdakört alapított, 1884-ben városi levéltáros és aljegyző, de lemondott, s még ugyanebben az évben árvaszéki ülnök, valamint polgármester-helyettes lett. 1886-ban rendőrkapitány, de erről az állásáról is lemondott, és az irodalomnak, valamint a gazdálkodásnak szentelte életét. 1893-ban a Hajdúdorogi Állandó Végrehajtó Bizottságnak tagjává választották.

Még megérte a Hajdúdorogi Egyházmegye felállítását. Hajdúdorogon halt meg 68 éves korában 1918. január 28-án.

Legjelentősebb művei

Petrus Jenő számos újság és más kiadvány munkatársa volt. Tudósításai, cikkei, novellái, költeményei, tanulmányai jelentek meg az Erdély, a Kelet, a Debreceni-Nagyváradi Értesítő, a Debreceni Ellenőr, a Független Újság, a Vasárnapi Újság, a Hazánk, a Hajdúböszörmény és vidéke, a Rejtelmes Világ c. újságokban és más lapokban, valamint a Kolozsvári Naptárban.

Önálló kötetei: Genezisz /Ungvár, 18917 ; Emlékdal ezredéves ünnepünkre /Hajdúböszörmény, 1896./ ; Árva Márta /Elbeszélő költemény, Hajdúböszörmény, 1905./.

Számunkra legfontosabb munkája "A magyarság önvédelme a keleti rítusú egyház idegen nyelveinek beolvasztó hatása ellen" című könyve /Debrecen, 1897./

Az 1868-ban megalakult Hajdúdorogi Állandó Végrehajtó Bizottság 1893. szeptemberében értekezletet tartott. A bizottság - mint említettük - tagjai közé választott Petrus Jenőt, egyben megbízta, hogy írja meg a mozgalom történetét.

Petrus a mozgalom történetéről írt tanulmányát 1894-ben újságokban sorozat formájában közölte, majd eredeti jegyzőkönyvekkel, okmányokkal és jegyzetekkel kiegészítve, önálló kötetben is megjelentette. A könyvben ismerteti a hajdúdorogi mozgalom előzményeit, rávilágítva, hogyan vált létkérdéssé a görögkatolikus magyarság számára a magyar liturgikus nyelv szentesítésének és a magyar egyházmegye felállításának megvalósulása. A továbbiakban nyomon követi a mozgalom történetének minden nevezetesebb eseményeit: a Popovics püspökhöz, az ország egyházi és világi vezetőihez intézett feliratot és annak eredményét, a görögkatolikus magyarok első országos kongresszusának lefolyását, a hajdúdorogi külhelynökség megalapítását, a Végrehajtó Bizottság 1881. és 1896. évi újabb feliratait és azt a szívélyes fogadtatást, melyben a feliratokat átnyújtó küldöttség tagjait az ország főpásztorai és vezető politikusai részesítették.

Részletesen beszámol a fővárosban tartott első magyar nyelvű liturgiáról.

Mint említettük, a millennium évében, 1896. június 10-én az Állandó Végrehajtó Bizottság úgy döntött, hogy a küldöttség, mely Budapestre viszi a magyar görögkatolikusok megismételt és sürgető felterjesztéseit, mielőtt ezeket a címzetteknek átadná, szentmisén vesz részt. Mivel Pesten ekkor még görögkatolikus templom nem volt, a Bizottság kérésére Pásztélyi Jenő ügyvéd - az alakulóban lévő budapesti görögkatolikus egyházközség elöljárósága nevében - kieszközölte, hogy az egyetemi templomban 1896. június 27-én görögkatolikus szentmisét végezhessenek. Ez meg is történt.

A budapesti magyar nyelvű liturgia híre Rómába is eljutott, még hozzá olyan beállításban, hogy a magyar kormány a magyar nyelvű liturgiát is a nemzetiségek magyarosítására akarja felhasználni. Az egyházjogi előírások mellet ez a rosszindulatú tájékoztatás is közrejátszhatott abban. Ezt követően a Szentszék a magyar nyelvű liturgiát betiltotta. /1986. szeptember 2.1 Ezt a rendelkezést azonban nem lehetett végrehajtani, mert végveszélyt jelentett volna a görögkatolikus magyarság számára. így pl. a főváros és Debrecen városa, csak azzal a feltétellel volt hajlandó görögkatolikus egyházközség és templom létesítését támogatni, ha a szertartásokat kizárólag magyar nyelven fogják végezni.

Petrus Jenő azzal fejezi be a könyvét, hogy bár jelenleg a Szentszék tiltja a magyar liturgiát, a magyar kormány viszont csak akkor hajlandó magyar görögkatolikus egyházmegye felállításáról tárgyalni, ha előbb megoldódik a magyar liturgia ügye, tehát a magyar görögkatolikusok helyzete kilátástalan, mégis hinni, bízni, reménykedni kell. Szilárd meggyőződéssel vallja, hogy: "Meglesz a püspökség, a naptáregyesítés, a pápailag jóváhagyott magyar liturgia... Dorog, ... nem teszi, nem teheti le a fegyvert győzelem nélkül. És eléri győzelme napjának felvirradását, eléri célját, felmagasztalásának dicsőségét".

A könyvhöz a bevezetést ugyanaz a református vallású György Endre írta, aki sajtó alá rendezte és a Magyar Tudományos Akadémia ülésén bemutatta Farkas Lajos: "Egy nemzeti küzdelem története" című emlékiratát.

György Endre a könyvhöz írt bevezetésében, éppen úgy mint az Akadémián tartott előadásában, a görögkatolikus magyarság helyzetének igen alapos ismeretéről tesz tanúságot. Egyben kijelenti, hogy ő a magyar görögkatolikusok mozgalmával teljes mértékben azonosítja magát, és ezért - teszi hozzá - készségesen ragadom meg az alkalmat, hogy bemutatván Petrus Jenő úr művét... újólag vegyek alkalmat magamnak e nagyfontosságú küzdelem igazságos voltára hívni fel minden gondolkodó elmét".

"Ezen küzdelem tárgya - folytatja - a magyar oltári nyelv jogosultsága, s ennek biztosítása céljából egy magyar püspökség létesítése. "Ezt a követelést ő teljesen megalapozottnak és igazságosnak tartja".

"Ez az egyszerű igazság - fejezi be a bevezetést György Endre - szól Petrus Jenő művéből is, ez a magyar görögkatolikusok ügyének alapja, s ez az egyszerű igazság szent ügyük feltétlenül bekövetkező sikerének záloga".

R

Roskovics Ignác festő

Roskovics Ignác

1854. Szalók | 1915. Budapest

Élettörténete

Zemplén megyében, Szalókon született 1854. szeptember 20-án. Édesapja ekkor itt volt parókus, később nagyprépost lett Ungváron. Ő volt egyik megteremtője a mai magyar liturgikus nyelvünknek. Roskovics Ignác a gimnáziumot Debrecenben és Ungvárott végezte. Érettségi után másfél évig Bilkén élt. Itt Vidra Ferdinánd templomfestő mellett tanult és dolgozott. Festészeti tanulmányait Budapesten és Münchenben végezte. Még a budapesti mintaiskola növendéke volt, amikor a Képzőművészeti Társulat 1880. évi kiállításán bemutatták a "Tud-e váltani" c. festményét. Münchenben festette meg a "A Szentlélek eljövetele" képet, melyet Pesten 1882-ben kiállításon mutattak be, és amely őt azonnal az ország egyik legismertebb vallásos festőjévé tette. Kitüntetéseket, megrendeléseket kapott. A sikeres bemutatkozás után Rómában töltött egy évet, az ottani remekműveket tanulmányozta. Hazatérése után a fővárosban telepedett le és életképeket kezdett festeni. Ezek közül legismertebbek: Igyék már kelmed, Acél, kova, tapló, Extra passió, Pipacs, A rózsámnak, Csak neked, Olyan nincs!, és a Pici piros alma című képei. E legutóbbi alkotását az 1885. évi tárlaton mutatták be. A képnek hatalmas sikere volt, a művész megkapta érte a Képzőművészeti Társulat első díját. A reprodukciók tömegét készítették róla, s ezek révén az egyik legismertebb magyar festménnyé vált. Érthető, hogy a művész sorra kapta a megbízatásokat. A lévai piarista templom számára elkészítette a Szent József a kis Jézussal c. oltárképét, melyet 1883-ban kiállításon mutattak be. A Zemplén megyei Szinnán hét freskót és három oltárképet, Mária-Radnán oltárképet festett /1888./, freskókkal díszítette a józsefvárosi templomot /1894-95./, elkészítette a kőbányai új templom oltárképét /1899./, falfestményeket készített a budavári Szent István teremben (1900.),a kecskeméti nagytemplomban /1902./. Az előbbiért állami kis aranyérmet, az utóbbiért Lotz díjat kapott. Plascsenyicákat, vagyis síri lepleket készített görögkatolikus templomok számára. Számos híres kiadvány illusztrációját is ő készítette el. Munkásságáért az államtól magas kitüntetéseket kapott. Tevékenyen kapcsolódott be a fővárosi görögkatolikusok életébe. Az Országos Bizottság alelnöke lett, részvett az 1900. évi római zarándoklaton, sőt ő készítette el annak az emlékiratnak az illusztrációját, melyet a zarándoklat alkalmával átnyújtottak XIII. Leó pápának, s amelyben a magyar görögkatolikusok a magyar szertartási nyelv szentesítését kérik. Az Emlékirat fedőlapjára a művész a Patrona Hungáriáé című Mária képet festette.

A fővárosban a görögkatolikusoknak nem volt egyházközségük. Az itt élő hittestvéreink 1895. január 6-án egyháztanácsot szerveztek. Roskovics ennek is tagja lett, sőt az egyháztanács 1895. május 7-i gyűlését az ő műtermében tartották. A budapesti görögkatolikusok megkapták a Szegényház téri /ma: Rózsák téri / római katolikus templomot. A templomot természetesen át kellett alakítani a görög szertartás követelményeinek megfelelő formában. Ennek tervét Roskovics készítette el. A templom kegyura, a fővárosi tanács hozzájárult ahhoz, hogy ő készítse el a főoltár képét is, de kikötötte, hogy ugyanolyan képet fessen, mint amilyen a pápának átadott Emlékirat fedőlapját díszítette. E kép másolata látható a debreceni templomunk főoltárán. A budapesti görögkatolikus egyetemisták 1904. október 20-án megalapították a nagyhírű Vasvári Pál Kört. Roskovics az összejöveteleken rendszeresen részt vett s a Kör tagjainak életre szóló példát adott a görög szertartáshoz való töretlen ragaszkodása. Színes, vonzó egyénisége, szellemessége, kifogyhatatlan jókedve élményszerűvé tette a fiatalok együttlétét.

Roskovics 1915. november 29-én meghalt. Hagyatéki kiállítását 1918-ban rendezték meg a Nemzeti Szalonban. Számos műve a Nemzeti Galériában található. 1929-ben Budapesten a XII. kerületben utcát neveztek el róla. Síremlékét a Kerepesi temetőben 1931. október 11-én avatták fel.

Roskovics Ignác nagyprépost

Roskovics Ignác

1822. Tokaj | 1995. 

Görög katolikus történetünk e különlegesen kimagasló személyisége Tokajban született 1822. július 11-én. Édesapja ügyvéd volt, ő azonban papi hivatást érezve, egyházi pályára szeretett volna lépni. Miután Ungváron leérettségizett, kispapnak jelentkezett, azonban akkoriban oly sok volt a pályázó, hogy őt nem vették fel, ezért jogi pályára ment. Papi hivatása továbbra is megmaradt, ezért miután Egerben és Nagyváradon elvégezte a jogakadémiát, újra jelentkezett, ezúttal sikerrel, felvették a munkácsi egyházmegye papnövendékei közé /1843/.

A munkácsi egyházmegyét XIV. Kelemen pápa állította fel 1770-ben. Területe 13 vármegyére terjedt ki, a mi vidékünk is a munkácsi püspök joghatósága alá tartozott.

Mária Terézia királynő az egyházmegye székhelyét Munkácsról Ungvárra helyezte át. Ennek egyrészt az volt az oka, hogy Ungvár földrajzi fekvése kedvezőbb volt, a hatalmas egyházmegye minden pontjáról könnyebben meg leheteti közelíteni. Másrészt Ungváron megvoltak az egyházmegyei központ számára nélkülözhetetlen épületek, melyeknek felépítéséről egyébként az államnak kellett volna gondoskodnia.

A pápa 1773-ban feloszlatta a jezsuita rendet. A rend ungvári temploma lett a görög katolikus székesegyház, a rend kollégiuma pedig a püspöki székház. A papnevelő intézetet a Drugeth-várban helyezték el (l775).

Roskovics Pesten kezdte meg, de a Drugeth-várban fejezte be teológiai tanulmányait. 1848-ban szentelte pappá Popovics Bazil püspök. Felszentelése után előbb szalóki, majd 1856-ban karászi, 1862-ben pedig hajdúböszörményi lelkész lett. Úgy tűnik, hogy felesége halála után (1866) nem volt lelki ereje Hajdúböszörményben maradnia, s a viszonylag jelentős parókiát egy kisebb, csendesebb egyházközségre cserélte fel. Nyírpilisre távozott.

Pászthélyi Kovács János munkácsi püspök ismerve képességeit az ungvári papnevelő intézet spirituálisává, a papnövendékek lelkiatyjává és tiszteletbeli kanonokká nevezte ki (1875). A későbbiek során újabb megbízásokat kapott: 1877-ben teológiai tanár, 1878-ban székesegyházi kanonok és egyházmegyei tanfelügyelő, 1892-ben pesti nagyprépost lett.

Liturgikus fordításai

Roskovics Ignác életének jelentős részét magyar egyházközségekben töltötte. A munkácsi egyházmegye hivatalos liturgikus nyelve az ószláv volt. Ezen a nyelven végezték a szertartásokat a magyar vidékeken is. Voltak helyek, ahol ez nem is okozott semmiféle problémát, a hívek elfogadták, hogy az a szent nyelv, ezen a nyelven kell imádkozniuk és énekelniük, nem pedig magyar nyelven, amelyet otthon használnak. Ez a jelenség egyáltalán nem volt ismeretlen. Az erdélyi református fejedelmeknek valósággal kényszeríteni kellett a románokat arra, hogy a szertartásokat ne ószlávul, hanem a saját nyelvükön végezzék. Arra is emlékezhetünk, hogy a római katolikusoknál a zsinat után sokfelé milyen nagy felháborodást váltott ki a latin nyelv kiküszöbölése és a népnyelv bevezetése a liturgiába.

Azonban a legtöbb magyar egyházközségben már réges-régen felmerült az anyanyelv használatának igénye a szertartásokban. Ezt a papok úgy próbálták megoldani, hogy egy-egy éneket magyarra fordítottak, s a hívek ezeket énekelték a templomban. Egy ősrégi hagyomány szerint Izaiás, De Camillis József munkácsi püspök rokona, akit a püspök 1692-ben debreceni parókusnak nevezett ki, több görög éneket magyarra fordított (1693). Az így készült fordítások nyomdába nem kerültek, kéziratban maradtak, így terjedtek és el is kallódtak.

A magyar liturgikus nyelv iránti fokozott igény összefügg a XVIII. század közepén elinduló nemzeti megújulással.

A század közepén már feltűnnek a magyar nyelv újjáéledésének jelei. A költők a nép nyelvén szólalnak meg, a tudósok megteremtik az egyes tudományágak magyar szakkifejezéseit.

II. József király 1784-ben az ország hivatalos nyelvévé a németet tette. A magyarság egy emberként szállt szembe a király intézkedésével. Valóságos divattá vált a magyar nyelv használata, sőt már az 1790/91-es országgyűlésen jelentkeztek a magyar államnyelv bevezetésére irányuló törekvések, s ez az 1843/44. évi országgyűlésen valósággá is vált.

Ilyen történelmi helyzetben érthető, hogy a magyar liturgikus nyelv használata nemcsak a hívek igénye, hanem a nemzeti hovatartozás eszméjének követelménye is lett. A liturgikus fordítások szaporodtak. Azt tudjuk, hogy Bacsinszky András hajdúdorogi parókus, a későbbi munkácsi püspök éppen úgy, mint többi magyar községben működő pap, magyarra fordított liturgikus szövegeket. A század utolsó évtizedében elkészült Aranyszájú Szent János liturgiájának teljes fordítása. 1793-ban Krucsay Mihály gálszécsi lelkész, 1795-ben pedig Kritsfalusi György ungvári tanár ültette azt át nyelvünkre.

A későbbi évtizedekben újabb fordítások egész sora készült el. Csopey Antal ungvári kanonok, Vaskovics Sándor nyírtassi, Vályi János kosáni, Lukáts József abaújszántói lelkészek munkássága során valamennyi nyilvánosan végzett szertartás magyar fordítása elkészült.

A fordítók buzgóságának két magyarázata is van. Egyrészt a hívek annyira nem értették az ószláv nyelvet, hogy a liturgia vigasztaló és felemelő élményében nem is részesülhettek. Másrészt a nacionalizmus ébredésével, a magyarországi nemzetiségi mozgalmak magyarellenes hangulata miatt a társadalom nem kis gyanakvással tekintett a magyar görög katolikusokra, akik templomaikban az orosznak nevezett ószláv nyelvet használták. Ekkor kezdtek - rosszindulattal - a görög katolikusokkal kapcsolatban "orosz vallásról", "orosz papról", "orosz templomról" beszélni. A híveket oroszoknak nevezték, és mélységesen lenézték. Papjainkat Révész Imre, országos hírű református lelkész, az egyházi iskolák fejlődéséről írt könyvében azzal vádolja, hogy még a magyar ajkú hívek körében is "a muszka nyelvet igyekszik terjeszteni, fenntartani." Mindezek miatt igen sok görög katolikus hívő, elsősorban az értelmiségiek, akik még munkahelyeiken is gyanúsítgatásoknak voltak kitéve vallásuk miatt, elhagyták őseik vallását, szertartást változtattak, vagy protestáns hitre tértek.

Roskovics közvetlen közelről találkozott a szláv liturgikus nyelv problémájával, különösen akkor, amikor Debrecenben megkísérelte a leány-egyházközség megszervezését. A város elöljárói megtagadtak tőle minden támogatást, éreztették vele, hogy ennek igazi oka a szláv nyelv templomi használata. Még fájdalmasabban érintette, hogy debreceni hívei közül igen sokan titkolják, sőt az összeírásoknál le is tagadják vallásukat. Nem is sikerült neki leányegyházat alapítani a városban.

Roskovics jól ismerte a korábbi liturgikus fordításokat. Észrevette, hogy ezek nem egységesek, már emiatt sem lehetne azokat a magyar egyházközösségekben bevezetni. Ez a körülmény is közrejátszott abban, hogy már fiatal pap korában megkezdte a legszükségesebb liturgikus imák és énekek magyarra való fordítását. Hosszú éveken át dolgozott e fordításokon, ami érthető is, hiszen a liturgikus fogalmak kifejezésére számos új szót kellett kitalálnia. Végül 1862-ben, Debrecenben megjelent nagy műve ezzel a címmel: „Ó- hitű imádságos és énekes könyv az egy szent, közönséges és apostoli anyaszentegyház napkeleti, vagyis görög rendje szerint."

Tulajdonképpen ez volt az első terjedelmesebb és minden magyar görög katolikus által használható ima- és énekes-könyv.

Itt kell megjegyeznem, hogy a Görög Katolikus magyar naptár 1913. évi számának 50. oldalán azt írja, hogy az első magyar nyomtatott görög katolikus énekeskönyv 1833-ban jelent meg Kerekes Demeter hajdúdorogi parókus fordításában. Ezzel a kiadvánnyal azonban még soha sehol nem találkoztam, és nem is ismerek olyan embert, aki látta volna.

Roskovics munkáját Popovics Bazil püspök igen szívesen fogadta, szerzőjét megdicsérte és további munkára buzdította. Egyébként a könyv nagyon gyorsan elterjedt a magyar egyházközségekben. Egymás után jelentek meg újabb kiadásai: 1893-ban már a hetedik kiadása jeleni meg. Ez egymagában bizonyítja, hogy milyen égetőn volt szükség a magyar nyelvű ima és énekeskönyv kiadására.

E kiadványnak köszönhető, hogy a magyar görög katolikusok templomaiban a nyilvános szertartásokat: az utrenyét, a vecsernyét és a szent liturgiának a pap által hangosan mondott részeit nyelvünkön végezzék.

Az a gyakorlat alakult ki, hogy az utrenyét és a vecsernyét teljesen magyarul végezték, a szent liturgiát is az úgynevezett kánoni rész kivételével: az átlényegülést, valamint az azt közvetlenül megelőző és követő szöveget továbbra is ószlávul mondták.

Ez a gyakorlat érvényesült a legtöbb templomban, de nem mindenütt. Volt, ahol a pap egy-egy könyörgést a reggeli és az esti istentiszteletben is ószlávul mondott. A legtöbb pap a szentmise csendes imáit ószlávul végzete, de volt olyan is, aki ezeket is magyarul mondta.

A magyar görög katolikusok vezető rétegének, a Hajdúdorogi Állandó Bizottságnak az volt a véleménye, hogy ameddig templomainkban csak egyetlen mondat is elhangzik idegen liturgikus nyelven, a magyarságunkat mindig kétségbe lógják vonni. Éppen ezért ők azért küzdöttek, hogy a szertartásunk nyelve minden idegen nyelv kizárásával csakis magyar legyen.

Révész Imre református lelkész az említett tanulmányában nemcsak azzal vádolja a görög katolikus papokat, hogy a magyar ajkú hívek körében a muszka nyelvet terjesztik, hanem azt is szemünkre veti, hogy "a tudományosság és a literatúra terén semmi életjelet" nem adnak. Roskovics erre a különben nem egészen alaptalan vádaskodásra is rá akart cáfolni. Fő művének megjelenése után is szüntelenül dolgozott, egymás után adta ki munkáit, melyekkel népünk szellemi színvonalát akarta emelni.

Még a hajdúböszörményi működése idején adta ki a "Gör. Kath. Katekizmus", ill. "A magyar királyság földirata" című könyvét (Debrecen, 1864. ill. 1866).

Nyírpilisen készítette el az "Ó-hitű kis imádságos és énekes könyv" c. munkáját, melynek csak a harmadik kiadását ismerjük. Ez is Debrecenben jelent meg 1873-ban.

Ugyancsak Nyírpilisen írta a "Gör. Szertartású Kath. keresztény tanítás elemei" című könyvét, ami szintén Debrecenben jelent meg, ugyanabban az évben, mint az előbbi.

Amikor Ungvárra került, sokirányú és felelősségteljes elfoglaltsága mellett is szakított időt arra, hogy gazdagítsa a görög katolikus magyarság egyházi irodalmát. Itt írta a Morális c. könyvét (Ungvár, 1877), valamint a "Gör. Szert. Katholikus kis káté" c. munkáját (Budapest, 1881). Ezeken kívül számos vallásos ismereteket nyújtó füzetet adott ki a nép számára. Több írása jelent meg a tanügyi lapokban. Számos fordítása, liturgikus tanulmánya és más munkája kéziratban maradt.

Roskovics ungvári munkássága a maga idejében ma már szinte felmérhetetlen jelentőségű volt. Feltehetően igen nagy szerepe volt abban, hogy a városban még inkább fellendült az amúgy is mozgalmas szellemi élet. Sorra jelentek meg görög katolikus papok, teológiai tanárok írásai, elsősorban latin és magyar nyelven.

Roskovics megérte, hogy alig volt olyan görög katolikus magyar család, amelynél néhány munkája ne lett volna feltalálható. Jól tudta, hogy írásaival hozzájárul a görög katolikus magyarság önazonosságának tudatosításához.

Életének legboldogabb percei azonban azok voltak, amikor tudomást szerezhetett róla, hogy munkássága nyomán egyre több templomban csendül fel nyelvünkön a liturgikus ének.

Csendesen, fájdalom nélkül hunyt el 1895. február 15-én. Azon a napon a Julián naptár szerint az igaz életű Szent Simeon ünnepe volt. (A századunk eleje óta ez az ünnep február 16-án van, mert ekkor a Gergely és a Julián naptár közötti eltérés egy újabb nappal növekedett).

Roskovics Ignác, a mai magyar liturgikus nyelvünk egyik megteremtője, a magyar liturgia fáradhatatlan apostola, munkás élete végén imádkozhatta Szent Simeonnal, a szent Öreggel:

"Most bocsásd el Uram a te szolgádat a Te igéd szerint békességben."

S-SZ

Szabó Jenő

Szabó Jenő

1843. Fancsika | 1921. Budapest 

A budapesti görögkatolikus egyházközség 1922. október 29-én tartott közgyűlésén Dr. Répássy Miklós h. államtitkár a többi között a következőket mondta róla:

"Neve a görög katolikus magyarság számára fogalommá lett."

 "A görög katolikus magyarság küzdelmeinek vezetését a legválságosabb időben vette kézbe... Hivatottabb ember Szabó Jenőnél nem is állhatott volna a görög katolikus magyarság élére... Neki mindene volt a görögkatolikus magyarság, - a görög katolikus magyarságnak pedig mindene volt Szabó Jenő." /Görögkatholikus Tudósító c. újság 1922. november 19-i száma/. Ki volt hát Szabó Jenő, a görögkatolikus magyarság e lánglelkű vezéregyénisége?

Élettörténete

1843. szeptember 30-án született az Ugocsa megyei Fancsikán, ahol édesapja görög katolikus pap volt. A gimnáziumot Ungvárott, az egyetemet Pesten végezte. Ő is, mint akkoriban h legtöbb görögkatolikus fiatal, a szegénységgel küzdve, nélkülözések között folytatta tanulmányait. Azonban kiemelkedő tehetsége és kitartó szorgalma az egyetem befejezése után szinte azonnal elindította felfelé ívelő pályáján.

1865-ben gyakornok, 1866-ban fogalmazó Ürményi József tiszavölgyi királyi biztos mellett. 1868-ban átlépett a közmunka és közlekedésügyi minisztériumba. Előbb az elnöki osztály titkára lett, majd a vasúti osztályra került át és ott is maradt egészen addig, míg nyugdíjba nem ment. 1874-ben osztálytanácsos, 1887-ben miniszteri tanácsos; a vasúti és a gyári szakosztály főnöke. 1880-1892 között a vasút-államosítási ügyek előadója.

A magyar vasút fejlesztésében igen nagy érdemeket szerzett. Soha nem titkolta, hogy vasúti politikájában meghatározó szempont volt az, hogy a görögkatolikusok által lakott vidékeken létesítsenek vasútvonalakat. Neki köszönhető a Debrecen-Hajdúnánás közti vonal kiépítése, mely Hajdúdorogot bekapcsolta az ország vérkeringésébe, továbbá a Szatmár-Fehérgyarmat vonal is. Az Ő tevékenysége nyomán épültek meg a kárpátaljai keskenyvágányú vasútvonalak, így a többi között a Borzsavölgyi vasút, amely Beregszász-Dolha között húzódott, s amely gazdaságilag megváltoztatta az itt élő, túlnyomó többségében görögkatolikus nép életét, és egyben elérhető közelségbe hozta ezt a különleges szépségű tájat a más vidékeken élő számára is.

1892- ben mint I. Ferenc József király megbízottja, megköti a magyar-román vasúti csatlakozási szerződést. Ez volt az első eset, amikor Magyarország Ausztriától függetlenül kötött vasúti csatlakozási szerződést.

1977-től vasúti szakcikkeket írt a Vasúti és Közlekedési Közlönyben, valamint a Budapesti Szemlében. Más témájú cikkei a Nemzetgazdasági Szemlében jelentek meg.

Önálló művei: A magyar királyi államvasutak jelzési utasításai /Bp.1885/; Baross Gábor rendszere és művei /Bp.1894 Különlenyomat a Budapesti Szemlében megjelent cikksorozatból. Támadja a miniszter vasúti politikáját/; Vasúti politikánk fejlődéséhez /Bp.1895. Különlenyomat a Budapesti Szemlében megjelent tanulmányaiból/.

1893-ban nyugdíjba ment. Ekkor megkapta a Lipót-rend III. osztályú fokozatát, a Vaskoronarend kiskeresztjét, valamint a román koronarend nagy tiszti keresztjét. A minisztériumból a Kereskedelmi Bankba lépett át, s annak igazgatója lett.

1896-ban a király a főrendiház tagjává nevezte ki. Ő volt az első görögkatolikus magyar világi ember, aki a főrendiházba bejutott.

1905-ben Fejérváry Géza miniszterelnök Szabó Jenőnek felkínálta a kereskedelmi, később pedig a pénzügyminiszteri tárcát. Azonban Ő egyiket sem vállalta. Saját bevallása szerint kizárólag a vallás- és közoktatásügyi minisztérium vezetését fogadta volna el, mert ebben a pozícióban tudott volna valamit tenni a görögkatolikus magyarság érdekében.

A Görög Szertartású Katholikus Magyarok Országos Bizottsága /OB./

Mint említettem, a Hajdúdorogi Állandó Végrehajtó Bizottság ismételten feliratot intézett az ország egyházi és világi vezetőihez, kérve a magyar görögkatolikus püspökség felállítását, valamint a magyar liturgikus nyelv szentesítésének kiesz-közlését. A küldöttséget, mely a feliratokat a fővárosba vitte, az illetékesek előzékeny fogadtatásban részesítették, támogatásukról biztosították, ám a kérések megvalósításában előrelépés nem történt. A magyar sajtó is lelkesen támogatta a görög katolikus magyarok ügyét, ez azonban többet ártott, mint használt, mert az egész mozgalomnak politikai színezetet adott.

Ilyen reménytelen helyzetben érkezett el a magyar görögkatolikusok számára 1896, a millennium éve, a honfoglalás 1000. évfordulója. Országszerte fényes ünnepségeket rendeztek, millenniumi emlékműveket állítottak fel. Őseink abban reménykedtek, hogy ez a nevezetes esztendő végre meghozza kéréseik teljesülését. Ezt sürgette országgyűlési felszólalásában a választókerület képviselője, Kovács József is.

A Végrehajtó Bizottság 1896. június 10-én Hajdúdorogon értekezletet tartott. Ezen elhatározták, hogy újabb előterjesztést intéznek az ország vezetőihez. A két korábbi kérés mellé egy harmadik, már évtizedek óta felszínen lévő kívánságot is csatoltak: a naptáregyesítést, vagyis az elavult Julián naptár helyett a Gergely naptár bevezetését. Azt is elhatározták, hogy a kérvényeket ötven tagú küldöttség viszi fel Budapestre, de azok átadása előtt ünnepélyes magyar misét tartanak. Ez utóbbira június 27-én került sor a budapesti egyetemi templomban. Miután az előző napon a fővárosi lapok hírül adták a nevezetes eseményt, a templom megtelt a fővárosban élő görögkatolikusokkal és más érdeklődőkkel. Jelen volt számos római katolikus lelkész is. A misét Újhelyi Andor hajdúdorogi paróchus végezte Fodor István és Ruttkay Pál hajdúdorogi káplánok segédletével.

Az ünnepélyes nagymise lenyűgöző hatást váltott ki a jelenlévőkben. A fővárosi napilapok részletesen beszámoltak róla.

Közvetlenül a szentmise után a küldöttség tagjai átadták a kérvényeket az ország vezetőinek, és annyi biztatást és ígéretet kaptak, hogy biztosak voltak kéréseik gyors teljesülésében.

Az egyetemi templomban tartott magyar mise híre Rómába is eljutott. A Szentszéket a magyar nép ellenségei úgy tájékoztatták, hogy a magyar kormány a magyar nyelvű liturgiával is a nemzetiségeket akarja elmagyarosítani. Pedig magyarul - nem is teljesen - csak a magyar egyházközségekben végezték a szertartásokat, a ruszin, román, szlovák községekben erre még csak kísérletet sem tettek.

A Szentszék a tridenti zsinatnak II545-1563/ a népnyelv liturgikus használatának tilalmát érvényesítve, a magyar liturgiát betiltotta. /1896. szeptember 26./

Viszont Bánffy Dezső miniszterelnök a parlamentben már korábban /szeptember 5-én/ leszögezte: előbb a magyar liturgia kérdését kell dűlőre vinni, annak engedélyezését kell kieszközölni, a kormány csak azután foglalkozhat a magyar görög katolikus püspökség felállításával.

A magyar liturgia betiltása után a korbeli pesti újságok kíméletlenül támadták a Szentszéket; a legsúlyosabb vádakkal illették a magyar katolikus püspöki kar egyes tagjait is.

A Szentszék és a kormány álláspontja azonban felrázta a fővárosban élő magyar görög katolikus értelmiségieket. Felismerték, hogy végveszélybe került a görög katolikus magyarság és összefogtak annak megmentésére.

Szabó Jenő kezdeményezésére 1898. június 20-án Budapesten megalakult a Görög Szertartású Katolikus Magyarok Országos Bizottsága /OB./, melynek Ő lett az elnöke. Társelnökök: Farkas Pál hajdúdorogi földbirtokos, Pászthélyi János és Illés Jenő kúriai bírók, Leővey Sándor miniszteri tanácsos, Medvigy Mihály királyi táblai tanácselnök. Alelnökök: Andor Gyula képviselőházi elnöki tanácsos, Pászthélyi Jenő ügyvéd és Roskovics Ignác festőművész. 

Az Országos Bizottság célkitűzése:

1./ A jelenlegi egyházmegyei keretek fenntartása mellett kieszközölni a magyar szertartási nyelv törvényes elismerését. Külön magyar egyházmegye felállítását nem kívánta, mert véleménye szerint a görög katolikus híveknek nemzetiségi alapon való elkülönítése egyházi és nemzeti szempontból egyaránt hátrányos következményekkel járna. - A magyar püspökség felállítása érdekében a Hajdúdorogi Állandó Végrehajtó Bizottság folytatta a küzdelmet. - Az OB. és a VB. ebben meg is állapodott.

2. / A naptáregyesítés.

3. / A liturgikus mozgalomnak a nacionalista elemektől való megtisztítása, s annak tisztán vallási alapokra való visszavezetése.

 4. / Zarándoklat szervezése Rómába, s ennek során a pápától emlékiratban kérelmezi a magyar liturgia szentesítését.

 E programhoz az OB. egyetlen felhívására 1898. szeptember 15-ig 113 egyházközség, 568 filia, 134 527 hívő és számos pap csatlakozott. Ez az eredmény felülmúlta a várakozást.

A római zarándoklat

Az Országos Bizottság 1898. november elején kibocsátotta a római zarándoklatra vonatkozó első felhívását. Ennek célját a következőkben határozta meg:

1./ Annak bizonyítása, hogy a görög katolikus magyarok hűségesen ragaszkodnak az egyház egységének központjához, Rómához, s ez a ragaszkodás élő hiten, tiszta meggyőződésen és odaadó szereteten alapul.

2.1 Azokkal szemben, akik úgy informálták a Szentszéket, hogy nincs is görög katolikus magyarság, e zarándoklattal bizonyítjuk létünket és azt is, hogy elég nagy számban vagyunk ahhoz, hogy figyelembe vegyenek bennünket.

3./ "Végül ki kell mutatnunk Őszentsége előtt, hogy amikor más ajkú hittestvéreinkhez hasonlóan, nyelvünket istentiszteleti nyelvvé emeltetni kérelmezzük, csak a köztünk lábra kapott hitközöny, vallásmegvetés és valláselhagyás ellen küzdünk, mozgalmunk minden ízében tiszta, őszinte és katolikus."

A római zarándoklat céljainak e megfogalmazása a korabeli görög katolikus magyarság legsúlyosabb problémáira mutat rá.

Már említettem, sokan azt állították, hogy görögkatolikus magyarok nincsenek, a magyar liturgiát magyarosításra akarják felhasználni. És ezt nemcsak népünk ellenségei híresztelték - főleg külföldön -, hanem itthon, a magyar köztudatban szinte az volt, hogy a görögkatolikus lehet muszka, vagy oláh, csak magyar nem. A nemzetiségi megbélyegzés számtalan hátrányos következménnyel járt. Emiatt nagyon sokan hagyták el a görög katolikus egyházat.

Azt is említettem, hogy a magyar szertartási nyelvet kizárólag magyar egyházközségekben vezették be, de ott sem mindenütt. Szinte teljesen a helyi pap hozzáállásán fordult meg, hogy a szertartásokat milyen nyelven végzi, és hogy azokból mennyit végez magyarul. Jellemző, hogy néhány kárpátaljai községben a 30-as években, tehát a csehszlovák uralom idején kezdték magyarul végezni a szertartásokat. Azokban a magyar községekben, ahol a szertartásokat nem magyarul végezték, a híveket - akik az idegen nyelvet egyáltalán nem értették - teljesen kikapcsolták a szertartásokból. Nem tudtak bekapcsolódni a liturgiába, melyet csak a pap és a kántor végzett, nagyon sokan el is maradtak a templomtól. így terjedt el még falvakban is a közönyösség, amire a felhívás utal.

A zarándoklatra a jubileumi Szentévben, 1900-ban került sor március 06-09. között. Ezen 461 zarándok - köztük 67 lelkész - vett részt. Vezetőjük Vályi János eperjesi püspök volt. Rómában csatlakozott hozzájuk Firczák Gyula munkácsi püspök. Az ő egyházmegyéjében élt a legtöbb magyar görög katolikus. Útjuk a tengeren viszontagságos volt. Rómában pedig szokatlanul zord időjárás és az a rémhír fogadta őket, hogy az agg pápa aligha tudja őket fogadni azalatt a rövid idő alatt, amíg az Örök városban tartózkodnak. Szabó Jenő ekkor elhatározta, hogy akár az egész családi vagyonának feláldozása árán is addig itt tartja a zarándokokat, amíg a pápa elé nem járulhatnak. Szerencsére erre nem volt szükség.

A római újságok naponta számoltak be a szentévi zarándoklat eseményeiről. Az akkora társadalmi felfogás és szemlélet ismeretében érhető, hogy az újságírókban szinte szenzációszámba menő meglepetést keltett a Rómába zarándokolt magyar görögkatolikus püspökök, értelmiségi vezetők, előkelőségek és az egyszerű hívek összetartása. Valóban, a Szent Márta Szeretetház ebédlőjében együtt érkeztek, magyar énekeket énekelve együtt vonultak be a Szent Péter templomba, együtt végezték az imákat és az ájtatosságokat. Az egész világ előtt bebizonyították a görögkatolikus magyarok létét, és tanúságot tettek egységükről is.

A pápa a római tartózkodás utolsó napján fogadta őket. Vályi János püspök rövid köszöntő beszédében a magyar liturgia szentesítését kérte a pápától. Egyben átadta e kérdésről készült Emlékiratot.

XIII. Leó pápa Szabó Jenőt külön is megáldotta, és örömét fejezte ki, hogy ilyen szép zarándoklatot szervezett.

A zarándoklat záróünnepségét 1900. december 04-én tartották Hajdúdorogon, a Julián naptár szerinti templombúcsú alkalmával. Ezen a napon ünnepelték Szűz Máriának a templomba való bevezetését. Jelenleg a Gergely naptár szerint november 21-én tartjuk.

A rendezvényen megjelent az Országos Bizottság csaknem minden tagja. Az ünnepi beszédet a városházán Szabó Jenő tartotta, akit a résztvevők páratlanul lelkes ünneplésben részesítettek. Melles Emil, a szatmári főesperes - később az első budapesti görög katolikus paróchus - a magyar görög katolikus hívek megbízásából egy díszes albumot nyújtott át neki, melyben 90 egyházközség fejezi ki bizalmát iránta és munkatársai iránt.

Vályi János táviratot intézett az értekezlethez, melyben ezeket írja: "Az Országos Bizottság fáradhatatlan, lángbuzgalmú elnökének és az egybegyűlt lelkes hívő közönségnek legmelegebb üdvözletét küldi, nemes törekvésükhöz Istentől áldást és óhajtott sikert szívből kíván János püspök."

Az OB. a római zarándoklatról 206 oldalas, díszes kiállítású Emlékkönyvet adott ki két térképpel, számos fényképpel, a zarándoklat előzményinek, lefolyásának történetével, a pápának átnyújtott emlékirat szövegével, a résztvevők névsorával.

Felszólalás a Főrendiházban

A Rómában átadott Emlékiratra - melyet a legkiválóbb görög katolikus tudósok készítettek, - Rómából semmiféle válasz nem érkezett. Pedig az évek múlásával a görögkatolikus magyarok helyzetének megoldása egyre bonyolultabbá vált.

Kárpátalján nagyon sokan azért nem tudtak megbarátkozni a külön magyar püspökség gondolatával, mert attól tartottak, hogy ez szakadást idézne elő a magyar és a szláv ajkú görögkatolikusok között. E félelem eloszlatásának egyik eszköze lett volna a "Magyar Görögkatolikusok Egyesülete", mely 1902-ben alakult meg Budapesten. Célja: görögkatolikus ruszin értelmiség nevelése. Ilyen társadalmi réteg korábban szinte egyáltalán nem is létezett, mert az egyetemet, vagy főiskolát végzett ruszinok úgyszólván kivétel nélkül elmagyarosodtak.

 Az egyesület néhány évig működött. Elnöke Szabó Jenő volt, aki e tisztség elvállalásával is kifejezésre akarta juttatni, hogy nem kívánja a magyar és a ruszin görög katolikusok elkülönülését. "Álláspontom - írja - ez: Magyar liturgia és görög katolikus egység, vagyis magyar liturgia, görög katolikus egységgel."

 Az országban fokozódtak a nemzetiségi ellentétek. Felerősödtek azok a hangok, melyek a magyar püspökség megalapítását ellenezték. Újra és újra felröppent az a vád, hogy a magyar állam a magyar liturgiát és püspökséget magyarosítás céljára akarja használni. Velük szemben Vályi János eperjesi püspök a magyar kormány számára készített emlékiratában azt állítja, hogy ha nem oldják meg a magyar liturgia és püspökség kérdését, a nemzetiségi egyházmegyékben élő magyarok elmagyartalanodási folyamata nem állítható meg /1903/. A magyar miniszterelnökség a király számára készített emlékiratot a magyar görög katolikusok egyházi helyzetéről. A miniszterelnöki előterjesztés statisztikai adatokkal igazolja, hogy a magyar görög katolikusok a jelenlegi egyházmegyei keretek között hátrányos helyzetben vannak, problémáikat meg kell oldani /1905./ Ám az illetékesek a nehéz politikai helyzetre hivatkozva, nem voltak hajlandók a kérdéssel foglalkozni. Mindemellett Tisza István miniszterelnök úgy vélte, hogy Róma magyarellenes politikát folytat, és ezért nem foglalkozik a magyar görög katolikusok ügyével.

 Szabó Jenő - aki egyébként éveken át nem hívta össze az OB. nagygyűlését, mert Róma döntésére várt - szintén arra a meggyőződésre jutott, hogy a magyar liturgia csak magyar egyházmegyében valósulhat meg. Ezért eredeti álláspontját megváltoztatva, a hajdúdorogiakkal együtt kérte a magyar görög katolikus egyházmegye megalapítását. /1910/ Azonban az előterjesztésnek most sem lett eredménye, mert a kormány továbbra is fenntartotta az 1896-os álláspontját: az új egyházmegye felállításának előfeltétele a magyar liturgikus nyelv engedélyezése.

Sőt, gróf Zichy János vallás- és közoktatásügyi miniszter, a parlamentben 1911. június 16-án beszédet mondott, melyben azt állította, hogy "a görög katolikusok egyházi élete szabályos mederben folyik, és sehol sem látni jeleket arra nézve, mintha a rutén elem ó-szláv liturgikus nyelve hátrányosan befolyásolná a magyarságot".

Szabó Jenő a főrendiházban 1911. június 30-án tartott nagyszabású beszédében válaszolt a miniszternek, egyben újra kérte a magyar görög katolikusok problémáinak megoldását.

Emlékeztette a minisztert, nem lehet arról beszélni, hogy a görög katolikus magyarok élete nálunk szabályos mederben folyik. Hiszen az országban 50-70 körül van azoknak a tiszta magyar egyházközségeknek a száma, melyeknek templomaiban a magyar nyelv a legkisebb mértékben sem érvényesül. 80-100 között van azoknak a tiszta magyar egyházközségeknek a száma, melyekben a szertartásokat ha nem is teljesen, de zömében magyarul végzik ugyan, de minden felsőbb egyházi engedély és szabályozás nélkül.

Kéri, hogy a kormány változtassa meg az 1896-ban kialakított álláspontját. Ne várjon arra, hogy a Szentszék engedélyezze a magyar liturgiát, és ne tegye ettől függővé a magyar püspökség felállítását. Ha ugyanis megalapítják a magyar görög katolikus egyházmegyét, annak főpásztora ki tudná harcolni "ha nem is a teljes magyar liturgiát, de legalább is körülbelül a mai magyar nyelvű istentiszteleti gyakorlatnak olyan törvényes szabályozását, amely híveinek úgy hitéletét, mint nemzeti életét teljes mértékben alkalmas volna biztosítani." /Itt kell megjegyeznünk, hogy a magyar egyházközösségekben a szertartásokat teljesen magyarul végezték, csak a szentmise legfőbb részében, az úgynevezett kánoni részben, főleg az átlényegülés szavaiban, valamint esetleg a miséző pap csendes imáiban érvényesült az ószláv, vagy a román liturgikus nyelv./

Szabó Jenő beszédében azt is kiemelte, hogy a magyar egyházmegye felállítása "megszünteti azt a régi előítéletet, hogy Magyarországon mindenki lehet magyar, de aki görög katholikus, az csak román, vagy ruthén lehet, magyar azonban nem".

Zichy János miniszter válaszában a kormány álláspontját képviselve kijelentette: "...a logikai rend szerint is elsősorban a liturgikus nyelv rendezése kell, hogy bekövetkezzék, és csak azután dönthető el a magyar püspökség kérdése, mert tulajdonképpen, míg a magyar liturgikus nyelv tételesen elismerve és szentesítve nincs, nincs meg a magyar püspökség lét- és jogalapja." Emlékeztette Szabó Jenőt, az Országos Bizottság megalakulásakor kimondta, hogy a "magyar püspökség felállítását nem tekinti feladatául... továbbá, hogy a liturgikus gyakorlatok végleges szabályozása érdekében az egyházmegyék keretei megbolygatni nem okvetlenül szükséges, de nem is tanácsos..." Ugyanakkor megígérte, hogy Szabó Jenő felszólalásának szellemében "a legnagyobb előszeretettel és kötelességszerűen" foglalkozik majd ezzel a kérdéssel. Végül háláját fejezte ki Szabó Jenőnek, "hogy a görög katolikus magyarság ügyét ilyen szimpatikus hangon a méltóságos főrendiházban szóvá tette."

Zichy az ígéretét beváltotta. Szabó Jenő felszólalását követően a kormány az Országos Bizottság álláspontját magáévá tette. Nem ragaszkodott a magyar liturgikus nyelv előzetes engedélyezéséhez, s a királytól a magyar püspökség felállítását kérte. Khuen-Héderváry Károly miniszterelnök és Zichy János miniszter közbenjárására Ferenc József hozzájárult az egyházmegye felállításához. Az előkészítő tárgyalások megindultak, s ezek eredményeképpen Szent X. Pius pápa 1912. június 08-án megalapította a Hajdúdorogi Egyházmegyét.

 A görögkatolikus magyarság utolsó Kálvária-útja

Szabó Jenő közéleti tevékenysége mellett számos tanulmányban foglalkozott a görög katolikus magyarok problémáival. Ezek általában a fővárosi lapokban jelentek meg. Velük fel akarta hívni az ország közvéleményének, a kívülállóknak a figyelmét arra, hogy 250 ezer magyar görögkatolikus hívőnek milyen emberfeletti küzdelmet kell folytatnia azért, hogy vallásuk miatt ne rekesszék ki őket a magyarság közösségéből, s templomaikban saját anyanyelvükön imádkozhassanak és énekelhessenek. E tanulmányok közül legjelentősebbek:

Küzdelem a magyar liturgiáért /Budapesti Szemle, 1901/298.sz./, Hajdúdorog két zászlaja /Magyar Világ 1906/16.sz. Az egyik zászló felirata: Magyar Liturgia, a másiké: Magyar Püspökség/, Egyházi könyveink /Magyar Világ, 1906/19.sz./, A nemzetiségi kérdés /Magyar Világ 1906/14.sz./, A magyar nyelv a hadseregben és a görög katolikus egyházban /Magyar Világ 1906/37.sz. Ekkortájt folyt éles vita a magyar hadseregben használt nyelv kérdésében./, A hajdúdorogi püspökség /Magyar Világ 1907/4.sz./, A latin szertartású főpapság és a magyar liturgia /Magyar Világ 1907/7-8.sz./, Magyar és osztrák uniópolitika /Magyar Világ 1907/9.sz./. Rámutat arra, hogy az egyházi unió kérdésében az osztrákoknak egészen más a felfogásuk, mint a magyaroknak /A görög katolikus magyarság és a nemzetiségi kérdés (Budapesti Szemle, 1909/39l.sz.)/, a Naptáregyesítés /Pesti Hírlap, 1911. június 17./, Az új görög katolikus püspökségről /Religio, 1911. december 24./ Felekezeti egyetemek és a görög katolikus magyarság /Az Újság, 1912. április 28. Felveti annak lehetőségét, hogy az éppen akkor megalapított debreceni állami egyetemen görög katolikus hittudományi fakultást kellene szervezni. Itt tanulnának a görög katolikus magyar papnövendékek./, Görög katolikus magyar püspökség /Magyar Figyelő 1912/9.sz./. Az új görög katolikus egyházmegye székhelykérdése /Alkotmány 1912. október 01./.

Mindezek és a többi tanulmányok és cikkek, valamint Szabó Jenő beszédei - így a főrendiházban tartott emlékezetes felszólalás is - megjelentek "A görög katolikus magyarság utolsó Kálvária-útja" című kiadványban. /Budapest, 19137.

A kötetet összeállította, bevezetővel és magyarázatokkal ellátta Dr. Sztripszky Hiador görög katolikus tudós bibliográfus és etnográfus. Azonban a könyv nemcsak Szabó Jenő legfontosabb tanulmányait, és beszédeit tartalmazza, hanem ízelítőt ad "az ó-hitű magyarság irodalmából is". Végül megtalálható benne Aranyszájú Szent János liturgiájának szövege Kritsfalusi György ungvári tanár 1795-ben készült fordításában.

Emlékirat a nemzetiségi egyházmegyékben maradt magyarok sorsáról

A Hajdúdorogi Egyházmegye nemcsak örömöt és megnyugvást keltett a görög katolikus magyarság körében, hanem számos igen súlyos problémát is felvetett.

A Szentszék az új egyházmegyéhez csatolt 83 olyan egyházközséget, mely eddig román püspökök joghatósága alatt álltak. Ez a románokat mélységesen felháborította; Pop Cs. István román nemzetiségi párti képviselő a magyar parlamentben azt állította, hogy az átcsatolt egyházközségek közül 19 tiszta román.

Nicolae Jorga, román történetíró, a bukaresti egyetem hírneves tanára az egész Nyugat-Európában elterjesztett 27 oldalas Memoriale-jában azt írja: a hajdúdorogi püspökség felállítása által olyan rettenetes sérelem érte a magyarországi románságot, hogy az nem maradhat megtorlás nélkül. /Ez a debreceni bombamerénylet során be is következett. / Román részről számos ilyen és ehhez hasonló nyilatkozat hangzott el a sajtóban és különböző összejöveteleken.

Szabó Jenő igyekezett ezekre a megnyilvánulásokra azonnal válaszolni.

 Pop Csicsó István képviselő parlamenti felszólalását a Budapest Hírlap és az Alkotmány című lapok 1912. december 21-i számában cáfolja meg; Jorgának pedig "Egy bukaresti tanár a hajdúdorogi egyházmegyéről" című dolgozatában válaszol. A dolgozat a Magyar Figyelő című lap 1913. október 01-i számában jelent meg, és különlenyomat is készült belőle.

 A másik kényes probléma a székhely kérdése volt. A hajdúdorogiak természetesnek tartották, hogy a magyar egyházmegye székhelye csakis az ő városukban lehet. Csakhogy ebben az ügyben a görög katolikus magyarság véleménye igen erősen megoszlott. Sokan azt kívánták, hogy a püspök főleg a szervezés idején, központi fekvésű városban telepedjen le, melyet az egyházmegye minden pontjáról, így az idecsatolt 35 székelyföldi paróchiáról is könnyebben meg lehet közelíteni. Szabó Jenő több tanulmányban is foglalkozott ezzel a problémával. így: Civitas Hajdúdorog /Budapesti Hírlap, 1912. június 09./; Az új görög katholikus egyházmegye székhelykérdése /Alkotmány, 1912. október 01./. Ő is azt kívánta, hogy a püspök székhelye Debrecen, illetve Nyíregyháza legyen.

A harmadik probléma az egyházmegye határain kívül maradt magyar hívek helyzete volt.

Az alapító bulla intézkedése szerint a Hajdúdorogi Egyházmegyéhez 215 498 hívő került. Ezek közül azonban csak 183 757 volt magyar, a többi román, szlovák és ruszin volt.

Az 1910. évi népszámlálás szerint az akkori Magyarországon 304 322 magyar görög katolikus élt. Ezeknek mindössze 60 %-a került a magyar egyházmegyéhez; 40 %-a más egyházmegyék joghatósága alatt maradt. Közülük 80 747 szláv, 40 000 pedig román főpásztorok fennhatósága alatt élt.

A munkácsi és az eperjesi egyházmegyében magyar hívek továbbra is zavartalanul használhatták nyelvüket a szertartásokban és teljesen kielégítő lelkipásztori ellátásban részesültek. Viszont a román érseki tartományban élő magyar hívek kilátástalannak ítélték helyzetüket. Sokan elhagyták a görög szertartást; egyes helyeken viszont, így Aradon, Kolozsvárott, Brassóban, Tordán, külön magyar egyházközséget akartak szervezni, és a hajdúdorogi egyházmegyéhez akartak csatlakozni. Ez a kezdeményezés azonban megtört a román főpásztorok ellenállásán.

Az Országos Bizottság - mely a Hajdúdorogi Egyházmegye felállítása után is folytatta működését - ismételten sürgette a kérdés megoldását. Végül 1917. június 08-án az OB. elnöki tanácsi értekezletet tartott, s innen feliratot intézett a kormányhoz és Csernoch János hercegprímáshoz melynek címe: "A Görög Katolikus Magyarok Országos Bizottságának Emlékirata a Hajdúdorogi Egyházmegyén kívül maradt görög katholikus magyarok egyházi beosztása tárgyában".

Az OB. ebben az emlékiratban annak kimondását kívánja, hogy "A Hajdúdorogi Egyházmegyén kívül maradt magyar görög katholikus hívek, mint más szertartásúak, nincsenek alávetve a lakóhelyükön létező görög katholikus templom ruthén, vagy román plébánosa lelki joghatóságának... eme hívek tartoznak a szentségeket a latin szertartás szerint a latinok templomaiban elfogadni és a latin plébánia hitoktatását elfogadni."

Az OB. e különösnek tűnő javaslatot azzal indokolja, hogy Budapesten 1905-ben a fővárosban élő valamennyi görög katolikus számára paróchiát létesítettek; a románok azonban tiltakoztak a ruténnek minősített, de valójában magyar jellegű egyházközségbe történő beosztás ellen. A prímás Rómához fordult döntésért. A Hitterjesztés Kongregációja 1907. október 07-én hozott határozata értelmében a budapesti paróchia ruténnek tekintendő, ezért a románok, mint más szertartásúak nem rutén parókus, hanem a lakóhelyük szerinti illetékes római katolikus plébános joghatósága alá tartoznak.

Az OB. úgy vélte, hogy a magyar római katolikus püspök magyar görög katolikus híveiket szertartásukban és nyelvükben egyaránt megtartják, majd és papjaikkal is megtartatják és megőriztetik.

1918. január 23-án Miklósy István hajdúdorogi, Nóvák István eperjesi és Papp Antal munkácsi püspök értekezletet tartottak Nyíregyházán. A három főpásztor az OB. javaslatát a leghatározottabban elutasította.

Arra hivatkoztak, hogy ennek megvalósulása megbontaná a magyarországi görög katolikusok egységét, veszélyeztetné a latin és a görög szertartásúak között a békét.

Ugyanakkor elhatározták: a magyar kormány közvetítésével kérni fogják az Apostoli Szentszéket, hogy a magyarországi görög szertartásúak megnevezésénél ne alkalmazzon nemzetiségi - rutén, román - jelzőt, mert ez idézi elő köztük a megoszlást.

Utolsó évei

Szabó Jenő megérte az elvesztett háború végét. A nemzeti Újság című pesti lap 1920. január 07-i számában cikket írt "A görög-katholikus magyarok tragédiája" címmel. Ebben a többi között azt írja, hogy "A világháború alaposan feldúlta egyebek közt a magyar egyházi életet is, és a létalapjukban megtámadott egyházi szervek közt egy sincs, amelynek olyan tragikus volna a sorsa, mint a görög katholikus magyarságé."

Szabó Jenő ekkor még nem tudta, hogy Trianon után az egyházmegye paróchiáinak csaknem a fele idegen uralom alá kerül. Azzal azonban tisztában volt, hogy az egyházmegyét igen nagy veszteségek érik, elvesznek a székelyföldi paróchiák.

"A görög katholikus magyarok országos bizottsága - írja - mintha előre megérezte volna a veszedelmet, már 1917. évi június hó 08-án kelt, a kormányhoz és a hercegprímáshoz benyújtott Emlékiratában megtette az erre vonatkozó javaslatát../1 Azt remélte, hogy a békekötés után "sokoldalú tárgyalások fognak megindulni a római Szentszékkel, és bízunk benne, hogy ott a görög katholikus magyarság ügye is megnyugtató rendezést fog nyerni."

Szinte utolsó leheletéig tevékeny szerepet játszott az Országos Bizottságban és a budapesti egyházközségünk életében. "Egyházközségünk céljaira tett nagyszerű alapítványai ma is egyedül állóak". /Répássy M./

Hosszú szenvedés után 1921. augusztus 24-én elhunyt. Egyik legkiválóbb munkatársa és barátja, Melles Emil budapesti apát-paróchus temette el augusztus 26-án.

Szamovolszky Ödön

 Szamovolszky Ödön

1878. Nagyberezna | 1914. Budapest 

6. kép 

1. kép 

2. kép 

3. kép 

4. kép 

5. kép 

7. kép 

8. kép 

 

 

 

Terdik Szilveszter

Szamovolszky Ödön (1878–1914) görögkatolikus szobrász

Az idén a „nagy háború” befejezésének 100. évfordulójára emlékezünk. Az áldozatokat, veszteségeinket teljességgel számba venni lehetetlen feladat, viszont kötelességünk időről időre felidézni olyan híres, egyházunk életében is fontos szerepet játszó személyek emlékét, akiknek az életét a szörnyű háború eseményei végzetesen alakították. Ilyen személyiség Szamovolszky Ödön, a 20. század elején alkotó szobrászművészünk. Őt 1914 decemberének elején sorozásra rendelték be, aminek influenzásan is eleget tett. A hosszú ácsorgás alatt még jobban megfázott, tüdőgyulladást kapott, majd december 28-án elhunyt. Neve csupán a korszak művészetét alaposabban ismerő kollégák, illetve a görögkatolikus magyarok törekvéseivel foglalkozó szakemberek fülében cseng ismerősen. Olyan fiatalon ragadta el a halál, hogy nagyszabású megbízásai már nem készülhettek el. Megvalósult köztéri szobrain kívül további művei részben köz-, részben magángyűjteményekben lelhetők fel, amelyek arról tanúskodnak, hogy valóban egy kiváló művész, sokoldalú tehetség vált az oktalan háború áldozatává.

Szamovolszky életét, munkásságát eddig még nem dolgozták föl tudományos igénnyel. Halála után egykori ungvári tanára, Pap János írt róla hosszabb, személyes hangvételű nekrológot (Fazekasból lett szobrászművész emlékezete. Szamovolszky Ödön 1878–1914. Magyar Iparoktatás 1914–1915. 11–12. szám; újraközölve: Magyar Üveg- és Agyagújság XV, 1915, 11–13. szám). Tíz év múlva kedves barátja és sógora, Prodán János (1878–1948) miniszteri tanácsos önálló kiadványban ismertette a művész életrajzát, műveinek mindmáig legteljesebb jegyzékét is nyújtva ezzel az utókornak (Szamovolszky Ödön emlékének! Budapest 1924). Éppen húsz évvel ezelőtt Pirigyi István egyháztörténészünk is összeállított egy rövid életrajzot, amelyből a művész egyházához fűződő szoros kapcsolatáról tudunk meg izgalmas részleteket (Görög katolikus életsorsok, Debrecen 1998). Köszönöm Prodán Gábor atyának, hogy a családi archívum fotódokumentumait rendelkezésemre bocsátotta.

Szamovolszky az Ung vármegyei Nagybereznán (ma Ukrajna) született 1878. december 27-én (egyes források szerint egy nappal korábban). Apja, Lőrinc (szül. Temesvár, 1845) lengyel ősökkel büszkélkedett, jogot tanult Kassán, majd ügyvédként praktizált. Sok minden érdekelte, túl sok dologgal foglalkozott: Nagybereznán magániskolát működtetett, ahol az ifjúságot előkészítette a gimnáziumi tanulmányokra, de tánciskolát is szervezett, ahol ő maga volt az oktató. A városka környékén még egy forrást is felfedezett, amelyet róla neveztek el, vize a városi vízvezetéket látta el. Pap János Lőrinc művészi hajlamait is méltatja: „Kézügyessége ezermesterré avatta; művészi érzéke pedig a húsvéti hímes tojások ügyes festésében nyilatkozott nála fényesen.” Feleségét, Jacobs Cecíliát, Kassán ismerte meg joghallgatóként. A leány német (szász), evangélikus nemesi családból származott, apja Rozgonyban uradalmat bérelt, egyik fiútestvére, Ottokár a vasbányászatból teremtett gazdagságot. Szamovolszkyék 1882-ben, hogy a gyermekek neveltetése egyszerűbb legyen, Ungvárra költöztek, ahol Lőrinc ügyvédi munkája mellett a Füles Bagoly című szatirikus hetilapot szerkesztette, de részt vett a Népbank létrehozásában is. Ezekben az években nyílt meg a városban az agyagipari iskola. Szamovolszky a Bagolyban csak „fazekas iskolának” titulálta az intézményt, de rövidesen megismerkedett az ott tanító Pap Jánossal, aki végül a lap társszerkesztőjévé vált. Lőrinc azonban 1891 tavaszán öngyilkos lett, nyolc árvát hagyva fiatal feleségére, az ötödik gyerek volt Ödön. Mindezek alapján nem csodálkozhatunk, hogy a kamaszodó gimnazista gyerek egy évig iskolakerülő lett. Számtanból megbukott, a gimnáziumban elvesztette a tandíjmentességet. Kétségbeesett anyja – Pap János emlékezése szerint – az 1892/93-as tanév elején jelent meg fiával az ipariskolában, ahová fel is vették, még ösztöndíjat is kilátásba helyeztek számára, ha jól fog tanulni. Három év alatt meg is becsülte magát a gyerek.

A kassai Kereskedelmi és Iparkamara rendkívüli ösztöndíjának segítségével Budapesten, az Iparművészeti Iskolában folytathatta tanulmányait az 1895/96-os tanévtől kezdve. Szamovolszky naplójában az iskolakerülés idején szerzett tapasztalatait később meghatározó, a művészeti témáihoz alapot jelentő kalandozásoknak tekintette. A csavargás mellett nagyon szeretett harangozni, ministrálni is. Feljegyzi, hogy ifjú feleségével később újra végigjárta kalandjai helyszíneit meg kedvenc templomtornyait. Ekkoriban Valkovszky Miklós, ungvár-ceholnyai parókus foglalkozott vele, aki talán ügyesen be tudta csempészni az ifjú szívébe az egyházához való őszinte ragaszkodást is. Pirigyi szerint már ekkor elkötelezett híve lett a magyar görögkatolikusok jogaiért küzdő mozgalomnak.

Szamovolszky öt évig tartó budapesti tanulmányi ideje alatt számíthatott Gyula bátyja támogatására, aki Szamolányi néven szépíróként is publikált a fővárosi lapokban (1932-ben Szekszárdon hunyt el). Az iparművészeti iskolában Ödön Mátrai Lajos György (1850–1906) szobrász tanítványa volt, akitől önálló feladatokat is kapott: például a Budai Vigadó (épült 1895-99 között) amorette-jeit mintázhatta meg, Gách Istvánnal együtt. Negyedévesként a görögkatolikusok bízták meg, hogy a budapesti magyar egyházközség sikeres megalapításáért érzett hálájuk jeleként készítse el Szabó Jenő (1843–1921) miniszteri tanácsos, főrendiházi tag mellszobrát. Szamovolszky 1900-ban részt vett a görögkatolikusok római zarándoklatán, sőt az ifjúsági tagozat egyik szervezője volt Prodán Jánossal együtt.

A főiskola elvégzése után, 1901-ben katonai szolgálatra rendelték, művészhallgatóként egy év önkéntességre számított, mégis három évre sorozták be. Bevonult, azonban egészsége annyira megrendült, hogy rövidesen minden katonai szolgálat alól felmentették. Édesanyja 1902-ben, 53 évesen hunyt el Ungváron, bátyja egy évvel korábban vesztette el feleségét, és egy kisfiúval maradt özvegyen.

A művész nemsokára európai utazásra indult, olasz, német és francia területen járt. Vándorlása során is volt része elismerésben: Velencében „Éva”-szobrát tüntették ki. Hazatérve Zala Györgynél (1848–1937) és Róna Józsefnél (1861–1939) kezdett dolgozni. 1903-ban, feltehetően a Zellerin-gyár megbízásából a Szent István-bazilika új bronz főkapujára mintázta meg a tizenkét apostol büsztjét (1. kép).

Ekkoriban Horvay János (1874–1944) barátjával együtt önállósították magukat, és a királyi várbazárban kaptak műtermet. Első nagyobb megrendelésük gróf Andrássy Dénes feleségének, Franciskának 1905-ben Rozsnyón felállított szobra lett. A siker hatására egy év múlva Kassán a ’48-as honvédemlékművet készíthették el (2. kép, színezett terrakottavázlat /Prodán András felvétele/. 3. kép, korabeli képeslap az avatásról. A szobrot Trianon után lebontották).

Érdekes, készítéstörténeti adalék, hogy a szobor előtanulmányához készített élőmodellfotó is fennmaradt (4. kép).

Kassán ismerte meg „fiatal nőrokonát”, a 16 éves, evangélikus Kresz Mártát, akit 1906. szeptember 8-án, a szoboravatás után egy nappal feleségül is vett, frigyüket Takács Menyhért (1861–1933) premontrei szerzetes áldotta meg. Szerelmük lenyomata az „Első vallomás” című kettős mellszobor, amelynek bronzváltozata a Magyar Nemzeti Galéria gyűjteményében is megtalálható (5. kép, terrakottamodellje /Prodán András felvétele/). Ez a szobor önarcképe hátterében is feltűnik (6. kép, olaj, vászon /Prodán András felvétele/). Korábban, 1905-ben a két szobrász együtt indult a Kossuth- és a szabadságharc-emlékmű pályázatán is, amelyeken nem arattak nagyobb sikert.

1907-ben azonban már nem Horvayval, akivel megszakította az együttműködést, és új műterem után nézett, hanem Gách Istvánnal (1880–1962) közösen vettek részt a budapesti szabadságharc-emlékmű új pályázatán (Horvay készített később Kossuth-emlékművet a Parlament elé, amelyet 2015-ben állítottak vissza). Az emlékművet a rossz hírű Új Épület helyén kialakított Szabadság térre kellett tervezni. Gách későbbi, 1936-os visszaemlékezése szerint három hónap megfeszített munka után az esélytelenek nyugalmával nyújtották be pályázatukat, amelynek költségvetését is csak az utolsó pillanatban rakták össze. Amikor júniusban meghallották, hogy a zsűri az ő pályaművüknek ítélte az első díjat, el sem akarták hinni. Volt okuk a kételkedésre, mivel a zsűri csak a külföldi tagok erős nyomására volt hajlandó jutalmazni őket, elképzelhetetlennek vélték ugyanis, hogy ezek a szemtelenül fiatal művészek meg is tudnának valósítani egy ilyen léptékű munkát. A zsűri nemzetközi tagjai közül Paul-Albert Bartholomé (1848–1928) francia művész – aki kora legismertebb, a monumentális szobrászat kiemelkedő alkotójának számított – állt ki leghatározottabban a fiatal művészek mellett. A siker után francia, belga tanulmányútra is meghívta őket. A zsűri az emlékmű egyik központi figuráját, a „Hadúr” alakját kifogásolta, annak újragondolását kérte. Ezt Szamovolszky 1913-ra teljesítette, új vázlatával el is nyerte a magyar állami aranyérmet. A roppant költségűre becsült emlékmű tervezését-kivitelezését a főváros megindította, a művészek a Pasaréten kaptak műtermet a munkához.

A nagy terv megvalósulását a háború akasztotta meg: Szamovolszky meghalt, mire Gách hazatért a hadifogságból, addigra az összegyűlt pénz elértéktelenedett, nagy részét másra költötték. Gáchot kitették a pasaréti műteremből, helyette a Mester utcában kapott lakást a fővárostól. A monumentális szoborcsoporthoz készült vázlataikat barbár módon szétvágták, és a bazilika pincéjébe suvasztották. 1936 májusában a Budapesti Hírlap hasábjain arról olvashatunk, hogy miközben a főváros közművelődési bizottsága elhatározta a hányatott sorsú emlékmű sorsának tisztázását, esetleg részleges felállítását, addig Gách Istvánt lakbérhátraléka miatt a Maglódi útra, egy munkáskaszárnyába telepítették át a Mester utcából. Miközben a nagy művön dolgoztak, természetesen kisebb léptékű szobrokat is alkotott Szamovolszky. Ungváron a városban nyugvó költő, Dayka Gábor (1769–1796) szobrát 1909. október 3-án leplezték le, a főgimnázium Ung-parti díszkertjében. A budapesti görögkatolikusok kezdeményezésére elkészítette Vasvári Pál (1826–1849) mellszobrát is, amelyet azonban nem állítottak fel. Indult az Erzsébet-emlékmű pályázatán, melynek főalakját el is készítette. Szülei büsztjeit is megformálta. Az „Imádkozó bányász” életnagyságú bronzszobrát nagybátyja, Jacobs Ottó báró síremlékére szánták (1933 óta Gölnicbánya főterén áll. 7. kép).

Barátai megjegyzik, hogy Szamovolszky szerény életet élt. A mulatságokat nem szerette, nem sportolt, de gyakran kirándult a budai hegyekben, szeretett vadászni. Ennek kedves emléke, hogy sógornőjét, Prodán János feleségét, Kresz Paulát is vadászpuskával a kezében mintázta meg (képe: Művészet 1915, 55.; 8. kép /Prodán András felvétele/). Tanulmányúton Szicíliában, Korfun és Máltán járt feleségével együtt, amelyeken számos fényképet is készített. Szamovolszky szabadidejében kaktuszokkal foglalkozott, nagy szenvedélye volt még a bogárgyűjtés. A szobrászkodás mellett sokat festett is. Gyermekük nem született.

A görögkatolikus egyházhoz mindig ragaszkodott, énekkart szervezett, egyháztanácstagnak is megválasztották. Szamovolszky halálos ágyán a „Szent Isten, Szent Erős…” elhalkuló énekével várta sorsa beteljesülését. Az elhunyt művészt 1914. december 30-án, szerdán délután 3 órakor temették el a Kerepesi úti temetőben. A főváros díszsírhelyet biztosított, az egyházi szertartást Melles Emil parókus végezte. A városi elöljárókon kívül a művészek nevében Róna József búcsúztatta. Síremlékét a következő évben, október 24-én vasárnap délelőtt 11 órakor avatták fel (9. kép).

Sírjára, özvegye kérésének eleget téve, a Névtelenek című, két nőalakból komponált kompozíciójának – amellyel Münchenben bajor állami aranyérmet is nyert 1911-ben – nagyobb alakját készítették el. A szobrot a Szabadságharc-szobor Bizottság állíttatta, az öntést Horvay János felügyelte. Az avatáson minisztériumi és fővárosi tisztviselők, illetve a művészvilág képviselői mellett a Görögkatolikus Magyarok Országos Bizottsága is képviseltette magát. Bárczy István polgármester is mondott beszédet, Jendrassik Jenő a művészek nevében emlékezett meg róla, míg Nádler Róbert az Iparművészeti Iskola igazgatójaként az egykori kiváló növendéket méltatta. A síremléket a temető kommunista átrendezése során, ideológiai okokból elmozdították, a bronzszobor a Nemzeti Galéria Tulajdonába került, majd Kiskunhalason, a múzeum előtt állították fel, jelenleg egy fakereszt jelzi a művész nyughelyét. Özvegye újra férjhez ment egy másik szobrászhoz, Nemessányi Andorhoz, akivel Szigetszentmiklóson éltek.

Szamovolszky emlékét barátai és rokonai ápolták, ápolják, halálának 10. évfordulóján a Rózsák terei templomban „requiemet’ végeztek, majd síremlékét is megkoszorúzták. Izgalmas, csonkán maradt életműve megérdemelné, hogy több szó essen róla. Egyházához való töretlen ragaszkodása pedig példaértékű mindannyiunk számára.  

 


Pirigyi István írása Szamovolszky Ödönről

Talán az egyetlen hitvalló magyar görög katolikus szobrászművész az Ung megyei Nagybereznán született 1878. december 26-án. Diákkoromban Ungváron számos idősebb emberrel beszéltem, akik őt közvetlen közelről ismerték. A többi között azt mondták róla, hogy már gyermekkorában érdeklődött a szobrászat iránt, ezért iratkozott be az ungvári agyagipari szakiskolába. Emellett odaadó lelkesedéssel szerette görög szertartású anyaszentegyházát. A tanuláson kívül más nem is érdekelte csak a templom. Ahogy visszaemlékeztek, a gyermek Szamovolszkynak csak két "szórakozása" volt: a ministrálás és a harangozás.

A görög katolikus magyarság nehéz helyzetére lelkiatyja, Valkovszky Miklós ungvár-ceholnyai parókus hívta fel a figyelmét. Amikor Ungváron tanult, a magyar görög katolikusok már javában küzdöttek a magyar püspökség felállításáért és a magyar liturgikus nyelv szentesítéséért. Harcukat az Ungváron lakó munkácsi püspökök megértéssel támogatták. Ám a káptalan tagjai, a kanonokok - akik között nem egy felkészült tudós is volt - elsősorban egyházjogi megfontolásból szembefordultak a magyar liturgia szentesítésére vonatkozó törekvésekkel. Arra hivatkoztak, hogy a kánonjog a népnyelv liturgikus használatát tiltja.

Azonban Valkovszky Miklós, aki rendkívül művelt és tudós magyar pap volt, a szláv nyelvet nem ismerő híveinek magyarul szolgáltatta ki a szentségeket. Ungváron ebben az időben még jelentős számú magyar görög katolikus élt. O is felismerte, hogy a magyar nyelv oltári használatának tilalmazása végzetes veszedelmet jelent a magyar görög katolikusok számára.

A köztiszteletben álló parókus összegyűjtötte az ungvári magyar középiskolás diákokat, s atyai szeretettel foglalkozott velük. Szívükbe oltotta a magyar haza szeretetét, és a keleti szertartáshoz való ragaszkodást, a haza és az egyház szolgálatára való elkötelezettséget. Ennek az elkötelezettségnek tudata kísérte végig a művészt rövid életútján.

Művészete

Szamovolszky Ödön ungvári tanulmányai után Pestre került az Iparművészeti Főiskolára, ahol Mátrai Lajos György (1850-1906) tanítványa lett. Mestere korának neves szobrásza volt. Legjelentősebb alkotásai: Izsó Miklós síremléke /Bp/, Károli Gáspár szobra /Gönc/, Kisfaludi Károly szobra /Győr/ és Széchenyi István szobra /Sopron/. A művész öt évig tanult mellette. Ezután Zala György, majd Róna József szobrászok műtermében dolgozott, később Párizsban és Rómában tett tanulmányutat.

Tanulmányútjairól hazatérve, 1902-ben a Műcsarnokban rendezett kiállításon bemutatták a "férfiképmás" című alkotását. A későbbiek során ugyanitt sorra mutatták be képmás-szobrait, és mindegyikkel igen nagy sikert aratott.

A Műcsarnokban aratott sikerei országszerte ismertté tették nevét. Munkakapcsolatot alakított ki Horvai Jánossal, a híres szobrásszal, aki számos Kossuth szobrot készített, az ő műve a genfi Kálvin szobor is. Szamovolszky vele együtt mintázta meg a rozsnyói gróf Andrássy Franciska-szobrot, valamint a kassai Honvéd-szobrot.

Szamovolszky Ödön 1903-ban készítette el a budapesti bazilika főkapujának a 12 apostolt ábrázoló bronz domborműveit, valamint a templom főoltárának szentségtartóját. 1910-ben készült el egyik legsikerültebb alkotása, az ungvári Dajka Gábor-szobor, a következő évben pedig a "Névtelenek" című szoborcsoportja, mely Münchenben aranyérmet kapott /l911/.

Életének talán legnagyobb sikerét 1907. június 27-én érte el. Pályázatot hirdettek az 1848-as szabadságharc emlékét megörökítő "Szabadságharc-szobor"-ra, melyet Budapesten a Parlament előtti téren akartak felállítani. Az első díjat és a szobor elkészítésére vonatkozó megbízatást Szamovolszky Ödön és a vele együtt pályázó Gách István szobrász nyerte el. A terv szerint a kompozíción a Hadúr alakja lett volna a középpontban, vele egy római bronzkocsi, amelyben a Szabadság géniusza Kossuth, Petőfi, és mások segítségével legyőzi a zsarnokságot. Az emlékmű elkészült részét 1913-ban a Műcsarnokban kiállították, és állami aranyéremmel jutalmazták. A szoborcsoport Szamovolszky halála miatt teljes egészében nem készülhetett el.

Szamovolszky Ödön korai halála azt is megakadályozta, hogy zseniális művészi képességeit kibontakoztassa. A HÉT című folyóirat, melyet Kiss József költő 1890-ben alapított, s mely korának egyik legjelentősebb sajtóterméke volt, azt írja róla, hogy Szamovolszky a magyar művészetben "új fordulatnak új határköve, új fogalom, új jelzővel ellátott új lobogó, és új reménység". S valóban, éppen legutolsó félbemaradt alkotásában, a szabadságharc emlékműben mutatkozott meg egészen kivételes művészi képessége, a korábbi szobrászati stílusokkal szakító realisztikus szemlélete.

Egyházunk szolgálata

Valkovszky Miklós - mint említettem - a közösség szolgálatára nevelte a fiatalokat. Azt mondotta nekik: "Magyarok vagytok a Földön, görög katolikusok Isten szolgálatában". Szamovolszky Ödön e gondolatok szellemében odaadó, lángoló lelkesedéssel szolgálta görög szertartású egyházát. A fennmaradást és a fejlődést biztosító pünkösdi tűz, mely annyira hiányzik ma a görögkatolikus ifjúság igen jelentős részének lelkiségéből az ő szívét teljesen betöltötte.

A fővárosba kerülve a pesti egyetemisták egyik vezéregyénisége lett. Tizennégyen voltak, akik megfogadták, hogy elszántan küzdenek a görögkatolikus magyarságért. Szamovolszky lelkesítette őket.

A század végén a fővárosi fiatalok énekkart szerveztek, hogy gyakorolják szent énekeinket. Ennek is Szamovolszky volt a lelke. Közeledett a római jubileumi zarándoklat, amelyen a görögkatolikusok a pápától akarták kérni a magyar liturgia szentesítését. Erre a fiatalokat külön bizottság szervezte; s a rendezőségnek ő volt a legserényebb tagja. A zarándoklaton természetesen ő is részt vett.

Mindent elkövetett, hogy a jövőnket biztosító fiatalokat egybetartsa. Mint ismeretes, a magyar görögkatolikusok 1916. június 24-ig a Julián naptárt használták. Megtörtént, hogy a fővárosban tanuló fiatalok - iskolai szünet hijján - még karácsonyra és húsvétra sem tudtak hazamenni. Szamovolszky 1900-1904 között ifjúsági Szentestéket rendezett, 3-4 méteres karácsonyfát állított fel, hogy együtt ünnepelhessék a karácsonyt. Húsvét előtt egy pékműhelyben maga gyúrta ki azokat a tészta-díszeket /kereszt, rózsa, koszorú, stb./, melyek a fiatalok húsvéti pászkáira kerültek. Mindezen és egyéb kezdeményezéseivel az együvé-tartozás tudatát akarta erősíteni a fővárosi fiatalokban.

Vaszary Kolos esztergomi érsek, hercegprímás 1905-ben megalapította a budapesti görögkatolikus egyházközséget. Az egyháztanács már tíz évvel korábban 1895-ben megalakult. 1907-ben az egyháztanács Szamovolszky Ödönt tagjai sorába iktatta. Ezt a művész igen nagy megtiszteltetésnek tekintette, s amennyire elfoglaltsága engedte, örömmel vett részt a szervezet munkájában.

Halála

1914. december elején katonai sorozásra hívták be. Zimankós téli nap volt. Influenzában betegeskedett, s így kellett három órán át várakoznia egy nyitott, huzatos kapualjban. Tüdőgyulladást kapott, s három hét múlva, december 28-án Budapesten elhunyt. Haldoklása közben szaggatottan énekelte: "Szent Isten, Szent Erős, Szent Halhatatlan irgalmazz nekünk." Hisszük, hogy odaát valóban eljutott a Szentháromság színelátására.

A MŰVÉSZET című folyóirat megemlékezése Szamovolszky Ödönről 1915-ben:

http://www.mke.hu/lyka/14/053-055-szamo.htm

Sztripszky Hiador

Sztripszky Hiador

1880. Abaújszántó | 1960. Miskolc

 

Viga Gyula cikke az Erdélyi Múzeumban:

Viga Gyula: Sztripszky Hiador, Erdély együtt élő népeinek kutatója

Erdélyi Múzeum 63. kötet, 2001. 1-2.füzet


Udvari István: Adalékok Sztripszky Hiador pályakezdéséhez (Nagyszombati levéltári források alapján)

Szabolcs-szatmár-beregi Levéltári Évkönyv 15 (2001)

T-TY

Tartally Józsefné

Tartally Józsefné

szül. Stima Ilona

1890. Oros | 1980. Nyíregyháza

 

 

Dr. Timkó Imre megyéspüspök azt írja róla, hogy: "Nevét örökre beírta a magyar görögkatolikus egyház történetébe. Ékes virágszál című könyvét, amelyben a Máriapócsi kegykép első csodálatos könnyezésének állított maradandó irodalmi emléket, öntudatos örömmel tekintjük közös kincsünknek." /1980. évi III. sz. körlevél/

Valóban, az "Ékes virágszál" minden magyar görögkatolikus kedves olvasmánya. Szerzője - az eddig egyetlen magyar görögkatolikus írónő - Szabolcs megyében, Oroson született 1890. október 28-án. Édesapja görögkatolikus kántortanító, majd postamester volt.

1909 nyarán férjhez ment Tartally József eperjesi egyházmegyés tanulmányvégzett papnövendékhez. Férjét 1909. augusztus 28-án a Julián-naptár szerint Nagyboldogasszony ünnepén szentelték pappá. Sáros megyébe kerültek. Férje először a magas hegyen épült, mindössze 22 házból álló Gerált község, majd a Tárca melletti Décső papja lett. A hívek mindkét helyen szlovákok és ruszinok voltak, számuk egyik helyen sem érte el a háromszázat. A fiatal papné nyelvüket nem értette, nem tudott velük beszélgetni, ennek ellenére életüket alaposan megismerte. Egymás után három gyermekük született.

Írói tehetségének középiskolás korában tanújelét adta. A középiskolát Budapesten kezdte el, és Nyíregyházán fejezte be. Már ez utóbbi helyen elbeszéléseket és verseket írt, s viszonylag egészen fiatalon elismert írónő lett.

Húsz éves volt, amikor első novellája az Eperjes című lapban megjelent. Ettől kezdve az Eperjes, valamint az Eperjesi Újság rendszeresen közölte írásait.

Amikor Décsőre kerültek, a kassai Esti Újsággal vette fel a kapcsolatot, s ebben jelentek meg írásai, sőt, állandó rovata is volt Csütörtöki levelek címmel. Verseket is írt, ezeket a kassai Tavasz c. folyóirat közölte.

1922-ben családjával áttelepedett Magyarországra. Férjét Miklóssy István püspök átvette a Hajdúdorogi Egyházmegyébe, s Nagydobosra helyezte.

Miután átköltözött Magyarországra, írásai a Nyírvidék, a Szabolcsi Szemle, a Budapesti Hírlap, az Új Idők, a Napkelet, a Magyarság, a Magyar Múzsa, a Cél című és egyéb lapokban, így a többi között egy amerikai magyar újságban jelentek meg. Egy időben munkatársa volt a Görögkatolikus Szemlének is.

1930- ban felvette a kapcsolatot Móricz Zsigmonddal aki akkor a Nyugat c. folyóirat szerkesztője volt. A nagy író arról is híres volt, hogy igen meleg érdeklődést tanúsított a fiatal tehetségek iránt. Négy levelet intézett írónőnkhöz, /ezekből három jelenleg is meg-van /, a Nyugat szerkesztőségében pedig személyesen is találkoztak. Móricz elismeréssel beszélt írásairól, útbaigazítást, bíztatást és dicséretet kapott tőle. Ahogy ő maga írja visszaemlékezésében: "Boldog voltam ettől. Én kis falusi papné ilyen dicséretet kaptam a nagy magyar írótól, Móricz Zsigmondtól". /Csengeri Krónika, 1975. 296. o./ Bizonyára némileg ez is közrejátszott abban, hogy nemcsak novellák és versek, hanem nagyszabású társadalmi és történelmi regények megírására is vállalkozott. S ezekkel igen nagy sikert aratott.

A maga korában rendkívül termékeny írónőnek számított. Novelláinak száma 500-600 között van. Ezek - mint említettem - újságokban jelentek meg. Ugyancsak újságok közölték költeményeit is. Ez utóbbiak közül azonban jó néhány önálló kötetben is napvilágot látott, "Nyár" címmel Nyíregyházán jelent meg verseskötete. Az 1930-ban kiadott "Szabolcsi költők" című füzet tíz, "A magyar asszonyok versei" című antológia pedig négy versét közli. Ez utóbbiban egyébként huszonkét magyar költőnő verseit találjuk.

1931-    1946 között nyolc regényt írt. Ezek közül kettő a Nemzeti Újságban folytatásban jelent meg: Szerelem, a vasárnap délután regénye /1937/ és Vak véletlen c. regénye /1939/.

Önálló kötetben megjelent regényei:

-  A harminckettes ház /Nyíregyháza, 1931./ Cselekménye az I. világháború után játszódik. Egy vidéki kistisztviselő özvegye a fővárosban telepszik le. Fiatal albérlőket fogad, hogy szerény nyugdíját kiegészítse, s hogy a maga és a lánya megélhetését biztosítsa. Ezzel kezdődik a romantikus történet, mely nagyon is reális epizódokkal keveredik, és hitelesen ábrázolja a feltörni vágyó fiatalok küzdelmeit.

-  A hegy csodája /Budapest, 1934./ Cselekménye abban a községben játszódik le, ahol a férje paposkodott. Fenn, a hegygerinc alatt este kék lángok csaptak fel. A vizsgálatok során kiderült, hogy valahogy foszforos anyag gyulladt fel, ám az írónő úgy írja meg az eseményt, ahogy a nép "magyarázta".

-  Viharok sodrában /Budapest, 1941./ A regény eseményei egy kis faluban játszódnak le Kárpátalján, az 1848-as szabadságharc idején, amikor az embereknek választaniuk kell a császár és Kossuth között. A maga korában, a negyvenes évek elején nem jelent meg olyan magyar könyv, mely ilyen megértő szeretettel ábrázolta volna egy nemzetiségi község népét, életét, gondjait.

-  Emberek a végeken /Budapest, 1942./ A Nemzeti Újság így ír róla: "Szenvedő, nincstelen és magányos emberek drámája ez a regény, amelynek történése a Ruszinföld egy kis falujában pereg le. A gördülékeny regény alakjai jól megfigyelt, egyénien meglátott emberek, akiknek küzdelmes sorsa, szenvedése, szerelme valósággal szívügyünkké lesz... A kiváló írónő... ezúttal is érett, valóságtámasztó erővel és elevenséggel tárja fel a fenyvesek, s a kárpáti havasok egyszerű népének sok tekintetben ismeretlen és érdekes világát". - Az ismertetést a Görögkatolikus Szemle 1943. június 20.-i száma is leközölte. Ezt a könyvet sokan az írónő legjobb regényének tartják.

-  Ékes virágszál /Budapest, 1946./ E művében az írónő a pócsi kegykép első könnyezésének történetét örökíti meg, s a könnyezés 250. évfordulóján jelent meg.

-  Dicsőségbe öltözött /Budapest, 1983./ Ez a könyv a második könnyezés történetének regényes leírását tartalmazza.

E regény megjelenését az írónő már nem érte meg. Utolsó évei fájdalmas megpróbáltatásokkal teltek el. Eltemette férjét, három gyermekét, vejét. Férje halála után a nyíregyházi Szociális Otthonba költözött. Itt halt meg 1980. augusztus 12-én.

Irodalmi munkásságát a Görögkatolikus Szemle 1930-1944 között figyelemmel kísérte, megjelent munkáiról olvasóit azonnal tájékoztatta.

Munkásságáról igen értékes, tárgyilagos és alapos tájékoztatót írt Margócsi József, a nyíregyházi Bessenyei György Tanárképző Főiskola főigazgatója a Csengeri Krónika című, 1975-ben megjelent kiadványban. Egyben közli Móricz Zsigmondnak az írónőhöz intézett három meglévő levelét is. /291-301. o./ Timkó Imre püspök az említett 1980. III. számú körlevelében méltatja érdemeit és örökíti meg emlékét.

 

U

V

Vasvári Pál

Vasvári Pál

1826, Büd | 1849, Gyalui havasok

 

 

Ősi görögkatolikus papcsaládból származott. Édesapját Fejér Pált, Bradács János munkácsi segédpüspök szentelte fel 1813-ban. Előbb Gelsére, majd a Zemplén megyei Dámócra került, Ez utóbbi helyen csaknem hét évig működött. Innen Büd községbe költözött 1821. május 4.-én. Ám paróchusi kinevezéséhez a község földesura - aki egyben az egyházközség kegyura is volt - nem járult hozzá, mert közte és az egyházközség között már 1799 óta folyt a vita.

A "kegyúri", vagyis a patrónusi intézmény ma már ismeretlen az egyházban. Kialakulása már a középkorban megkezdődött. Az intézmény lényege az volt, hogy a kegyúr - aki lehetett egy földbirtokos, vagy intézet, vagy szervezet, vagy minisztérium, stb. - pontosan meghatározott mértékben hozzájárult az egyházközség fenntartásához, viszont döntő beleszólása volt a pap kinevezésében. A püspök csak az általa előterjesztett személyt nevezhette ki az egyházközség lelkészévé. (A Hajdúdorogi Egyházmegyében a két világháború között 15 kegyúr volt. Ezek 27 egyházközség felett gyakoroltak patrónusi jogot.)

Büd községben született Vasvári Pál 1826. július 14-én. Különös véletlen: a szabadságharcos forradalmár születésnapja egybeesik a nagy francia forradalom kitörésének napjával. Keresztapja Lupess István tímári esperes volt. Történelmünkben az ő neve sem ismeretlen. Az ő másolatában maradt fenn Aranyszájú Szent János liturgiájának első, jelenleg ismert magyar fordítása.

A szent liturgiát Krucsay Mihály, gálszécsi parókus, aki később munkácsi székesegyházi kanonok lett, 1793-ban fordította le nyelvünkre. Ezt másolta le Vasvári Pál keresztapja 1814-ben. Az eredeti szöveg azonban elkallódott, s a nevezetes fordítást csak e másolatból ismerjük.

Mivel Vasvári Pál édesapja számára nyilvánvalóvá vált, hogy a kegyúr semmiféleképp sem hajlandó hozzájárulni paróchusi kinevezéséhez, hat év múlva Hajdúböszörménybe pályázott, és ebben az egyházközségben működött 1827-1836 között. Az itteni hívek mind magyarok voltak. A böszörményi paróchus látta el a debreceni görögkatolikus híveket is, a város Böszörmény filiája volt egészen 1899-ig.

Vasvári Pál - akkor még Fejér Pál - 1832-ben kezdett iskolába járni. Tanítója, Csobai Antal a magyar nyelven kívül a latin, az egyházi szláv és a román nyelvet is ismerte. Az iskolában a tanítás nyelve a magyar volt, de mivel ekkor a szertartások zömét még egyházi szláv nyelven végezték, a gyerekeket az orosznak, vagy ruténnek nevezett egyházi szláv /ószláv/ nyelvre is oktatták, hogy a szertartásaikba imáikkal és énekeikkel is bele tudjanak kapcsolódni. A növendékek az imákat és az énekeket nemcsak magyarul, hanem ószlávul is megtanulták. Ez akkoriban így volt minden alföldi görögkatolikus iskolában. Igaz, hogy éppen ezekben az időkben, főleg a Hajdúkerületben, olyan követelés is felmerült, hogy az orosznak tartott ószláv nyelv oktatását szüntessék meg. Erre a felvetésre Kerekes Demeter, hajdúdorogi esperes, mint a Hajdúkerület görögkatolikus iskoláinak tanfelügyelője - a magyar liturgikus nyelv bevezetésének egyik úttörője - azt felelte, hogy: "az orosz nyelvnek oskoláinkból és szentegyházunkból való végképpeni kiirtása nekem hatalmam kívül fekszik, mert oskoláink felsőbb felügyelet alatt állnak, a külső isteni tiszteletnek elintézése pedig, melyhez tartozik az éneklés, egyenesen a püspöki hatalomtól függ". (Kerekes Demeter a levelet a hajdúdorogi városi elöljárósághoz intézte 1834. január 8-án. Az egyházmegyei levéltárban található.)

Az ószláv nyelv iskolai tanításának ügye tehát szorosan összefügg őseink liturgikus mozgalmával, melynek célja a magyar liturgikus nyelv szentesítése volt. A Hajdúkerület éppen ennek érdekében kérte az 1843. évi országgyűléstől a szertartási könyveinknek az ország költségén való lefordítását.

Biztosra vehetjük, hogy a gyermek Vasvári Hajdúböszörményben, a Hajdúkerület központjában, ebben a színmagyar városban oly benyomásokat szerzett, melyek igen nagy mértékben meghatározták eszmei fejlődését. Itt indulhatott meg lelkében az a folyamat, amely őt a magyar haza, a nemzet és a szabadságharc elkötelezett, áldozatos hívőjévé tette.

Édesapja 1836-ban Nyírvasvári község lelkésze lett. Itt halt meg 1851-ben. Vasvári, bár nem túl sok időt tölthetett el ebben a faluban, nagyon megszerethette azt, hiszen erről a faluról vette fel a Vasvári nevet (1847)

Vasvári a "nemzeti", vagyis az elemi iskola befejezése után a nagykárolyi piarista gimnáziumba került, ahol a legkiválóbb növendékek közé tartozott.

Miután a középiskolát elvégezte, jogi pályára került. Az akkori előírások szerint előbb két év filozófiát kellett tanulnia, és utána kezdhette el a jogi tanulmányokat, melyek három évig tartottak. Vasvári 1843-ban iratkozott be a pesti egyetem bölcsész karára. Két év múlva a jogot is elkezdte, de itt csak az első két évet végezte el, talán még azt sem teljesen, mert a történelem és a történetírás iránti érdeklődése teljesen lekötötte figyelmét.

Mint egyetemista tevékenyen részt vett az egyetemi önképzőkörök (Egyetemi Magyar Társulat, Irodalmi Kör) munkájában, közben sorra jelentek meg történelmi tanulmányai, történelmi "beszélyei", vagyis életrajzai, valamint versei.

Egyetemi évei során kialakult sajátos történelemszemlélete. Eszerint: A múlt ismerete nélkül gyökértelen a jelen. Nagy Frigyes porosz királlyal vallja: "A hontörténetek tudása nélkül nincs honszeretet". Magyarország romlását történelme során mindig az idegen uralkodók és az őket kiszolgáló magyar bérencei, a nemzet árulói idézték elő.

A történelmi életrajzok megírásával az ifjúságnak eszményt kell adni, a múlt felidézésével segíteni kell a fiatalokat abban, hogy önmagukat és az életben való helyüket megtalálják.

A fennálló önkényuralom idején a cenzúra nem teszi lehetővé a kor valóságos problémáinak elemzését, ezért a történelemírónak a régmúlt felidézésén keresztül a saját korához kell szólnia. Az író a témát a múltból meríti ugyan, de a korához és a saját koráról beszél.

Ezek a gondolatok tükröződnek tanulmányaiban, történelmi életrajzaiban, melyek 1846-48 között jelentek meg a Honderű, a Honleányok, az Életképek és a Pesti Divatlap című újságokban.

1846-ban végleg abbahagyta az egyetemi tanulmányait. Tanítani kezd Teleki Blanka (1805-1862) leánynevelő intézetében. Munkájáért évi ezer forintot kap, ami elég jelentős összeg volt abban az időben.

Írásainak témáját a múltból - a világtörténelemből és a magyar történelemből - meríti ugyan, de azokkal a jelenre akar hatni.

Ókori történetet dolgoz fel "A barátság gyönyörű példája", továbbá az "Önmegtagadás", valamint a "Filen testvérek" című írása. Mindhárom a Honleányokban jelent meg. Az egyik a zsarnokság és a szabadság ellentétéről, a másik Nagy Sándor emberségéről, a harmadik a karthágói Filen testvérek hazaszeretetéről szól. (1847).

A magyar történelemből nyolc novellát írt:

  • Erzsébet c. elbeszélésének főszereplője a szegényeket önfeláldozóan támogató Árpádházi Szent Erzsébet (Honderű, 1846.)
  • Árpádi Andor: V. István király (1570-1572) fia, magyar létére az idegenekkel tart, ezért Vasvári szemében a nemzet árulója. (Életképek, 1847.)
  • III. Endre király halála: Korabeli krónikák elbeszélései alapján azt írja meg, hogy az utolsó Árpád-házi király nem természetes halállal halt meg. III. Endrét (1290-1301) a nemzet egységét bomlasztó, nemzetellenes oligarchák megmérgezték. (Pesti Divatlap, 1846.)
  • Omodé Máté, mint apa: Omodé Máté nádor (1302-1312) szintén a nemzetellenes főúri párt tagja. Ő azonban nemcsak a nemzetük, hanem a családjuk életét is tönkretette. (Pesti Divatlap, 1847.)
  • Bús napok: Ez az elbeszélés Anjou Róbert Károly korába (1308-1342) vezet vissza. A történet Csák Máté pártjának egyik ágáról, a Rikolf családról szól. A család egyik tagja a király mellé szegődik, a másik pedig a király ellentáborához. Vasvári ebben a történetben a nemzet széthullásának jeleit látja. (Életképek, 1846.)
  • Óriási terv Zsigmond király korából: E novella témája: hogyan alakult volna a magyar történelem, ha az idegen uralkodó, Zsigmond király ellen a magyarok a törökökkel szövetkeztek volna (Életképek, 1846.)
  • Szentgyörgyi Cecília című novellája is Zsigmond király koráról (1387-1437) szól. Feltehető, hogy a főszereplő, Cecília személyében a Teleki-intézet leánytanulói számára akart példaképet állítani. (Honleányok, 1847.) Talán ugyanez lehetett a célja az első elbeszélésével is, mely Árpádházi Szent Erzsébetről szól.
  • Amarilla Az elbeszélés története már a Mátyás király utáni, török időkben játszódik le. Amarilla és édesapja messze sodródnak lakóhelyüktől, jelképezve, hogy milyen tragikus lett a magyar nép sorsa, mily messze szóródott azzal, hogy nem sikerült egységben maradnia és megőriznie függetlenségét. (Honleányok, 1847.)

Ez a novella volt Vasvári utolsó - nyomtatásban is megjelent - írása. Ezeket nem a megjelenés sorrendjében, hanem eseménytörténeti sorrendben soroltuk fel.

Vasvári számos más életrajzot is írt, így pl. Zách Kláráról, Gelsei Margitról, stb. ezek azonban kéziratban maradtak.

A történelmi életrajzokon kívül - mint már említettem, politikai témájú tanulmányainak egész sora és sok költeménye is megjelent. Néhány elbeszélésében a szülőföld, a nyírségi táj, a Tisza vidéke is feltárul.

1848  márciusában csatlakozik a forradalmi ifjúsághoz. Az ellenzéki kör egyik vezetője lesz, Bulyovszki, Jókai, Irinyi és Petőfi társaságában részt vesz a Tizenkét Pont megfogalmazásában. Eleinte mint népszónok tűnik ki. Egymás után mondja el híres, lelkesítő beszédeit a pesti egyetemen, a nyomdánál, a Nemzeti Múzeum előtt. Követeli a sajtószabadságot, a jobbágyság felszabadítását, a nemzetiségi kérdés megoldását, a demokráciát. Részt vesz a nemzetőrség megszervezésében. Előbb a Radikális Párt, majd az Egyenlőségi Társulat tagja lesz.

A Batthyány kormány megalakulása után újságoknak dolgozik. Az Életképekben tanulmányt ír a márciusi ifjakról, munkatársa lesz a Reform és a Népelem című demokratikus szellemű lapoknak. Közben egyre inkább arra a meggyőződésre jut, hogy a fegyveres harc elkerülhetetlen. Felveszi a kapcsolatot Kossuth Lajossal, titkári állást vállal a pénzügyminisztériumban. Kossuth tisztképző tanfolyamot szervez, s ezen Vasvári 1848 novemberében és decemberében hadtörténelmet tanított. Közben országgyűlési tudósításokat ír pesti újságokban.

1849   januárjában Kossuth azzal bízza meg, hogy szülőföldjén, az ország keleti vidékein, szabadcsapatokat szervezzen. E megbízatást sikerrel teljesíti: Szabolcs, Szatmár, Bihar és Békés megyei fiatalokból megszervezte a Rákóczi szabadcsapatot, mely ötszáz önkéntesből állt. Zászlójuk megszentelésére 1849. április 17-én került sor Nagyváradon.

Vasvári csapatával májusban Erdélybe vonult. Felvette a küzdelmet a magyar szabadságharc ellen felkelő románokkal. Az ellenük vívott harcban esett el Valeamare mellett 1849. július 6-án. Holttestét tömegsírban temették el.

Később a közös sír fölött táblát helyeztek el tiszteletére. Felirata:

VASVÁRI PÁLNAK

az 1848-49-iki szabadságharc

egyik legnemesebb áldozatának,

és mindegy 400, vele együtt ezen a hegyoldalon

1849. július 6-án elvérzett bajtársa dicső emlékének.

Az emléktáblát, melyen Thomas Moore-nak egyik verse is olvasható - Vasvári születésének 100. évfordulóján, 1926-ban hazahozták Tiszabüdre. Jelenleg szülőhelyének róla elnevezett Múzeumában található.

Utóélete

A szabadságharc történetével foglalkozó írások mind megemlítik nevét, ismertetik szereplését. A szabadságharc egyik legkiemelkedőbb egyéniségének, szereplőjének tartják.

Azonban számos olyan írás is megjelent, ami csak az ő személyével foglalkozik. így:

  • Fekete Sándor: Vasvári Pál (Bp.1951.);
  • Takács Péter: Vasvári Pál. Bölcsészdoktori disszertáció;
  • Tamás Ernő: Vasvári Pál a közíró és történelembölcselő (Literatúra, 1938. 3. sz.);
  • Thallóczy Lajos: Vasvári Pál és a pesti egyetemi ifjúság 1848/49. (Bp. 1882.)

Külön kötetben megjelentek írásai is. így:

  • Vasvári Pál politikai írásai (Bp. 1948.);
  • Vasvári Pál válogatott írásai (Bp. 1956.);
  • Vasvári Pál: Bús napok. Történelmi elbeszélések. Összeállította az előszót, a bevezető tanulmányokat írta, és a kötetet jegyzetekkel ellátta Dr. Cselényi István Gábor (Tiszavasvári, 1989)

Szülőföldjét róla nevezték el Tiszavasvárinak. Az ő nevét vette fel Nyíregyházán az egykori Királyi Katolikus Gimnázium.

A munkácsi és az eperjesi egyházmegyékből származó budapesti egyetemisták 1904. október 20-án megalapították a Vasvári Pál Kört. Ez a szervezet összefogta és támogatta a fővárosban tanuló görögkatolikus egyetemistákat, és életre szólóan megerősítette bennük a görög szertartáshoz való tartozás tudatát. A VPK tagjai közül kerültek ki századunk hitvalló görögkatolikus értelmiségi hívei.

A húszas évek végén Debrecenben és Miskolcon is szerveztek VPK-t, a nyolcvanas évek végén pedig Nyíregyházán Vasvári Pál Társulat alakult, mely sorra jelenteti meg igen jelentős kiadványait.

Z-ZS